9 perc olvasási idő
A misztikus zodiákus a lelkiség működését mutatja meg (lásd: Kérdés lehet – Mit takar a misztikus zodiákus kifejezés). Az ember három alkotóelem, a szellem, a lélek és a test egysége. A lélek mind a szellemiség, mind a testiség működését harmonizálja, irányítja. Az érzelem mozgósít és ösztönöz. A lelki indíttatást kontrollálja az ész és hajtja végre a test.
A Vízöntőhöz, mint szellemi működéshez hangulati – érzelmi szinten Bak-lelkiség kapcsolódik, míg a testisége a szemben lévő jegy: az Oroszlán.
A Vízöntő levegős elemi tulajdonságú jegy, nevével ellentétben általában nem víz, hanem energiaáradást jelöl. A Vízöntőben a tömegszerűség feloldódik és energiaszerűségbe megy át. A szőlő analógiát hoztuk erre egy korábbi írásunkban, amikor a szőlő (Vízöntő képjel) BoGyójának (a BaK hangalaki megfelelője), szilárd burkának a megtöretésével, egy bizonyos érlelődési szakasz után a benne lévő tisztult szellemiség (spiritusz) – ami magyarul egyszerre jelent szeszt és szellemet – fölszabadul. Az erjedés és érlelődés ugyanaz az érési, tisztulási folyamat.
A Vízöntő szétáradását érzelmi szinten a Bak tulajdonságok fékezik le. Ezért jellemző a Vízöntő lelkiségére a visszahúzódás és a sértődékenység, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeli. Ezt a viselkedést a Majom (a Vízöntő keleti váltópárja) fejezi ki a legjobban.
Katona József Bánk Bán című drámájára már többször hivatkoztunk írásainkban. Pap Gábor művészettörténész a mű elemzésekor felfigyelt rá, hogy a drámában „a leghevesebb lelkesedéstől a legridegebb lelketlenségig minden árnyalata elénk rajzolódik a „misztikus” létsík működésének. És minden pontosan a maga helyén és idején.”
A Vízöntő – alacsony szintű működésének – a képviselője a drámában: Ottó, Gertrudis unokaöccse. Ottónak nincs belső vezérlése, hol ide, hol oda rohan tanácsért, nem tesz semmit sem magától. A világban Ő az arctalan, identitás nélküli tömeg megtestesítője, amely a végletekig manipulálható. Úgy gondolja: bármit szabadságában áll megtenni, ő kavarja fel a dráma egyik meghatározó cselekményét is. Tudjuk, hogy Gertrudis azért rendelte az udvarba Bánk bán feleségét, Melindát, hogy „megvidámítsa” Ottót, aki valószínűleg élt is a megbecstelenítő tettével.
Ottó érzelmi világának gáttalan áradása Gertrudis kegyetlen és mohó törtetésével mutat rokonságot. Gertrudis a Bak – szintén alacsony szintű – képviselője a drámában. Tudjuk, hogy a Bak mindig szívós munkával küzdi fel magát az általa kijelölt célhoz, de ha hatalomra törekszik – alacsony szintű működésében -, nem könyörületes a körülötte lévőkkel, a cél és eredményesség érdekében túlmegy minden határon az eszközök megválogatásában.
Képünkön a (hurkos farkú) Sárkány és az oroszlán küzdelmét örökíti meg egy kiskunmajsai nyeregkápa faragott dísze 1786-ból (Bosnyák János felvétele). A kép életképi szinten alátámasztja Bánk bán (Oroszlán) és Gertrudis (Bak) küzdelmét (végső soron Bánk szúrta le a rá támadó Gertrudist), de Pap Gábor elemzéséből tudjuk, hogy Gertrudis igazi ellenfele Melinda (Rák) volt, míg Bánk ellenlábasa: Ottó.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Bánk bán világdráma, akkor ez alapján elmondhatjuk, hogy az Ottó képviselte minőség – az alacsony szinten megélt Vízöntő tulajdonságrendszer – a jelenkori emberiséget fenyegető legnagyobb veszélyek egyike.
