5 perc olvasási idő
Népművészetünk ránk maradt (képes és szöveges) emlékeiben három jelentésszint jelenik meg. Az első, a hétköznapi, életképi jelentésszint, az „itt és most” megidézése. Ezt látja mindenki, ez alapján sorolják be témák vagy stílus alapján a műveket. A második jelentésszintre az „ilyentájt” megjelölést alkalmazhatnánk, ahol a téridő-egységek szerint tudunk tájékozódni. A harmadik szint pedig a képírási szint. További sajátosságok (többek között): a pozitív és negatív formák egyenértékűek; az egyes létalakulatok (növény, állat) egymásba átalakulhatnak; a szembenézet állapotra, az oldalnézet folyamatra (“úton levés”) utal, stb.
A bal felső képen egy matyó hímzés látható. Virágokat, rózsákat látunk életképi szinten. A rózsának nagyon tág a szimbolikája. A rózsa a nőiség virága, a földi és égi szerelem szimbóluma. A rózsa megidézi a női nemi szervet is, a szerelem kertjének piros virágát. Népdalainkban a rózsa leszakajtása az első szerelmi együttlétre utal, így közvetlenül kapcsolódik az anyaság, a család jelképéhez. Tudnunk kell, hogy a korok, melyekben ezek a képzetek születtek, nem ismerte úgy az erotikát, mint ahogy a ma embere gondol rá. Eleink az élet eredetének, a létezés, a természeti lét működésének egyetemes misztériumaiban gondolkoztak, és alkották meg csodálatos tömörséggel a szimbólumaikat.
A rózsaablakok a katedrálisokban az örök körforgást szimbolizálják (ha 12 szirma van, akkor az Állatövet is). A rózsa örvény-motívum. Az örvény, vagy forgómozgás pedig a Rák évköri egység mozgásdiagramja. Mint a körforgást megidéző képjel, az újjászületés jelképe is (sírokon a rozmaringgal együtt). A Kiskondás című népmesénkben, az utolsó próbatételnél a főhős egy rózsában bújik el, amit a királykisasszony a keblébe rejt (tudjuk, hogy a kebel a lélek szintje a háromrétegű világképben). Hiába perdül-fordul a leányzó, már nem találja a külvilágban a kiskondást, hiszen ő már a leány lelkében rejtőzött el. A Galamb segítségével, azaz a minőségi emelkedés során, itt váltak eggyé, ekkor teljesedett ki és született újjá a mesehős („hétszerte szebb legénnyé vált”). Természetesen ezután lakodalmat ültek és boldogan éltek.
Hagyományunkban, a népiségben, a rózsa mellett, vagy gyakran helyette, a rozmaring is a szerelem és a szépség virága. A növény neve latin eredetű, Rosmarinus, vagyis „ros” és „marina”, ami „harmatot”, illetve „tengert” jelent, azaz a rozmaring neve „tenger harmata”. Ezen az úton is eljutunk a Rák női minőségéhez, a nedvesség (a Rák vizes jegy) és a Hold útján (elsősorban a Hold gravitációs hatása miatt jön létre az árapály jelenség, összefüggés van a női ciklus és a Hold-ciklus között, valamint a Hold „vizessége”, „változást” mutató tulajdonsága is a női képzettel azonosítható).
A természettel állandó, közvetlen és szerves kapcsolatban élő ember nappali tájékozódása a Nap-járáshoz, az éjszakai tájékozódása pedig a Hold, a bolygók (régi nevükön bujdosó csillagok), és a csillagok járásához igazodik. Az asztrolábium egy csillagászati műszer (a térbeli tájékozódást megkönnyítő gömb-koordinátarendszer egy sajátos szerkezetű síkvetülete). Ha látjuk a rajta lévő köröket és íveket, akkor megértjük, hogy az éjszakai égboltra utaló asztrolábium analógiája éppen a matyó rózsa. És ugye tudjuk, hogy a nő és az éjszaka is analógiásan összetartoznak.
Még egy érdekesség a rózsához: mint ahogyan az önzetlen szeretet és a szellemi-lelki-testi tartás nem csak női jellemzék, nem maradhat ki a férfi minőség sem a rózsa köréből. Van olyan népmesénk, Rózsa és Ibolya címmel, ahol a királyfi neve Rózsa. Mint királyfi, eleve magasabb szintről indul a beavatása (mintha kiskondás lenne), de neki – a hatalomhoz közel – sokkal nagyobb kísértésekkel kell megküzdenie, hogy a teljességet elérje, illetve a királyi minőséget meghaladja. Nevében a RóZSa a férfiúi erények eRőSségét jelenti (az eRőS a RóZSa hangalaki megfelelője).
A jobb felső képen egy főkötő csipkéje (életképi szinten) rákokat formáz. A főkötő csupán asszonyokat megillető, a férjes nőt jelképező, a hajkontyot leszorító, a fejet borító öltözetdarab. Mi már tudjuk, hogy az analógia szintjén úgy is fogalmazhatunk, hogy az esküvő után, az asszonyi haj- („kontyolás”) és fejviselet kialakításával, az új asszony szellemisége (fej, illetve haj) a Rák tulajdonságokba öltözik, azaz ettől kezdve az anyaság, az önzetlen szeretet, a család válik meghatározóvá a nő életében.
Az alsó képünk pedig ismerős lehet az előző írásainkból (a Rák ideje a természetben és a Rák mítosza). Hétköznapi, életképi szinten: madár eteti a fiókáit. A téridő-egységek szerinti szinten az önfeláldozó szeretetnek a képjele a “fiait vérével tápláló Pelikán”. A teremtés lényegéhez hozzátartozik az önfeláldozás, a szellemiség (fej) “visszacsatolása” a lélekhez. A fiókák a Rák egyik vizes dekanátusát, a Halak téridő-egységét jelenítik meg, figyelve arra is, hogy – alacsony működés esetén – ketten egymás ellen támadhatnak. Ekkor az életet a “háttérben lévő” harmadik fióka (a csillagos égbolton a harmadik hal, a Déli Hal) viheti tovább. Az Életfából az anya védelmező szerepét képviselő Párduc néz szembe velünk (lásd a Rák Hold-házai írásunkat is). Az általunk hozott önkéntes áldozat, ingyen kegyelem nélkül nem hull áldás az utódokra.
