2 perc olvasási idő
A Mindenség emberszabású. Az ember Mindenségszabású. Az ember nemcsak része a teremtett világnak, de teljességének is letéteményese, így a testén is megtalálhatók az állatövi analógiák. Ezt a keretrendszert a magyar néptánc-hagyomány is alkalmazza, az állatöv jelei és a mozdulatok megfeleltetésével. A tánc lehetőségét adja annak, hogy az ember “mikrokozmosza” ráhangolódjon a Mindenség “makrokozmoszára” és így töltekezzen annak energiájával.
A Rák jeléhez az emberi zodiákusban a mellek, a gyomor, az anyaméh és a vízháztartás kapcsolódik.
A Rák mozdulatában a fentről alászállás és a lentről emelkedés, valamint az átfordulás jelenik meg.
Táncaink közül a Kállai kettőst említhetjük a Rák tulajdonságok megidézőjeként. Majd négyszáz évre visszanyúló adatokkal rendelkezünk a Kállai kettős, mint tánc létezéséről, amit a néphagyomány egészen napjainkig megőrzött és az egyetlen olyan táncunk, amely egy szerelmi történetet mesél el (a szerelmesek civakodnak, veszekednek, de a végén kibékülnek, és párokká összekapaszkodva örömtáncot járnak, melyből majd család alakul).
A Kállai kettőst a múlt század elejéig párosan járták, azóta csoportos táncon belüli páros táncként él tovább. Ez a tánc őrzi a csárdás archaikus hármas tagozódását (Born Gergely nyomán). A csárdásban minden írásunkban megjelenő mozdulat benne van, így, mint páros tánc – a téridő vonatkozásában – a teljességet jeleníti meg.
A képen a jellegzetes Rák-tartásban vannak mind a nő, mind a férfi karjai. Fent összeérő kezükkel és forgásukkal – felülnézetből is – mozdulatuk a Rák jelének mozgásdiagramját rajzolja. A nő forgása az anyaságot, mint az időbe és formába lépés (és onnan kilépés) örök női szerepét és feladatát jeleníti meg.
