10 perc olvasási idő
A természetes műveltségben az ember a Mindenséget egységként éli át, önmagát az egység szerves részének tekinti. Az egység, a teljesség megidézői a kör és a négyzet, itt ez utóbbival ismerkedünk.
A négyváltozós (a téridő négy dimenziója) logikai függvény grafikai ábrázolása 12 átló-szimmetrikus jelet ad, amelyek szinkronban állnak a természet mozdulásaival, így igazolható, hogy a mozgásdiagramok és az állatövi jegy-jelek nem megegyezésen és a csillagok állásán alapulnak, hanem a természeti folyamatok (a napi, illetve évi fény és sötétség változásának) közvetlen leképezése révén állnak elő.
Képünk szembenézeti bal oldali részén Molnár V. József 4×4-es jelrendszere alapján a modellből a Mérleg jegyének formailag megfelelő jelét látjuk.
Már közelít a tél, egyre sötétebb és hidegebb van, az élet burkot — bárkát épít magának, hogy túlélje a számára kedvezőtlen időszakot. A természetben a Mérleg évköri egységében (szeptember 23. – október 21.) minden óvó-védő BuRoKba (befelé) fordul, az állatok menedékbe húzódnak. Ennek hagyományos képjele a BáRKa, a hajó, a bölcső vagy a fészek, amelyek az élet megtartásában játszanak szerepet, a túlélés lehetőségét biztosítják a benne tartózkodóknak, megBúJóKnak. Analógiásan a Mérlegnél „vonul” az életmenekítő bárkába az élet, ami majd a Kosban születik újjá.
A modellben egy jelalkotó négyzet elszakad a többitől, és önálló egységet képez, ezáltal alkalmassá válik pl. a 3×3-as jelrendszerben a sugárzás megidézésére, melynek okozója a Nap. (Molnár V. József egy észak-amerikai hopi indián emléktáblát is felidéz, amelyen a különálló négyzet helyén ténylegesen a Nap szerepel.)
A 4×4-es jelrendszerben az alsó rész „felpöndörödik”, így a jel bárkává alakul. Felül, a különálló öltés itt is megidézheti a Napot, vagy egy olyan erőt, ami „vezérli”, hogy legyen megmenekülés.
Ha 180 fokkal elforgatjuk a modell-jelet, a Mérleg hagyományos asztrológiai jelét kaphatjuk meg, azzal a különbséggel, hogy a görög ómega (?) jele alatt nem egy vonal, hanem egy „pont” látható. Így még a vég szimbóluma is megerősítést nyer, amennyiben az egy „ponttal” együtt a kezdetet és a véget is ideidézi, hiszen a természetben ekkor van vége a fény uralmának, innen a sötét órák száma nő.
Az elforgatott jel egy pártát vagy egy Napkaput is eszünkbe juttathat. Az őszi (és tavaszi) napéjegyenlőség az éves „Nap-járás” bemérése, a horizont menti napkelte-figyelés legalkalmasabb időpontja. A Napkelte-járás mozgásának és az évkör teljes leképezésének a leggyakoribb és legősibb képjele a párta, ahol a párta közepe jelzi a napéjegyenlőségi pontokat, két széle pedig a napfordulókat. Az ábrázoló művészetben mindenhol megtaláljuk a hozzá tartozó analógiákat.
Ha a jelben a különálló egység a Napot jelképezi, akkor a fölötte ívelő rész egy Napkaput is megformázhat. A Mérleg csillagkép az egyik Napkapu (vagy Lélekkapu) a földi világ és a Tejút (az isteni minőség) között. A Napkapu beavatásra készít fel, a magasabb minőségek felé, a Tejútra nyílhatunk meg általa. A Mérleg egyik képjele a szöveges- és ábrázoló művészetekben a kalap is. Ha egy magyar ember bemegy a templomba, akkor a tisztelet jeléül leveszi a kalapját. Ezzel a szellemisége is kitárulkozik, megnyílik az út az ég felé irányuló kapcsolatfelvételhez, képes megnyílni és kapcsolódni a magasabb minőségekhez.
A Molnár V. József-féle modellben a Mérleg és a Kos jelei hézagmentesen képesek illeszkedni egymáshoz, ami – a Kos – Mérleg napéj-egyenlőségi tengely révén – mutatja azok szoros egymásrautaltságát.
A mitológiákban a bárka, a hajó a mitikus utazások, a más létformába való átlépés, átkelés eszközei. Egyiptomban a Napisten is bárkán járja be kozmikus-mitikus útját: a születés – halál – újjászületés körét. Ez az alapja egyes kultúrákban a csónakba való temetkezés szokásának, pl. ennek nyomaira bukkantak a szkítáknál is.
