RákA MISZTIKUS ZODIÁKUS – A RÁK TULAJDONSÁGRENDSZERÉBEN

2022.06.30.

6 perc olvasási idő

 A misztikus zodiákus a lelkiség működését mutatja meg (lásd: Kérdés lehet – Mit takar a misztikus zodiákus kifejezés?). Az ember három alkotóelem, a szellem, a lélek és a test egysége. A lélek mind a szellemiség, mind a testiség működését harmonizálja, irányítja. Az érzelem mozgósít és ösztönöz. A lelki indíttatást kontrollálja az ész és hajtja végre a test.

Az Rákhoz, mint szellemi működéshez hangulati – érzelmi szinten Mérleg-lelkiség kapcsolódik, míg a testisége a szemben lévő jegy: a Bak.

A Rák – Bak tengely az évkörben a nyári- és a téli napfordulót jelöli ki, a két végpontot, ahol a legtöbb és a legkevesebb van a fényből. A Rák szellemiség és a Bak testiség az évkör rendjében Szent Iván és Karácsony ünnepében jelenik meg. Analógiásan ehhez a tengelyhez kapcsolhatjuk a teljes nyitottságot és zártságot, amit egyfajta „kintet” és „bentet” összekötő híddal is ábrázolhatunk. A Mérleg (jelének formája okán) képviselheti az egész híd alakzatot, illetve a híd ívének legmagasabb pontját. Éppen így jelenik meg Csontváry Kosztka Tivadar: Hídon átvonuló társaság című képén is a festészet nyelvén, ahol a túlsó, épített hídfőnél találjuk a Bak-havának képviselőjét, míg az innenső (bennünk alapozott) hídfőnél a Rákot (Pap Gábor nyomán). Vagy idézzük magunk elé a Mérleg képjelét például a kórósi karzatmellvéd párta alakzatán, vagy az útszéli fedeles kereszteken. A kereszt fölötti boltíven (mintegy pártán) lévő madarak, virágok, minták, fénymagok, lyukak elhelyezkedése az évkör legfontosabb napjait jelölik, beleértve – középen, a legmagasabb ponton – a napéje­gyenlőségi- és a két szélén a napfordulós pontokat, így modellezve a napkelte helyének vándorlását.

A Rák havához (időben) a Fénymaximum tartozik. A magyar hagyományban a fiait vérével tápláló Pelikán jeleníti meg a nyári napfordulót és az utódok gondozásáért hozott önkéntes áldozatot. Ezzel a képjellel találkozunk a képünkön, amelyen egy részlet látható a Heves-megyei Noszvaj református templomának egyik festett mennyezet-kazettájáról. (A művészettörténeti ritkaságnak számító festett, fakazettás mennyezetet Egerben, a Vármúzeum Gótikus Palotájában csodálhatjuk meg. A mennyezetképek legjellegzetesebb darabjainak másolatai – közöttünk a képünkön is látható Pelikán – Noszvajon is megtekinthetők a református templomban.)

A Rák képjele a Pelikán, a lelkiségét képviselő Mérleg képjele a fészek. Ketten együtt a létrehozó- és fenntartó-, egyensúlyban tartó erőket is megjelenítik. Ezek a tulajdonságok a családi keretek között tudnak a leginkább kibomlani. Itt kínálkozik leginkább lehetősége megmutatkoznia az önfeláldozó szeretetnek, mint a családi élet alapjának. Amikor az önfeláldozó szeretet megjelenik, a lélek szintjéről kap egy megerősítést a megtartáshoz, a megmaradáshoz szükséges feltételek – pl. a családi élet lelki kiegyensúlyozottságát biztosító fészek, az otthon – biztosításával. (Ha hiányzik a megtartó közeg, amelyben tartósan fennmaradhatna az élet, hiába működik a teremtő erő.) Ugyanakkor a Bak őrző minősége is felismerhető: az önfeláldozó szeretet óvja-védi az útjára indított új élet(ek)et.

