6 perc olvasási idő
A Rák havához (időben) a Fénymaximum tartozik. A magyar hagyományban a fiait vérével tápláló Pelikán jeleníti meg a nyári napfordulót és az utódok gondozásáért hozott önkéntes áldozatot.
Tudnunk kell, hogy az önvérével fiókáit tápláló halászsas-küllemű nagy madárnak, a Pelikánnak – akit ma a festett templomi mennyezetkazettáktól kezdődően, a szószékkoronákon át a népművészetig, a népmesékig megtalálunk – már a Krisztus előtti időkben volt tartalmi és formai előzménye. Ennek nyomai pedig egészen a Kr.e. V-IV. század „klasszikus” szkíta művészetéig nyomozhatók vissza, ahol, mint a halálra vált hegyi kecskét saját kiontott vérével tápláló önsebző szkíta Turul lép elénk (bal felső képünkön). Ugyanakkor az is igaz, hogy már itt a legmagasabb művészi színvonalon jelenik meg, így biztosan előbb fogalmazódott meg ez a magatartásforma.
Az egyéni élet szintjén a családban, az anyaságban teljesedik ki a Rák tulajdonság. Az önfeláldozó szeretet a családi élet rendíthetetlen alapja. Egyrészt a házasság alapja, amikor a házastársak nem önző módon elkülönülő egyéniségek, hanem azok, akire a másiknak a legnagyobb szüksége van. Ilyenkor a házastárs nem önállóan, hanem a társban teljesedik ki, amit – lássunk be – nagyon nehéz megcselekedni. Népmeséink végén is ezzel a kiteljesedéssel találkozunk, ezért nem kérdéses, hogy a mesehősök valóban boldogan élnek-e, amíg meg nem halnak. Félreértés ne essék, az önfeláldozás nem egyenlő azzal, hogy bármelyik fél eltűri a megaláztatást a kapcsolatban. Amíg mindketten a magasabb szintű működésre törekednek, ez elő sem fordulhat.
Másrészt az anyaságnak is az önfeláldozó szeretet keretében, a feltétel nélküli elfogadásban kell jelentkeznie. Ha térben tájékozódunk, akkor a Rák csillagkép három ága az anyai teremtés „szentháromságát” jeleníti meg. Az egyikhez, a „Tekintet” nevű csillagához, a megnyíló-befogadó szeretet, a másikhoz a tápláló-védelmező szeretet, míg a harmadikhoz, az „Olló” nevű csillagához vezető ágához pedig a megnyíló-elengedő szeretet tartozik (Paksi Zoltán nyomán). (A csillagkép nem hasonlít a rákra. A fény és sötétség egymáshoz való folyamatos arányváltozásai jelennek meg a Napút csillagképei nevében is. A rák az irányváltoztatásával, hátráló mozgásával megidézője a fénnyel teli órák csökkenésének, hátrálásának, és a Nap nyári fordulatának.) A csillagok Fényüzenete gyönyörűen fogalmazza meg az anyaság csodáját és feladatát. Az anyai küldetés: Fényküldetés (Paksi Zoltán nyomán).
A Rák csillagkép a születés csillagképe is, hiszen Karácsonykor, a téli égbolton ragyog a „Jászol szamárkákkal” csillaghalmaz (Karácsonyi írásunkban már írtunk erről). A magyar népi csillagnevek közül a „Jászol” a Rák csillagkép Praesaepe nevű nyílt csillaghalmaza, a „Szamárkák” pedig a Rák csillagkép két csillagát (Északi szamár és Déli szamár) jelöli. Karácsonykor a Rák tulajdonságok pontosan azt jelenítik meg, ami az évkörben akkor a legfontosabb: a feltétel nélküli szeretet érvényesülése, a Gyermek születése és megmaradása érdekében vállalt önkéntes áldozat.
A Rakamazi Turul egy X. századi régészeti emlékünk, ami egy női sírban talált hajfonatkorong (tudjuk, hogy analógiás szinten a haj a szellemi kisugárzást jelenti). A Turul – a jobb felső képünkön – két fiókát tanít. Egyikük szárnyalna, de a Turul lefogja a szárnyát, türelemre inti. A másik fióka gyámoltalanabb, lehajtja a fejét, őt a bögyénél emeli meg, szárnyait szabadon hagyja, hadd próbálgassa. Szülői program – képjelbe sűrítve…
Ahogyan korábban jeleztük, a feltétel nélküli szeretet, az ingyen kegyelem gyakorlásának képessége tesz Emberré bennünket. A jóságot a növényvilág is érzékeli, a szeretet az állatvilág szintjén is megjelenik, de az ingyen kegyelem, amikor úgy adunk, hogy nem várunk érte viszonzást, csak az ember szintjén értelmezhető. Szellemi szinten a nyári napfordulón van a legnagyobb esélye annak, hogy az ellenségeiért is önfeláldozásra képes krisztusi szeretet megvalósuljon. Ahogy Márai mondja: „A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.” Ahogy korábban említettük, van olyan mennyezetkazetta, pl. Szilágysomlyó református templomában (alsó képünkön), ahol a fiókák ellensége, a kígyó is megjelenik, és őt is táplálja a Pelikán. A kép így a Rák – vizes jegyű – dekanátusait is megidézi. A Rák dekanátusai: a Rák, a Skorpió és a Halak. A Rák tulajdonságokat a Pelikán, a Skorpiót a Kígyó (annak keleti megfelelője), a Halakat pedig a két madárfióka jelöli.
A Rák jegyében a gyakorlati életben az otthonnal, a családdal, az édesanyával és az anyasággal kapcsolatos feladatok elvégzése, és a nagyobb családunk, a hazánk, nemzetünk emelése válik hangsúlyossá (Paksi Zoltán nyomán). Magas szinten a Rák tulajdonságok, mint áldozatvállalás a családért, a hazáért jelennek meg, de alacsony szinten jelenthetnek fölösleges áldozatvállalást, kihasználhatóságot is. Tudatosan figyelnünk kell, hogy magas szinten működjünk.
A hazaszeretetről is Márait idézzük: „Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. (…) A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. (…) Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.”
Gondoljuk végig: van-e feltétele a szeretetünknek a családunk, a hazánk felé?
