BikaA BIKA A SZÉPSÉG, A RENDÍTHETETLEN ERŐ MÍTOSZA

2020.05.02.

9 perc olvasási idő

A Bika havára a természet örömei, frissessége a jellemző. A Fény győzelme után a világosság megtartása, a stabilizálás következik. A Fényt belehelyezzük alkotásainkba, így érjük el akár a szellemi, akár az anyagi termékenységet és biztonságot. Érdemes ilyenkor feltennünk magunknak a kérdést: miben vagyunk termékenyek? Mi az, amitől biztonságot várunk? Mit teszünk érte?

A szépség, az élvezetek meghatározóak ebben az időszakban, melyből senki nem kívánkozik el. Jellemző cselekedetek ekkor a művészetek gyakorlása, éneklés, tánc, mulatozás, szerenád, lakomázás, eszem-iszom-dínom-dánom, érzéki élvezetek halmozása, ami alacsony szinten dőzsöléssé, dorbézolássá, bujasággá, önzéssé és önimádattá fajulhat. Alacsony szintű működésre utal a rossz irányba kimozdult anyagiság (pénz) és a mértéktelenül használt élvezeti cikkek.

A bika, mint állat, az erő, az indulatok, az akaratosság, a lecövekelés érzékletes megjelenítője. Életmódja következtében az érzéki örömök, élvezetek, az anyagiakhoz való kötődés, földhözragadtság, makacsság jelölésére tökéletesen alkalmas, ezért is kapta ez az időszak a bikáról a nevét.

Ehhez az időszakhoz tartozik a bőség és a csábítás. Nem véletlenül említi itt a hagyomány a „bűnbeesést”, amit életképi szinten mindenki ismer: Éva, a kígyó sugallatára almát szakít a jó- és a rossz tudás fájáról, majd ad egy harapást Ádámnak is, amely következménye a halandóság és kiűzetés a Paradicsomból. Szokásunkhoz híven, vizsgáljuk meg ezt az analógiák és téridő-egységek szintjén, akkor is, ha még nem ismerünk minden szereplőt az évkörön. (Teológiai fejtegetésbe nem megyünk bele, vitát sem kívánunk nyitni, legyen mindenkinek a maga hite szerint.)

Első megközelítésünk a precessziós nagy év oldaláról történik.

A világ mítoszai a precesszióval magyarázható világkorszakok szimbolikájára épülnek, ilyen például a “bűnbeesés” is. Precesszióban a menetirány a kis évhez képest fordított. A precesszió 25.920 éve alatt a csúcs az Oroszlánban van (Aranykor), a még „világosnak” számító Ikrekből érünk a „sötét” Bikába. Itt érjük el a „világéjszaka” határát, jelképesen a sötétségbe merülünk. A legmélyebb és legsötétebb pont a Vízöntő, de ami a felemelkedés felé ívelő út kezdete is. A Skorpiónál emelkedik ki az emberiség a sötét „félévből” (13 ezer év) és érünk ki újra a világosságba. Azaz az ősi tudás alapján, a nagy évben a Bika-Skorpió, illetve az Oroszlán-Vízöntő a sarkalatos vagy kardinális tengely. (Ugyanez az alámerülés a kis évben az őszi napéjegyenlőségnél történik, a téli napfordulón van a legsötétebb pont, a tavaszi napéjegyenlőségkor fordulunk át az év világos felébe, és a nyári napfordulón vagyunk a legmagasabb szinten – mivel a fény és sötétség arányváltozásához erkölcsi értékek is kapcsolódnak -, így erkölcsileg is.) A „bűnbeesés” a Bikánál – a Bika világhónapban – „történik”, amikor az emberiséget, szimbolikusan az első emberpárt, az anyagias erők látszólag elnyelik, leigázzák. De mi is történik ilyenkor, ami „bűn”?

