10 perc olvasási idő
„Nyelvében él a nemzet.” (Széchenyi István)
Nyelven gondolkodunk. Azaz, amilyen a nyelvünk, olyan a gondolkodásmódunk, olyan szűrőn engedjük eljutni a tudatunkig (és tudatosíthatjuk) a világ tényeit-eseményeit, ami azután döntően befolyásolja a velük kapcsolatos teendőinket.
Az alábbi gondolatmenet irodalma jelentős, a képírási szintről Pap Gábor művészettörténész a Jó pásztorok hagyatéka című könyvében (is) hosszasan értekezik. Itt csak azért térünk ki rá, hogy érthetővé váljanak az írásokban a hangalaki megfelelésre való utalások. Hitünk (és a képi gondolkodásban szerzett tapasztalatunk) szerint a betűk és hangok között nem megegyezésszerű a kapcsolat, a hangok és a nekik megfeleltetett írásjelek állhatnak szervesnek nevezhető kapcsolatban a valóság bármely, általuk (részben vagy egészben) jelölt területével (nem így a közvetlen környezetünkben ma leginkább használatos indoeurópai nyelvek esetében).
A képírás jelentésszintjén nem az „egy hang – egy jel” működési mechanizmusa érvényesül, hanem a kevés jellel sok, egymással szerves kapcsolatban álló információt tároló-továbbító, ú.n. mássalhangzó kategóriákat tekintjük alapegységnek (Pap Gábor nyomán). Ezekhez a hangképző szerveinknek jellegzetes, egymástól jól megkülönböztethető állásai tartoznak és jelük lerajzolható (a magyar népművészet a jelüket ki is emeli, hol pontozással, hol „szőrözéssel”).
Hat mássalhangzó-kategóriát kapunk így, amelyeket az egyszerűség kedvéért a „jeles” (J,L,Ly,R), a „tudós” (T,D,Ty), a „köhögős” (K,H,G,Gy), a „pöfögős” (P,B,V,F), a „nyámmogós” (M,N,Ny) és a „sziszegős” (S,Sz, Z, Zs, illetve C,Cs) néven neveznek. A kategóriákon belül a mássalhangzók egymással helyettesíthetők, cserélhetők, kettőzhetők. A mássalhangzók a statikát, a magánhangzók a dinamikát képviselik. Szerves (és analógiás) kapcsolat van a jelek és az általuk megidézett valóságtartalom között.
A jobb érthetőség kedvéért a képen a bal oldali oszlopban föntről lefelé láthatók a jelek.
– A „hegyesszög” a „jeles vagy JeLíRó” (J,L,Ly,R) kategóriához tartozik.
– A „tompaszög” a „TuDós”-hoz (T,D,Ty),
– a „derékszög” a „KöHöGős”-höz (K,H,G,Gy),
– a “félkörív, ponttal a közepében”, a „PöFögős”-höz (P,B,V,F),
– a “kicsit nagyobb, mint negyed körív” a „nyámmogós”-hoz (M,N,Ny) és végül
– a stilizált (elnyújtott) „S” és „villám” alakok a „sziszegős vagy CsúSzó” (S,Sz, Z, Zs, illetve C,Cs) kategóriához tartoznak.
A második oszlopban föntről lefelé ki is próbálhatjuk a képírás olvasását néhány egyszerűbb ábrával. Az első ábra (az óramutató járásával megegyező irányban olvasva) egy elnyújtott „S”-ből, egy „hegyesszög”-ből és egy „kicsit nagyobb, mint negyed körív”-ből áll. A fenti kategóriák alapján így pl. az „SZ”, az „R” és az „Ny” hang kapcsolható a „vonalakhoz”. Ha a SZ-R-Ny mássalhangzókba „életet lehelünk” és felhangzósítjuk (tetszőleges) magánhangzókkal, ki tudjuk olvasni a „SZáRNy” szavunkat, ami nem csak kiolvasható, de a képen is egy madár szárnya látható. Ugyanez a motívum egy „SZiRoM” is lehet. Lásd a középső oszlop legalsó képén egy egyszerű virág rajzát. Ha kicsit kitágítjuk az elménket, hogy analógiásan mit jelképez egy madár, ugyanabból a kategóriából más mássalhangzók felhasználásával eljutunk a „SZeLLeM” szóhoz. Hasonlóan, a virág analógiát is megtaláljuk a „SZeReLeM” szóban.
A harmadik oszlop első képe egy lábfej. Kiolvasva a „hegyesszög” és a „félkörív, ponttal a közepében” két mássalhangzó-kategóriáját, az „L” és „B” hangokat kapjuk. Felhangzósítva pl. LáB. De lehet a LéP is, amit a láb használatával oldunk meg. Alatta egy nyúl, az alatt pedig egy nyuszifül (kiemelve). A „kicsit nagyobb, mint negyed-körív” és a „hegyesszög” összekapcsolásából a képről leolvashatjuk a Ny-L, azaz pl. a NyúL szavunkat. Az analógia kulcsszava az „is-is”, így lehet NyeL(v) is. Lehet a rajzon NyíL(hegy) is. A nyúl ugrás közben legjobban NyúLni tud. Vagy kiolvasható a NyáL, az is nyúlik. Visszafelé olvasva pl. a LáNy-t kapjuk (a Nyúl a Szűz keleti megfelelője).