Találkoztunk már a Rák – Mérleg párossal egy másik viszonylatban: ha mindketten a szellemiség szintjén jelennek meg, abból harc kerekedhet ki. Amikor a Rákban a teremtő értelem diadalmaskodik a mérlegelő értelem felett (emlékezzünk a gyügyei református templom mennyezet-kazettáján a Gólya és a Szarvaskígyó küzdelmére), akkor tud érvényesülni az ingyen kegyelem, azaz az a magatartás, amikor érdek nélkül adunk, és nem várunk érte viszonzást.

Két reciprok-viszony van az évkörön a szellemiség-lelkiség tekintetében, az Ikreknek a Szűz, a Szűznek az Ikrek a lelkisége, és hasonlóképpen: a Ráknak a Mérleg, a Mérlegnek pedig a Rák. Ezzel a kétféle viszonnyal le lehet írni az emberi élet fő vonulatait. Mindenki családba születik (Rák – Mérleg kölcsönviszonyba), később a kamaszkorban átbillenünk az Ikrek – Szűz viszonyba, majd el kell döntenünk, hogy melyik úton folytatjuk tovább: a családban (Rák) vagy a karrierben (Szűz) éljük meg a magasabb létfokozatokat. (A Szűz analógiájához a rendszerezett tudás tartozik.) Ha nem akarunk kiemelkedni, akkor visszacsúszhatunk és beleragadhatunk a Bikaságba, ahol az eluralkodó érzéki gyönyörűség fogva tarthat bennünket és akár meg is akadályozhatja, hogy család alakuljon (Pap Gábor nyomán).

A Rák csillagkép (térben) három ága az anyai teremtés szentháromságát, a megnyíló-befogadó, a tápláló-védelmező- és a megnyíló-elengedő szeretetet jelképezi. Az anyaság (az életadás) analógiája jelenik meg az önfeláldozó szeretet keretében és a feltétel nélküli elfogadásban, aminek a megélése független a nemünktől, minden emberre vonatkozik. Mindenki tudja működtetni magában ezt a minőséget, amikor befogadja a tanításokat, megfogan a fejében egy ötlet, egy gondolat, egy terv, előbb „megszüli”, majd érzelmileg kötődik hozzá, táplálja, növeszti, fejleszti, majd (ideje érkezvén) elengedi és útjára bocsátja.

A Mérleg a kiegyensúlyozás, a kiegyensúlyozottság és a harmóniára törekvés jelképe. Nehéz harmóniába kerülni a megnyílással, a befogadással, az odaadással, a gondoskodással, az elengedéssel. Gyakran itt találjuk magunkban a legtöbb bizonytalanságot és a legnagyobb félelmeket. Érdemes elgondolkozni azon, hogy hogyan vagyunk érzelmi, lelki szinten a befogadó – tápláló – elengedő szeretet hármasságával a teremtéseinkben.

A Rák minőségéhez nemcsak a mi „anyaságunk”, hanem az Édesanyánkkal kapcsolatos dolgok is hozzá tartoznak. Az anyával való kapcsolat megértése kiemelten fontos az ember életében, hiszen a fogantatásunk pillanatától kilenc hónapon keresztül fizikai szinten egyek voltunk vele. „Minden, ami abban a kilenc hónapban történt, ott rezeg kitörölhetetlenül a tudatunkban, az ösztöneinkben, az érzelmeinkben, az auránkban, a sejtjeinkben, tehát nem véletlenül mondhatjuk, hogy a legmeghatározóbb iránymutatásokat, alapélményeket tőle, általa kaptuk” (Paksi Zoltán).

A lélek természetes állapota a harmónia, a szeretetben való létezés. A képjel arra is tanít, hogyan tartsunk egyensúlyt az elfogadás – megtartás – elengedés területén. Azt se felejtsük el, hogy a Fénymaximum idején a Fény befogadása, önmagunkban való táplálása, majd annak kisugárzása jelenti a legfontosabb üzenetet.

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!