10 perc olvasási idő
A misztikus zodiákus a lelkiség működését mutatja meg (lásd: Kérdés lehet – Mit takar a misztikus zodiákus kifejezés). Az ember három alkotóelem, a szellem, a lélek és a test egysége. A lélek mind a szellemiség, mind a testiség működését harmonizálja, irányítja. Az érzelem mozgósít és ösztönöz. A lelki indíttatást kontrollálja az ész és hajtja végre a test.
A Skorpióhoz, mint szellemi működéshez hangulati – érzelmi szinten Kos-lelkiség kapcsolódik, míg a testisége a szemben lévő jegy: a Bika.
A Skorpió és a Kos havában is Mars az uralkodó bolygó, a marsi erő a jellegadó. Ez az erő adja azt a sorsfordító energiát, amitől a Kosban évről évre újjászületik a természet. A Skorpióban a Mars ad erőt az átváltozáshoz, az önlegyőzéshez, az elengedéshez és az emelkedéshez. Ezen túl, a legújabb kor kozmológiája a Skorpió csillagkép mögé (pontosabban a Skorpió és a Kentaur csillagképek égbolt-tartományába) helyezi az általa jelenleg számon tartott Univerzum középpontját. Az Univerzum központjából kozmikus léptékű energiák, rendkívüli erők érkeznek, így a Skorpió jelentős többlet-energiával rendelkezik. Ezt, mint többlet-lelkesedést (Kos) áldozza be a megújulás energia-készletébe, így újul meg évről-évre bennünk és körülöttünk a természet.
Ugyanez a rendkívüli nagyságú erő szükséges ahhoz, hogy a precessziós évben is megtörténjen a feltámadás. A precessziós (kerekítve 26 ezer éves) nagy évben a Bika – Skorpió tengely választja el a világos félévet a sötéttől. A Bikában történik a sötét félévbe a leereszkedés, vele szemben pedig a Skorpiónál emelkedünk ki újra a 13 ezer éves világos időszakba. A kiemelkedéshez szükséges legyőzhetetlen erő működik itt.
A Skorpió minőség egyik legfontosabb jellemzője a hatalmas lelkierő. Képes elmenni a legvégsőkig, a lélek terheiből lényegesen többet képes elviselni, mint más jelek, a lelki erejével senki nem veszi fel a harcot. A marsi minőségtől nem várhatunk érzelgős „lelkizést” – rendületlen bátorságot viszont igen.
A természetben zajló lebomlást és a halált jelképezi a Skorpió jegy-érvénytartam. A levél (anyag) lehull, az energia (szellem) felemelkedik. Az anyag és az energia kettéválását jelöli, és ennek a folyamatnak az analógiás megfelelője a Kígyó és a Sas küzdelme. Ugyanez jelképezi azt, hogy az ösztönvilág és a legmagasabb cél felé törekvés találkoznak, hogy megvívják a csatájukat. „Itt van a nagy átmenet, az anyag szellemmé való átalakulása, a szellemi újjászületés legnagyobb lehetősége.” (Katona Irén) Az önmagát újra és újra megfiatalító kígyó az elavultat, az idejét múltat vedli le magáról. A természet is lecsupaszodik, a levelek lehullnak, láthatóvá válnak az eddig elrejtett részek. Lehetőségünk van a látható mögötti láthatatlant megismerni és megérteni önmagunkban is. Befelé fordulva és elmélyülve megfigyelhetjük a bennünk működő erőket.
Képünkön egy Mátra-vidéki ivócsanak (fából készült ivóedény) látható, melynek fülét kígyó alakúra faragták úgy, hogy a kígyó fölött kutya áll. A Skorpió misztikus zodiákusához kívánkozik ez a kép, mert úgy találjuk, hogy a Skorpió mindhárom szintjének – a lelkiségének, a szellemiségének és a testiségének – képjelei megtalálhatók rajta. Az ivócsanakon lévő Kutya a Kos, míg a Kígyó a Skorpió keleti megfelelőjét, illetve első Hold-házát jeleníti meg. Az alsó világ erőinek hordozója az ivócsanakon megjelenő Kígyó.