A Bikában egyre fokozódó mértékben jut szerephez az érzéki tapasztalatszerzés, ami nem bűn, hanem adottság, így működik a körülöttünk lévő világ, az univerzum. Egyre inkább a testiség a meghatározó, és az anyagiság a vezérelv – ennek vagyunk most a mélypontján. A természetre, az életre viszont a körforgás a jellemző, így az élet kereke lassan forog tovább, az a feladatunk, hogy megtapasztaljuk és túlhaladjuk ezt az időszakot. Ez az emberiség útja. Jó esetben felismerjük a fejlődésünket szolgáló tanítást, úgy indulunk tovább, hogy befelé és fölfelé, a szellemiség felé fordulunk. „Bűnbeesésről” beszélünk, de ilyen nincs a nagy évben.

Lássunk a másik, a 365-366 napos kis év oldaláról való megközelítést.

Az egyéni élet szintjén is a Bika havában történhet a „bűnbeesés”. Az Édenkert a Bika időszak analógiája, az a hely ahol minden földi jó megadatik. Ez az érzéki örömök téridő-egysége az évkörön. A történetben szereplő Élet- és Tudás fája az egyetemes csillagmítoszi hagyományban a Tejút analógiája. A Tejút két helyen metszi a Naputat, a Bika és a Skorpió, valamint az Ikrek és Nyilas csillagképeket köti össze. A Tejút az Élet fája a Nyilas csillagkép felőli oldalán, hiszen ebből az irányból érkezik a Tejút-központ felől a teremtő energia. (Életfaként, mint ötödik elem már találkoztunk vele.) A jó- és rossz tudás fája pedig úgy lehet, ha a Tejutat az Ikrek csillagkép felől nézzük. Az Ikrek polaritás szimbólum, ahol megjelenik a jó és a rossz, az élet és halál, a férfi és a nő, stb. Az ember a polaritás világába érkezik a megszületésekor, így ismerheti meg – és tegyük hozzá, a szabad akarata révén – így tapasztalhatja meg a jót és rosszat, és így válhat „halálossá” a tiltott gyümölcs fogyasztása, hiszen az ember a halandóságban tapasztal a Földön kezdetet és véget, teret és időt. Tanulni csak tapasztalással lehet, a tapasztalata révén pedig így fejlődhet a jelleme, a személyisége.

A „bűnbeesést” tehát, a nő indítja el, azzal, hogy Éva leszakítja az almát a Tudás fájáról. Az ún. „hétbolygó”-rendszerben két női bolygóminőségünk van, a Vénusz és a Hold. A Vénusz, vagy a görögöknél Aphrodité, a szépség és szerelem istennője a Bikában van uralomban, a Hold pedig itt van erőben. Emiatt ez egy „női” hónap, ezért lehet a női minőség a Bikában főszerepben. Előző írásainkban utaltunk rá, hogy a magyar ábrázoló-művészetben a Bika hagyományos és leggyakrabban használt képjele az alma. Népmeséink aranyalmafáját is pontosan itt kell keresnünk. De hogy kerül a képbe a kígyó, aki a szájában kínálgatja a „bűnre” csábító almát? Képzőművészeti ábrázolásokon a Kígyó a Bikával épp átellenben lévő Skorpió keleti megfelelője, úgy is mondjuk, hogy a Bika testisége. Így kerülhet a fára, azaz a Tejútra. Éva fülébe súgja a hízelgést, azaz a szellemiségére hat. Csábítása az érzéki élvezetekbe történő elmerülést jelképezi.

A Kígyó az ösztönerők szimbóluma. A Bikával szemben, a Mérleg-Skorpió-Nyilas csillagképek fölött helyezkedik el a Kígyótartó csillagkép, két kezében tartja a Kígyó csillagképet. Kézben tartja, uralja és működteti a szellemi és ösztönerőit. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, így a saját isteni önmagára tudatos ember is képes ezeket az erőket működtetni, ha nyitva áll a fejlődés előtt. A Kígyó tudást ad az emberpárnak, és ettől kezdve az ember kezében ott van a választás lehetősége, hogy jóra vagy rosszra használja, uralja vagy őt uralják ezek az erők. A cél természetesen az, hogy a jó tudás kerekedjen felül.