Az utolsó egyszerű ábra, ismerős lehet azoknak, akik a bolygók jelét ismerik: a körben lévő pont a Nap jele. (Természetesen be lehet zárni a kört.) A „kicsit nagyobb, mint negyed-körív” és a „félkörív, ponttal a közepében” rajzolatok a „nyámmogós” és a „pöfögős” kategóriákat idézik: N-P, azaz NaP. Fordítva olvasva a P/F és az N/Ny cserével: FéNy… De a NaP-ból eljuthatunk a NéP-ig is. Emiatt nagyon nem mindegy, hogy a NéPet (illetve a művészetét) a Nap analógiájával hozunk-e összefüggésbe, vagy a germán Volk –kal (Wolke – felhővel), azaz magyarul kiejtve a FaLKával. Ha egy népre túl sokszor falkaként gondolunk (és a népművészete helyett csak folklórt emlegetünk), elég hamar arra a szintre is fog lesüllyedni. Ne feledjük, szavaink teremtő erővel bírnak! Vigyázzunk, hogy milyen magyar szavakat helyettesítünk idegen szavakkal! Nyelven gondolkozunk. A gondolataink szabják meg a szavainkat, a szavaink a tetteinket, a tetteink a szokásainkat, a szokásaink a jellemünket és a jellemünk a sorsunkat. Bölcs „közhely”.
Lássunk még néhány példát: HoLD – HoLT (a régiségben a halál a Holdhoz kötődik), MaCsKa – MaCKó (mindkettő a Szűz képjele, éppúgy, mint a) ViRáG – ViRGo; BáRKa – BuRoK (mindkettő menedék, melyben valaki) BúJiK; NaP – NéP – NéV; TuLiPáN – TeLi FéNy; FeNyőFa – FéNyFa; HaDFi – HaDFő – HéTFő; VaLLás – VáLLaLáS; BeNT – FeNT (ha az ég felé, felfelé akarunk tájékozódni, befelé kell elindulni); stb., stb., stb.
Csodálatos kapuk nyílnak ki, ha a fentiek alapján kezdjük használni a nyelvünket! Senkit ne ijesszen meg, ha az állítólag „más népektől kölcsönzött” szavak esetében tökéletesen zárt rendszert ismerünk így fel a magyar nyelvben. De el lehet gondolkodni azon, hogy vajon ki kölcsönzött kitől: az ahol zárt a rendszer vagy az, ahol csak egy-egy előfordulással találkozunk… Aki mélyebben szeretne ezen a téren tájékozódni, érdemes Czuczor Gergely és Fogarasi János magyar nyelv szótárát is forgatni. Jó kísérletezést kívánunk! József Attila Ars poetikája nyomán kísérleteinket „Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!”
A hat mássalhangzó-bokor jó ráhangolódási lehetőséget biztosít a világnak mind a folyamat-, mind az állapotszerű viselkedése felé. A folyamatot az igék, az állapotszerűséget a névszók fejezik ki. Az átlátás, illetve átjárás az élet folyamatszerű megnyilvánulásaiból (a magyar képírásban ezt a növényi minőség alkalmazásával érjük el) az állapotszerűségbe (állat-alakzatok) így közvetlenül és oda-vissza valósulhat meg. Ezek a képjelek a világ teljességét teszik megragadhatóvá, így tartalmazzák az egymáshoz képest ellentétes értelmű tulajdonságok, irányulások leírását is, pl. „él”-„öl”; „ad”-„üt”; „kel”-„hal”, stb.
A magyar ABC szervesen kapcsolható az évkör természetes ritmusaihoz, s rajtuk keresztül a rendeltetésszerűen működő társadalom alapvető mozgástendenciáihoz. Az ABC 2×12, azaz 24 mássalhangzója – a mássalhangzók eredendően statikus jellegének megfelelően – az Állatöv 12 jegyével alkot szoros kötést. A dinamikus karakterű magánhangzók pedig a 2×7 (rövid és hosszú), azaz 14 elemből felépülő rendszert alkotnak, amellyel pedig a klasszikus hétbolygó-rendszer megidézőivé válnak. (A bolygók a dinamizmus, a mozgalmasság képviselői, illetve megvalósítói az égi hierarchiában.)
Így a képírás és a képi gondolkodás során az alábbi logikai láncot írhatjuk fel:
- névszó – állapotszerűség – állatöv – tizenkettesség – mássalhangzórendszer;
- ige – folyamatszerűség – bolygók – hetesség – magánhangzórendszer.
„Ez a kristályosan áttetsző felépítettség, amely a maga csorbítatlan és keveretlen teljességében mutatja fel az őskor késői szakasza óta folyamatosan használt legmagasabb rendű világ- és élet-képletezési szisztémát, az ún. zodiákusi-bolygóuralmi rendszert, mai legjobb tudásunk szerint máshol, más nyelvterületeken nem mutatható ki, így magyar sajátosságnak tekinthető. Eszerint kell megbecsülnünk.” (Pap Gábor).