A kupa gömbölyűsége a Bikát idézheti meg úgy is, mint ahogy a Bikához (keleten Disznó) tartozik az érzéki és testi örömök élvezete, az evés és ivás. Az ivócsésze falán a háromszirmú tulipán – ami a kiviruló természet szimbóluma – szintén a Skorpió lelkiségét, a Kos mozgásdiagramját, az újjászületés ígéretét idézi meg. Bár a kép hivatalos ismertetésében az ivócsanak oldalán „domború faragással liliomok” láthatók, ne feledjük, hogy a magyar népművészetben a tulipánnak nevezett motívum a valóságban gyakran liliom, olykor népi neve is az, főleg Erdélyben.
A fehér liliom a Bika terét is kijelölheti a Tejút tövében. A Tejút egyik görög mitológiából ismert története úgy szól, hogy miközben az alvó Héra kebelére tették a csecsemő Héraklészt, az istennő kifröccsenő teje révén jött létre a Tejút, a tej földre hulló pár cseppjéből pedig a fehér liliomok.
Eleink úgy tartották, hogy az álomba ringató liliomok akár halált, azaz örök álmot is hozhatnak, ahogyan az a természettel a Skorpió idején történik.
A liliom az égi szerelem, a szűzi tisztaság és ártatlanság jelképe, de Szentháromság-jelkép is, és heraldikai jelként a királyok címerén a liliomos korona és jogar azt jelképezte, hogy hatalmuk Istentől való. Istenség-hármasságokat ősidők óta tisztel az ember, ne csak a kereszténység Szentháromságára gondoljunk. Egy szent-hármasságot a Kos csillagkép felett is találunk, ez a Triangulum (Északi Háromszög) csillagkép, ami a szellem – lélek – test hármasságát és annak ismeretét jelzi.
A Skorpióban a legmélyebb lelki világunkban való elmélyülés történik. Itt a lelki – szellemi – testi megújuláshoz tudatosíthatjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a magasabb szintre lépéshez szükségesek. A tisztább tudat tisztább érzelmeket eredményez, és tisztább cselekedetek születhetnek az ilyen érzelmek nyomán. Az elmélyedés során a felszínre hozhatjuk, hogy mi az, amit meg kell újítanunk önmagunkban, és felismerhetjük mi az az áldozat, amelyet ha meghozunk ennek eléréséhez, akkor az önként, tudatosan vállalt áldozatból áldás válik. A Koshoz kapcsolódva az áldozathozatalnak a hármasság szintjén, azaz szellemi – lelki – testi szinten kell megtörténnie ahhoz, hogy valóban emelkedés lehessen belőle. A tudatunk emelkedése egész életünk, sorsunk emelkedését eredményezi.
A tulipán/ liliom szív motívumból indul. Népművészetünkben sokszor az alsó világ jelölője a szív alak is, amelyből indul az Életfa (ami Tejút képjel). Az Életfa a világhoz való igazodás fontos szimbóluma. A szív az életcsíra ősi jele, az áldozatos szeretet, és az áldozatból támadó élet képjele is (a mag, ahhoz, hogy új élet induljon el, meghasad, ekkor szív formájú).
Találkoztunk már korábban kígyós ivócsanakkal, rajta tulipán-mintával és az élet körforgását szimbolizáló, a megújulást képviselő spirál-kígyóval. A Skorpió csillagkép felett a Kígyótartó csillagkép a szellemi- és ösztönerők szimbólumát, a Kígyót tartja a kezében, azaz a szellemi és ösztönerőket uralja és működteti, éppen úgy, mint az, aki az ivócsanak fülét formáló Kígyót ragadja meg, amikor az élet folytatását biztosító vizet issza belőle.
A régiségben őseink az áldozati szertartásokban, kultikus étel- és italáldozatokkal próbálták elérni, hogy szoros kapcsolatba kerüljenek a magasabb erőkkel. Így magának az ivócsészének is messze mutató jelentése van. A szkíták aranyból, eleink – ha nem aranyból -, akkor fából vagy kobaktökből formázták meg ivóalkalmatosságaikat.
Hérodotosz egyik története arról tudósít, miképpen kapták az égből (más eszközök: eke, járom, bárd mellett) az aranycsészét a szkíták. Ezek a csészék gömbszelet-, vagy koponya formájúak voltak, de nem azért mert a gyűlölt ellenségek koponyájából készítették őket (sajnos találkozunk ilyen magyarázattal), hanem mert magasztos szellemiséggel töltekeztek belőle.