Ma még az ember (tisztelet a kivételnek) – azáltal, hogy kíméletlenül leigázza az életet adó környezetét, mérgezi a levegőt, a vizeket, a földet, pusztítja az élőlényeket – a rossz tudást működteti. A technikai civilizáció legnagyszerűbb találmányai sem képesek orvosolni vagy pótolni azt, amit a mai ember az élettér pusztításában végez, végzett. Amikor a kopernikuszi felfedezés nyomán az emberi minőség székhelyéből a bolygók egyikévé minősült át, a Föld deszakralizálásával szabad teret nyert annak lassú pusztítása. A kizárólagos anyagelvűség szerint véletlenül születünk, egyszer élünk, meghalunk és az anyagi világon kívül semmi sincs. Ez a gondolat vezet a félelemhez, az erőszakhoz, és ahhoz, hogy nincs az embernek felelőssége a tettei nyomán, nem készteti fejlődésre, emelkedésre, maximum a másik legyőzésére, és nem ad erkölcsi tartást, így felhatalmazva érzi magát arra, hogy teljesen kihasználja a környezetét. Tipikus parazita szerep vár így az emberre.

Ellenben a jó tudás az, amikor összhangban vagyunk a természettel, az ember, mint mikrokozmosz, összhangban van a makrokozmosszal. Nem avíttak az ősi tudások, tanítások arról, hogy a létezés örök, hogy az ember isteni eredetű, hogy a mítoszok, hagyományok szimbolikái, analógiái segítségével megérthetjük önmagunkat és a körülöttünk lévő világ működését. Csak az isteni önvalójára tudatos ember képes a másik élőlényben, emberben meglátni a kozmikus lényt. Az ember minden tudást megkapott, hogy megélje, megtapasztalja, kiteljesítse az életét.

Összegzésképpen a kis-évkör és a nagy-évkör is arra tanít bennünket, hogy nincs eredendő bűn, hanem a bűnbeesés lehetősége van meg. Ez az időszak különösen hajlamosít rá, de az ember választhat: benne ragad az élvezetekben vagy továbblép. A részünkre tanítottakkal ellentétben a tudás megszerzése nem bűn, de a választás szabad: a jó- vagy a rossz tudást használjunk a tapasztalatok megszerzésére.

Szándékosan olyan képet tettünk ide, Kalotadámos református templomának mennyezet kazettáját, ahonnan már hiányoznak az ősszülők. Magunkat képzelhetjük a fa alá. A Bikában vagyunk, erre utal az alma formájú fa, roskadozva az érzéki örömöket ígérő „tiltott gyümölcsök” alatt. Ha már megismertük, megéltük, megtapasztaltuk, ismerjük a mértékét, emelkedni tudunk és tovább tudunk lépni, a Kígyó már hiába kínálgatja tovább az almát. A fa alatt a rossz tudás gyümölcsei, amelyek napjainkban is pusztítják az életterünket, amelyeket mi már magunk mögött hagytunk, ugye?

Ha pedig valaki szerint azért nincs ott az emberpár, mert már kiűzetett a Paradicsomból – annak is igaza van. Az Édenkertben a transzcendens még látható volt, Istennel, angyalokkal társalogtak az ősszülők. Ebből szakad ki az ember a polaritásba, a Földre való születéssel, és ide, az Egységbe tér majd vissza. A tudás segítségével a teljességet kell mindegyikünknek, egyenként megcéloznunk, és megtalálnunk itt a Földön, beavatásunk helyszínén, hogy újra a Paradicsomban érezhessük magunkat.

A csillagos égre tekintve a Bika csillagkép szarva a Tejútra, egy magasabb minőségbe emel. Éppen úgy, ahogy a Bika csengersimai képjelében az öngyarapítás után egyenesen felfelé indul az energia, két párhuzamos vonalba, amiből majd a következő stáció, az Ikrek jele rajzolódik ki. Túlléptünk az önzésen, emelkedhetünk.

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!