OroszlánAZ OROSZLÁN IDEJE A TERMÉSZETBEN ÉS KÉPJELE AZ ÉVKÖRBEN

2020.07.22.

3 perc olvasási idő

Az Oroszlán évköri egységére (július 22-augusztus 22) az energiák túltengése, majdhogynem pazarlása a jellemző. Augusztusban a Nap az égi mezőn egyre lejjebb araszol, indulatossá válik, az erőszakos képét mutatja, tövét szakítja a növényeknek, amelyeknek előzőleg a teremtője, növelője volt. A Nap ontja a melegét, forróság van, ekkor éljük át legtöbbször a kánikulát, ami már egyik élőlénynek sem kedvez. Bár a Fénymaximumon már túl vagyunk, az Oroszlán időszakára a természetben a hőmaximum a jellemző. Az élővilág több energiát kap, mint amit fel tud használni. Kiszárad a növényzet, tikkad az állatvilág, az ember, a Nap adománya már-már terhessé válik ilyenkor. Ezért mondjuk, hogy pazarolja az energiáit, akkor is ontja a meleget (kánikula), amikor már nincs rá szükség.

Az Oroszlán az aratás, a gyümölcsök, a termés beérésének, az életadó élelem biztosításának időszaka. A természetben a “bent” ideje indul, magba sűrűsödik az élet.

A bal oldali kép a Baranya-megyei Kórós település református templomának mennyezetkazettáján a kiáradó, izzó energiáknak, az Oroszlán időszakának a képjele látható. Mellette a szamosháti település, Csengersima református templomának mennyezetkazettáján az Oroszlán zodiákusi jele is megjelenik (lásd alul).

A csengersimai mennyezet képi programja a háromrétegű világkép tiszta kifejtése. Ebben a világmodellben elsősorban, mint egyéneknek kell megtalálnunk a helyünket és szerepünket. Ezen az “áttéten” keresztül kell élni a nemzet és az emberiség tagjaként. Az Oroszlán idejéhez a világi hatalom tulajdonságai tartoznak. Az, hogy ennek a világi uralomnak a jelenléte kevésbé hangsúlyos a képen, az arra tanít, hogy ha “királyként” ünnepelnek is, kellő alázattal tudni kell visszalépni, és az (eredeti) utunkat folytatni. Erre a legszebb példát Jézus adja, amikor olajágak lobogtatásával, királyként fogadják Jeruzsálemben, de tudja, hogy ez számára zsákutca. Szamárháton, méghozzá vemhes szamáron érkezik. (Tudjuk, hogy az anya szamár és a pocakjában lévő, ellenkező oldalra „néző” csacsija éppen az áldozatvállalást jelképező Rák mozgásdiagramját rajzolják, valamint a Rák csillagkép Északi és Déli csacsiját is megidézik. Ezzel az „amint fent, úgy lent” is megvalósul.) Jézus eredeti útja nem a világi uralom királyi méltósága volt, hanem az egyetemes érvényű tanítás és megváltás.

Az Oroszlánban az uralom elsősorban a belsőnk uralását jelenti.

 

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!