A fej formájú edények nyilvánvalóan „szellemi tartalmakat” rejtettek magukba. A továbbiakban Szabó Antónia „Megy a gyűrű vándorútra” című könyvéből idézünk: „A fej alakú dohánytartó edény ugyan nem folyadékot zár magába, hanem dohányt, de ennek pipába kerülése, majd parázzsá, végül füstté válása ugyancsak szellemi átalakulást (pipaszó) és áldozatbemutatást (füstáldozat) von maga után, mint az ital. … Aki áldozás, áldomás alkalmával kupáját az ég felé tartja, jelzi, hogy a nyakán lévő kobakja is arra felé veszi irányultságát. A KuPája ekkor KaPcsolatot teremt, KaPut nyit, természetesen felfelé. … Áldozáskor vagy áldomáskor a felmagasztulás, a megemelkedés a „cél”. Ennek „felhajtóereje” sohasem a gyűlölet, hanem a szeretet. Gyűlölt ellenség koponyája erre nem alkalmas. Krisztus párhuzamával talán az is megvilágosodik, hogy nem maga az edény, maga az eszköz a lényeg, hanem a benne lévő ital, vagyis a spiritusz. Az edényt csak igyekszik méltóvá tenni készítője az italhoz.” Gondoljunk a keresztényeknél az áldozati kehelyre. „A kupa s a benne lévő ital minden egyes áldozáskor Krisztus vérét, azaz lényét adja, s minden egyes áldozó abból és azzal töltekezik.”
Az ivócsésze „… a szkíta eredetmondánkban szerepel az égből hullott aranykincsek között. Az ég „ajándéka”, az égi kötelék egyik záloga, ennek okán szentséggel bír. A csésze a kupa – kaponya – koponya láncolat része, olyan spirituális eszköz, mellyel a belőle italozó a spiritusszal, azaz szellemi-lelki sűrítménnyel töltekezik. És mivel az égből kaptuk – milyen is a magyar nyelv! –, aki „kapatos” lesz a belőle fogyasztott italtól, az a magasságossal léphet kapcsolatba. Vagyis, ha a benne lévő ital a szóló-szőlő nedűje, akkor „beszélő viszonyba” kerülhet Teremtőjével.”
Az áldomásban és az áldozatban lévő áLD, és hangalaki megfeleléssel az öLT – oLD szavaink illeszkedés tartalmúak. „Az áldás tehát mindenképpen egyesülés révén valósul meg, amihez megnyílás, kinyílás szükséges: és az istenivel való egyesülés a szeretetben/szerelemben élhető meg- és ez vezet el a boldog, oldódott állapotba, ami valóban az égi adományban való részesülés!” (Bíró Lajos)
A Skorpióban visszatalálhatunk belső lényegünkhöz, a bennünk rejlő legősibb erőhöz: az isteni szeretethez.
Még két érdekes meglátás Szabó Antónia részéről: „Nyelvünk őrzi: a kupa hepe is meg hupa is, hangátvetéssel a kúpból lehet pok, azaz bog. Ez utóbbi szoros kötésével biztosít, összetart. Tehát a fejekkel, KoPonyákkal domborított csészék GöBöt – BoGot, azaz kötést, azaz szövetséget vagy szerződést tesznek hatékonyabbá, tartóssá.” „Szertartása során a magyar észjárású, ha áldomást iszik, akkor érzékelései közül az íz játszik szerepet, de az előbbi fejtegetés nyomán, most már azt is hozzátehetjük, hogy az ész is felizzik – bár paradoxon -, de ezzel pont az érzékfelettit érzékeli. S mivel az íz nemcsak zamatot jelent nyelvünkön, hanem kapcsolódást, azaz bogot, ízülést, szertartásainknak további értelmet ad, mely jelenti a részek – vagyis az egyes áldozók – közötti, valamint a rész és egész közötti kapcsolatfelvételt. Elég csak a vérszerződést megemlíteni. Így lehet – sziszegős nyelvjárással – Ísztenhez fohászkodni, hozzá ésszel és lélekkel kapcsolódni, mert az íz egyben lelket is jelent.” (Az íz, mint zamat adja meg az étel lelkét.) „S ha valaki éppen Ísztennel találja meg a kapcsolatot, annak lelke-szelleme felizzik, megfényesedik.”