Szatmárcseke temetőjében találkozunk a rendkívüli csónakos /csónak alakú fejfákkal (ezen túl a Hajdú-Bihar-megyei református temetők több, mint felében csónak alakú fejfát használnak sírjelként). Szerintünk elképzelhető az a magyarázat, miszerint itt is a túlvilági utazás eszköze lehetett a csónak, a fejfán, mint jelképen keresztül, illetve az újjászületés ígérete jelent meg a sírokban arccal kelet felé „néző” holtaknak.
Ezt a fejfa-típust Solymossy Sándor (néprajzkutató) fedezte fel a szatmárcsekei református temetőben, az elnevezés is tőle ered, és az ún. „csónakba temetkezés” analógiáját alkalmazta az ilyen alakú fejfák hazai kialakulására. Solymossy véleményét Dr. Domanovszky György és Nyárády Mihály néprajzkutatók cáfolták. Egyrészről azért vetik el, mert a honfoglaló magyar sírok egyikénél sem fordul elő csónakos temetkezés, másrészről pedig praktikus okokra hivatkozva, miszerint a csónak alakú fejfák formájának állagvédő szerepe van, azért olyan az alakjuk, hogy az esővíz könnyebben lefolyjon róluk (Takács Béla nyomán). Nem áll szándékunkban nagynevű szakemberekkel vitatkozni, de az analógiák oldaláról való megközelítést nem söpörnénk le az asztalról. Viták tárgya az is, hogy a magyar reformáció a szkíta ősvallást elevenítette fel (visszatérés „őseink még romlatlan hitéletére”). Ha a népművészetünk vagy a református festett kazettás mennyezetek (tízezres nagyságrendű!) ábraanyagát összehasonlítjuk a szkíta ábrázolásokkal, feltűnő hasonlóságokra bukkanunk. Ha a szkítáknál is találunk a csónakba temetkezéshez hasonló szokásokat, akkor nem lehet véletlen, hogy éppen a református temetőkben találkozunk ezek analógiájával, a csónakos fejfákkal.
A jobb oldali képen az erdélyi Magyaróról származó lepedőszél látható, a rajta lévő mintán a Mérleg képjelével, a bárkával találkozunk. A Fénybárkán a fénymagok a fény megnyilatkozását idézik. A Mérlegben befelé indulunk, ilyenkor a természetben is és önmagunkban is befelé visszük a Fényt. Ha a szív Fénnyel, szeretettel van tele, akkor egyensúly van. A Mérlegben a megmérés, a mérlegelés központi elemként jelenik meg, de a mérlegeléshez az is kell, hogy csak akkor hozzuk meg a döntéseinket, ha világosan, tisztán látunk, azaz megvilágosodott állapotban vagyunk. Ezt is jelenthetik a Fénymagok.
A bárkán hangsúlyosak a fénymagos naprozetták is (a rosetta szó a rosa=rózsa szóból ered). Rózsákkal a Rák képjeleinél is találkoztunk már. Egyrészt a rózsa örvény-motívum, az örvény- vagy forgómozgás a Rák évköri egység mozgásdiagramja. Másrészt pedig a Rákhoz a Fénymaximum, a nyári napforduló tartozik (a hímzésen a rózsánál, mint csukló-pontnál a fordulat is megjelenik). A Fénymaximum idején a Fénymagok befogadása, önmagunkban való táplálása, majd annak kisugárzása jelenti a lényeget.
A rózsa és a bárka a teremtő- és a megtartó erők egymásrautaltságáról is vall. Ha csak a szellemiség szintjén tájékozódunk, akkor az élet folytatásához szükséges küzdelem kerül az előtérbe. Amikor a Rákban a teremtő értelem diadalmaskodik a mérlegelő értelem felett, akkor tud érvényesülni az ingyen kegyelem, azaz az a magatartás, amikor érdek nélkül adunk, és nem várunk érte viszonzást. Emellett reciprok-viszony van a Rák és a Mérleg lelkiség között is, azaz a Rák szellemiségnek Mérleg a lelkisége, míg a Mérleg szellemiségnek Rák lelkiség felel meg.
A bárka sarló formája a Holdat is megidézi. Hold-bárkával találkoztunk Csengersimán, ahol szintén fénymagok voltak a bárka-testben. A Hold a Mérleg lelkiségében, a Rákban van uralomban, így ennek a szimbólumnak is helye van a képen. A csengersimai Mérleg-képjelben hasonló tornyocskák voltak, mint a magyarói hímzésen. Milyen házacskák lehetnek ezek? Veleméren és Tarpán is találkoztunk Szent Mihálynak – aki a kereszténységben a lélek mérlegelője – olyan ábrázolásával, ahol a mérleg egyik serpenyőjében az üdvösség záloga: a bölcsesség háza van, ami a tapasztalás útján megszerezhető, legmagasabb rendű tudást jelképezi, és amelyben a szeretet a legmagasabb szinten jelenik meg.
