6 perc olvasási idő
Népi műveltségünk a teljességet hagyta ránk, és ehhez azt a kozmikus keretrendszert alkalmazza, amelyben a keretet (akár az évkörben, akár a térben) az Állatöv, a cselekvéseket, a működést pedig a Hold-csomópontokkal kilencessé bővült „hét-bolygórendszer” bolygói, őselvei adják. Az adott jegy-érvénytartamban cselekvő bolygók viselkedésével ismerkedünk meg és azzal, hogyan és miről ismerhetjük fel őket egy-egy mesében, képzőművészeti- vagy irodalmi alkotásban.
A Skorpióban a Mars uralomban van. A Skorpióban a Mars erőt ad a belső küzdelmeinkhez, a belső mélységeink megismeréséhez, az önlegyőzéshez és ahhoz, hogy kiálljunk magunkért. Mars az életerő, a bennünk élő cselekvő és védelmező erő. Tüzes, aktív őselv, amely a Skorpióban a tűz fényét viszi a láthatatlan birodalomba, a félelmeink és szorongásaink felismeréséhez. A fény hatására emelkednek az ösztönerők a szellem magaslataiba (Paksi Zoltán nyomán).
Alacsony szinten a szenvedély és a harc, pusztító vagy önpusztító lehet, legtöbbször ennek veszélyére figyelmeztetnek a szereplők, akik irodalmi alkotásban személyesítik meg őt. Mars ad állandó harcias jelleget a Skorpiónak (de a másik otthonának, a Kosnak is). Harccal, vagy akár véres külsőségek között valósulhat meg egy-egy esemény az alkotásokban, úgy is, ha közben nem jelenik meg végrehajtó.
A képen egy késő-középkori miniatúrán Marsot látjuk harci felszerelésben, kezében jellemzékével, a karddal, mely a Skorpió gyilkos fegyverét is megidézi, fején hangsúlyosan Kos szarvakkal.
Katona József Bánk bán című drámájában az ellenállhatatlan Petur bán képviseli a Skorpió jegyét, aki egy hatalmas eszme érdekében, de önpusztító jellegűen fejti ki a maga harcias tevékenységét (Pap Gábor nyomán). „A cselekmény elejétől a végéig ő motiválja a darabban a legerősebb mozgásokat. Ő a motorja, a fő szervezője a békétleneknek, de végső esetben akár egyedül is hajlandó lenne meggyilkolni a királynét.” (PG) A Skorpió jegy-tulajdonságot (de ez a többi jegyre is igaz!) meg lehet élni rossz, de jó fokozatban is. Az utóbbira törekednünk kell, az előbbitől pedig óvakodnunk. Petur bán is kapja a jelzéseket, hogy nem jó irányba halad, „ilyenkor egy kicsit megtorpan, visszafogódik, de utána még ádázabbul tör előre.” Amint nyomul egyre előbbre a célja felé, úgy válik egyre önpusztítóbb jellegűvé a tevékenysége.
A Skorpióban a harc már nem a külső világban, hanem belül folyik, a félelem és a rettegés látszaterői ellen. Ha ezeket – nem kis küzdelem révén – legyőzzük magunkban, visszatalálunk belső lényegünkhöz, a bennünk rejlő legősibb erőhöz: az isteni szeretethez.
A Skorpió csillagkép mögül, az Univerzum központja felől érkező erők bennünk is megtapasztalhatók. A Mindenség-szabású ember önmagának középpontjában lévő erő nemcsak a legyőzhetetlen energiák forrása, hanem az életadásé és a gyógyításé is. Ez egy szellemi és lelki harc mindhalálig… A Skorpióban lévő kettősség: a kötődés és szabadságigény, a pusztítás és életindítás, a legyőzhetetlenség és önsebzés hatalmas feszültségei jelennek meg. A magasabb szintre lépés feltétele, hogy elengedjük, és már ne mérgezzük magunkat a lelkünkhöz méltatlan erőkkel, lehúzó minőségekkel.
Pilinszky János Őszelő című írásában gyönyörűen foglalja össze az Enyészet havában a feladatunkat. Az ősz (és a tél) gazdagsága abban rejlik, hogy az az időtlen és határtalan mindenség, az univerzum évada. „Ősszel, amikor egy lámpás fénye elég ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat – valójában az emberi sors, az emberi helyzet misztériumát éljük át. A természet elalszik – s mi fölébredünk. Látszatra leszűkül életünk; bezárkózunk. De ez a kiterjedés nélküli hely – ahol szobánk áll, és lámpásunk világít – a „kör középpontja”. Valódi helyünk. Mivel az ember, bár a természetben él, igazában a mindenség, az univerzum polgára. Mi több, az idő természetes folyamán túl az öröklété: Isten meghívottja. Valódi helye ezért jelképes. Látszatra egyetlen kiterjedés nélküli pont. Valójában az öröklét időtlen tágassága. Égessük lámpásunkat!”
A Skorpióban erőben lévő bolygó nincsen. Nem is lehetne ezt a határtalan erőt még jobban erősíteni. Balladákban ez úgy jelenik meg dramaturgiailag, hogy nincs, aki cselekményt indítson, vagy pl. siratnak valakit, de nincs, kit sirassanak, mert még nem halt meg. Nagyon szép képpel fejezi ki a Júlia szép leány balladája a Skorpió hagyományos (összetett) képjelét, a testiség és szellemiség harcát jelképező Kígyó és Sas küzdelmét: „…Fődön futó füstje s mennybe ható lángja”.
A Skorpióban a Vénusz száműzetésben van. A Skorpió havában, a természet halála idején a szerelem és a harmónia nem tud érvényesülni. A Marssal való kiegészülés folytán a harcoknak fel kell oldódniuk a feltétel nélküli isteni szeretetben. Az ehhez való kapcsolódás hozza el a kapcsolatainkban a harcok és egymásnak feszülések helyett a minden élőlény szeretetének állapotát, amikor már nincsen bennünk félelem, fölösleges ragaszkodás, csak szeretet és elfogadás. A Skorpió csillagkép fullánkja a Tejúton van, a Tejúton járva az isteni szeretet erejéből tudunk meríteni.
„A „Skorpió idejében” lelkünk egyszerre akarja érzékelni a láthatót és a láthatatlant, hiszen a teljesség igénye hatja át minden porcikánkat. Teljesség a szerelemben, teljesség az alkotásban, teljesség a sors belül írt munkáinak elvégzésében.” (Paksi Zoltán)
A Skorpióban a Hold erővesztésben van. Az Enyészet havában a Hold-ciklus, az élet ciklus megszakad, nincs változékonyság, „halálos zsibbadás ül a természeten” (Tompa Mihály).
A Skorpióban a Szaturnusz rejtett erőben van. Szaturnusz észszerűen, nyugodtan, de határozottan fogja vissza az élet működésének érdekében az Univerzum-központból érkező hatalmas energiát, ami a Skorpió erejét adja. Itt az ideje a természetben a halálnak, „elállt a világ szava, lélekzete …” (Tompa Mihály).