Jelenlegi világkorszakunkat a Halakra „ráömlő” Vízöntő hatások is jellemzik (nem a Vízöntő világhónap miatt, hanem a precessziós nagyságrendben kifejtődő, ún. Vízöntő-paradoxon miatt). A New Age azt hirdeti, hogy már elhagytuk a Halak világhónapját és a hetvenes évek óta a Vízöntő-korban vagyunk, de ha az égre tekintünk, azt látjuk, hogy a – precessziós nagyságrendben értelmezhető – mesterséges világhónap felosztás ebben az esetben nagyon eltér a csillagos égen látottaktól. A tavaszi napéjegyenlőségkor még körülbelül 900 évig a Halak csillagkép előtt kel fel a Nap (a tavaszpont „mutatja” a világhónapokat). A Vízöntőnek tulajdonított (technikai, tudományos) zsenialitásokat betudhatjuk a Halak fölött látható Villám csillagkép hatásának is, amely az isteni sugallatokat és gondolatokat jelképezi. A Vízöntőre jellemző megtisztulást ma még nem érezzük. A gondolati tisztasággal összefüggő belső, lelki tartalmak fogyatkozása miatt pedig egyre megtéveszthetőbbé és kizsákmányolhatóbbá válik az ember.
A szabadság, a függetlenség igénye a Vízöntő jegyében a legerősebb. Azért, hogy a szabadságunk ne legyen felelőtlenül határtalan – azaz mások rovására terjeszkedő -, Szaturnusz (itt a Bak lelkiség) a szabadon engedett energiákat megfogja, hogy tovább tudjon fejlődni a világ. Helyén való lehet az is, hogy képünk – az analógiák szintjén – a Vízöntő szellemiség és annak Bak lelkisége közötti harcot érzékeltesse a Vízöntő testiségét megjelenítő Oroszlán – belső uralom – segítségül hívásával (a Vízöntő energiaáradás, ezért közvetlenül nem mutatható meg).
Napjaink szabadság fogalma és a valódi / a „szerves szabadság” között óriási eltérés van. Bartók Béla a magyar népzenével kapcsolatban fogalmazta meg, hogy az „ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei…”. De mit jelent a „szerves szabadság”? Bősz Imre Ádám „Szerves szabadság” című írásában világít rá erre a különbségre. Most ebből a publikációból – viszonylag sokat – idézünk, mert nagyon fontos gondolatokat vet fel.
„Amitől napjainkban sorvad az élet a földön, amitől minden zavarossá és átláthatatlanná vált, az éppen a szabadság fogalmának félreértelmezése és félre magyarázása, az önmaga paródiájává változott szabadelvűség, a liberalizmus túlzott térnyerése.” A szabad elv „egyéni nézetet, világnézetet jelent, azt, amikor valaki az ő sajátos élethelyzete alapján kialakít egy álláspontot arról, hogy milyen is lenne az ideális társadalom, őszerinte, majd ezt a véleményét, megfelelő szofisztikus ügyeskedéssel elfogadtatja másokkal, esetleg gazdasági-politikai hatalomra szert téve, rákényszeríti másokra. Ez a szabadelvűség érvényesülési útja, a történelmi tapasztalatok szerint.” „… a véleményeket, elveket jó meghallgatni és egyeztetni, vitatkozni is ajánlatos róluk, de ezen felül, kell, hogy legyen egy olyan időtálló, korokon átívelő, rendíthetetlen törvény, melyhez minden vélemény és elv igazodni tud. Ez pedig nem lehet az egyik, vagy a másik ember, vagy ember csoport, például politikai párt vélekedése, elveinek gyűjteménye, melyeket szabadon rákényszeríthet másokra, ha erősebb, hanem az az egyetemes törvény, mely az életet a földön a mai napig fenntartotta, amelyet az emberiség ősidőktől fogva ismer, és amely a „szerves szabadság” lényegét is képezi…” „Ez a törvény pedig, legtisztábban, és legkönnyebben felismerhető formában, éppen a szerves műveltségnek is nevezett népi kultúrában tud megmutatkozni, pontosan azért, mert ez „szerves szabadsággal fejlődött”. E két fogalom ugyanis, a szervesség és a szabadság elválaszthatatlanok egymástól…”