A bölcsesség háza(i) a bárka-hajó árbócán, a zászló helyén látható(k). A déli égbolton található az Argonauták hajója, az Argo Navis ókori csillagkép, melynek legfényesebb csillaga a Canopus. Az Argón vágtak neki az argonauták Iaszón vezetésével, hogy megszerezzék az aranygyapjút. Canopusnak/Kanopusznak hívták a Trójából hazafelé tartó flotta navigátorát. A navigátor mutatja a megfelelő haladási irányt, megállapítja a pillanatnyi tartózkodási helyet és nyomon követi a hajó haladását.
A hímzésen a bölcsesség háza adja az igazodási irányt. Ezek olyan „jelzőfények” (a két kisebb „házikót” akár fáklyának is értelmezhetjük) amelyek szem előtt tartásával képesek lehetünk az égi- és földi tájékozódásra. Talán nem tévedés a bölcsességet emlegetni, ha figyelembe vesszük, hogy a Canopus kínai neve: „Öreg ember” (Laou Jin), a perzsáknál ő (Suhail) a bölcsesség szinonímája, a hinduknál pedig ő Agastya, aki a megvilágosodott bölcsek közé tartozott. (Figyelemre méltó mindezeknek a magyar aggastyán szóval való hasonlósága.…)
Még egy érdekes analógiát találhatunk a bárkán lévő „házikóra”. Ez a kis építmény akár egy obszervatórium is lehet (mint pl. a maja Chichen Itza-i El Caracol), amely nemcsak a Nap-járás, hanem a Vénusz bolygó megfigyelésére is szolgál. A majáknál a legtöbbet vizsgált, tehát legfontosabb égitest a Nap és a Hold mellett a Vénusz volt. A 365 napos (Nap-járáshoz igazított) naptáruk mellett volt egy ünnepi naptáruk, a Vénusz naptár (tzolkin).
A legősibb értelmezésben a Nap – Hold – Vénusz hármasságából fakad az élet. Az élet első mozdulásainak leképeződéséhez nem elég csak a Nap és a Hold. Elengedhetetlen a Nap fényt és hőt adó, kiáradó tevékenysége és a Holdé (aki a működés ritmusát adja meg), de magát az életet a vénuszi minőség adja hozzá. Gondoljunk arra, hogy a Hold hónapról-hónapra tisztítja, „visszaszüzesíti” a női minőséget, és ez mindaddig így folytatódik, amíg az ki nem emelkedik ebből az állapotából, és el nem indul az anyaság, az áldott állapot felé, ami már a termékeny Vénusz ritmusára való ráhangolódással jár. Vénusznak (az Esthajnalcsillagnak) ahhoz, hogy Hajnalcsillagból Esti csillag legyen, kerekítve 9 hónapra van szüksége.
A Mérlegben Vénusz van uralomban, így a hímzés nyolcszirmú rózsája a Vénusz jelölője is lehet. Nálunk Vénusz neve – az Esthajnalcsillag mellett – Fényes csillag. A rózsában lévő fénymagok a fényességét, a fénnyel való telítettségét idézik. Festett kazettás mennyezeteinken (pl. Szilágylompérten) a nyolcágú csillag nemcsak a Nap, hanem a Vénusz képviseletére is utalhat. Az Esthajnalcsillag keringési mutatószáma – a más vonatkozásban szintén őt idéző ötöshöz viszonyított – nyolcas. (Nyolcévenként a Vénusz az égboltnak ugyanazon a helyén látszik. A nyolcéves ciklus a Nap, a Hold és a Vénusz járását is összefoglalhatja, tekintettel arra, hogy 99 Hold-hónap tesz ki nyolc Nap-évet, illetve nyolc Nap-év öt (szinodikus – 584 napos) Vénusz-évvel azonos hosszúságú.)
A négy nyolcszirmú virágból három utalhat a Vénusz bolygó három „megnyilvánulására”: hajnali-, esti-, vagy éppen nem látszó „csillag”. A negyedik fényes rózsa a bárka belsejében, így a tél kezdete előtt, belső Fényként a hosszú távon egyenletesen égő szeretetet, a békét és a harmóniát képviselheti.
Régi ráolvasó imáinkban az Életfát aranyfának, rutafának, de rózsás bárkának is hívják, így ismét eljutunk a Napkapun át elérhető magasabb minőséghez. A magyar hagyományban az Életfa a Tejútnak a képjele, a Tejútrendszer teremtő erőit személyesíti meg (ahogyan az ötödik elem, az „élőfa” is), a Tejút központból érkező isteni, teremtő, élet-generáló szeretet-energiát.
A rózsás bárka, az Életfa, a világhoz való igazodás fontos szimbóluma a szeretet erőin keresztül. A hajó maga az életút, az életünk szimbóluma. A hímzés így emlékeztet bennünket arra, hogy keressünk magunknak olyan jelzőfényeket, bölcs és időtálló célokat, amelyeket minden körülmények között szem előtt tarthatunk. Ismerjük fel magunkban a szeretet belső fényét, ami fáklyaként világítja meg a belső utunkat a kiteljesedés felé.