„A szerves azt jelenti, hogy valami szervekből, vagyis együttműködni képes részekből álló. Az együttműködés pedig csak érdekek egyeztetése mentén, szervezett formában lehetséges, azaz szeresen és nem szertelenül. A „szer” az égi rend földi mását, a teremtői törvények földi valósulását jelenti, egyszerűbben: értelmes rendet. Az is rend, ha egy teremben a székek szépen sorban, egymás mellé vannak rakva… Azonban, ha kört alakítunk a székek sorából, akkor már egységet alkot a forma, nem válhat határtalanná, tehát áttekinthető, és szinte kínálja, hogy kijelöljek egy olyan pontot, amely mindegyik széktől egyenlő távolságra esik: a középpontot. Ez a rend már lehetőséget ad arra is, hogy a székeken helyet foglalók mindegyike lássa az összes többit, és mindenki lássa a középpontot is, ahova valami olyasmi helyezhető, ami mindenkit érdekel. Így, e középpont, szervező erővé válik, tehát az együttlét magasabb értelmet nyer, míg az egymás mellett végtelenül sorakozó székek esetében ez nem lehetséges. Ekkor már szere van a rendnek, vagyis rendszerről beszélhetünk. Ebben az esetben már egyik résztvevő (széken ülő) sem tehet olyasmit, amiről a többiek ne tudnának, viszont mindent megtehet, amit a többiek is megtesznek. Ha pedig a középpontba valami olyasmit helyezünk, amit mindenki szívesen lát, elfogad, akkor ez a valami meghatározza az együttlét minőségét. A szervesség lényege tehát, hogy a részek együttműködnek az egésszel, és az egész figyelemmel viseltetik a részek iránt, ami pedig a világfenntartó szeretet kibontakozásának ad lehetőséget. Nem véletlen, hogy szeretet szavunk töve is a szer.”
„A szeresség a természet jelenségeiben is megmutatkozó, közvetlenül nem érzékelhető, világfenntartó értelem törvényeinek ismeretét, és tiszteletét jelenti. E törvények megtartása adhatja az ember valódi szabadságát, a lélek szabadságát, hiszen minden más megoldás, minden szertelenség, amint azt ma tapasztalni vagyunk kénytelenek, pusztító erővé fajul.”
A „magyar nyelvben a szabadság szó önmagában is utal a rendre, hiszen töve a „szab” ige, s hangzásában erős rokonságot mutat a szabottság szavunkkal. Innen fakad még a „szabály” és a „szablya” is, mert, ha a szabályt áthágta valaki, akkor jött a szablya. A szabadság tehát csak szerességgel együtt, a szer-(meg)tartás révén, a világot rendező törvény ismeretével és alkalmazásával megtartó jellegű, e nélkül viszont, előbb-utóbb bomlasztó szabadossággá silányul. E szertelenség térnyerését segíti például az olyan jól hangzó liberális vélekedés is, miszerint mindent szabad, amivel nem sértem mások érdekeit. Ez a részigazság elfedi azt a tényt, hogy a mások érdekeit sértő viselkedés már csak következmény, mégpedig általában olyan cselekedetek következménye, melyek önmagukban még nem sértik mások érdekeit. Ilyen cselekedet az is, ha én otthon, szobámba bezárkózva olyan filmeket nézek hosszú időn át, melyek alkalmasak tudatom áthangolására. Amikor aztán elborult elmével pisztolyt ragadok, és az iskolában lelövöm osztálytársaimat, tanáraimat, akkor már másokat sértő a cselekedetem, de ez már csak következmény. Ki a hibás ilyenkor? – tehetjük fel a kérdést. Természetesen az a társadalmi közeg, amely lehetővé tette számomra, hogy tudatállapotom idáig torzuljon…”
Nagyon fontos gondolatok. A Vízöntő fő jellemzője a tisztítás, a megtisztulás, a fel- és megszabadulás. Nincsen szabadság tisztaság nélkül. Az igazi szabadság feltétele a szervesség, illetve a tisztaság, a tiszta forráshoz való visszatérés.
