7 perc olvasási idő
Korábbi bolygó-analógiákról szóló írásainkban utaltunk rá, hogyan jelenhet meg a képzőművészetben az asztrálmítoszi keretrendszer, illetve mely „honfoglaló” vezérnek, törzsnek, illetve a hét napjai közül melyiknek feleltethető meg egy-egy őselv. Most a Merkúr elvének bemutatásával folytatjuk.
A Merkúrt Egyiptomban Thot néven tisztelték, a görögöknél Hermész, a rómaiaknál Mercurius néven. Nálunk Szapora Csillag a neve. A földi képviselője Hermész Triszmegisztosz, a Háromszor Magasztos, az égi és a földi tudás letéteményese. Így a Merkúr a hétköznapi- és a nehezen megszerezhető tudás bolygója. A Naphoz közeli helyzete adja ezt az analógiát, mely szerint gazdag tudása (a Nap közelsége miatt tudhat mindent) nehezen lehozható a Földre, emiatt nevezzük ezt a fajta tudást hermetikusnak. Az Ikrekben ez a magasabb rendű tudás még „rendezetlen”, majd a Szűzben (Merkúr másik otthonában) a rendszerezéssel, a szigorú következetességgel és pontossággal kerül a helyére.
A Merkúr megfelelője a mozgó népcsoportokban, illetve a karavánokban a karavánvezető, illetve a vele elöl haladó fürkész, vagy előörs, aki előreszalad, felderít, visszaszalad, hírt hoz, mert a Merkúrhoz a mozgékonyság, a fürkésző és a hírvivő szerep kapcsolódik. A Merkúr tulajdonságoknál a nagyfokú szellemi és fizikai mozgékonyság és a kiváló szervezőképesség is jelentkezik.
A vezér-névsorok és a törzsek névsora is jól azonosíthatók a bolygótulajdonságokkal. (Krónikáinkban kétféle vezér-névsor maradt fönn. Anonymustól ránk maradt névsor: Álmos, Előd, Ond, Kund, Tas, Huba és Tuhutum; a krónikák vezér-névsora Anonymushoz képest fordított sorrendű: Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Lehel, Bulcsú és Örs. A héttörzs-névsor: Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi.) A Merkúr képviselője Anonymustól ránk maradt hét vezér közül Álmos, a krónikák vezér-névsorában Örs, a hét-törzsből pedig a Nyék-törzs hordoz merkúri szerepet.
Álmos esetében a vezéri tulajdonság nem a hadászati, hanem a szellemi értelemben vett vezérlést jelenti. Analógiásan úgy is mondhatjuk, hogy szellemi „utazásával” előkészíti a népe helyét a „honfoglaláshoz”, nem hétköznapi eszközökkel tájékozódik, hanem álomban, azaz révületben utazik. Álmos születését álom jelezte előre, nevében hordozza az álmot, azt az állapotot, amiben magasabb síkokkal lehet érintkezni. Születéséhez kapcsolódik a Turul-monda, a magyarság mondakincsének egyik legrégebbi darabja, amit ezen kívül „Emese álma”-ként is ismerünk. A monda szerint azért lett Álmos a neve, mert anyjának Emesének, amikor áldott állapotban volt, álmában megjelent egy sólyom formájú madár (Turul), rá szállt, majd méhéből rohanó patak (máshol „fényfolyam”) fakadt. Ebből azt jósolták, hogy Emese ágyékából dicső királyok származnak majd. Anonymus szerint azért is hívhatták Álmosnak – ami latinul jótékonyt, jóságost, áldásost, kegyest, táplálót, éltetőt, szentet jelent – mert az ő ivadékából születtek Magyarország szent királyai: az Árpád-házi királyok.
Az egész krónikás hagyományunk második bejövetelnek nevezi a magyar honfoglalást („a magyarok másodszor is kijöttek Szkítiából”), ami Álmos és fia Árpád nagyfejedelem nevéhez fűződik. Az első bejövetel Atillához kapcsolódik, akit a krónikák magyar királynak is neveznek, de vannak történeti források, amelyekben szkítaként szerepel (Priszkosz rhétor következetesen így nevezte). A Képes Krónika szerint Álmos Atilla egyenes ági leszármazottja: Atilla fia Csaba, az ő fia Ed, az ő fia Ügyek, az ő fia Előd, az ő fia Álmos. Álmost a születésének körülményei alapján – a Turul Atilla madara, illetve Emese ágyékából előtörő „nagy víz” (török nyelveken: Etil, Itil) Atillára, mint ősre való közvetlen utalásként – Atilla király újjászületésének értelmezték. A krónikák szerint a magyarok Atilla király örökös jogán, mint ősi jussukat foglalták vissza a Kárpát-medencét.
Álmoshoz kapcsolódik még a „vérszerződés” szertartása. A vérszerződés Ikrek analógia. A vérszerződés a szövetségre utal, amely a törzsek szövetségét jelképezi, és mint új szövetségnek a megtestesülését fejezi ki. A szkíták a szerződéseiket ugyanúgy vérszerződés keretében pecsételték meg, mint azt Jézus tette, amikor a halála előtti napon az Utolsó Vacsora borában vérével újította meg az új szövetséget. A vérszerződés során a bor és vér egymáson való „áttűnése” vezet el az összefogás, a szövetség létrejöttének rítusához az örökség megőrzésének érdekében. Ennek analógiája található meg a hazataláló törzseink vérszerződésében is.
Az előörs analógiája nyomán a krónikák vezér-névsora szerint Örs hordoz merkúri szerepet. A törzsek közül pedig a Nyék-törzs kapcsolódik hozzá, ő töltötte be az elővéd szerepét a magyar törzsszövetségben.
Amikor épített templomok még nem voltak, eleink a természetben keresték a szakrális helynek alkalmas teret. Ezek leggyakrabban források körüli ligetek voltak a legszebb helyeken, hiszen itt érezték Istenhez legközelebb magukat az emberek. A szent ligetekben (eredeti nevükön: tanorok-ban), idős fák közelében, vagy a forrás mellett voltak az áldozó és oltárkövek, melyek funkciójukat tekintve az első természetes templomoknak tekinthetők. A temetkezés, a tor is itt zajlott, és itt tanácskoztak – azaz a szellemi vezetés itt történt -, ahogy azt a tan-orok név sok helyen még ma is őrzi. A Czuczor-Fogarasi szótár alapján a székelyeknél a tanórok: kerített rét, füves telek, akár a helység területén kívül, akár belül. A szakrális helyeket kerítéssel vették körbe, amelyek eleinte földsáncok és vizes árkok, később épített kerítések voltak. A földsáncok, földhalmok neve: „nyék” volt, a „kör-nyék” szavunk is a szent tereket kerítés gyanánt kör alakban szegélyező földsáncok nevéből ered.
A magyar műveltségben a Merkúr napja a VeZéR-nap, a VáSáR-nap, azaz a vasárnap. Ahogy fent említettük, ez nem hadvezetést, hanem szellemi vezérlést jelent. A hetet kezdő naphoz a szellemi vezérlés, a hívő ember szent helyre, templomba járása tartozik. Ugyanakkor Merkúr a kereskedelem, a vásározás bolygója, régen a templom körüli vásár az egymás érdekében létre jövő kereskedelem volt, a vásárokat vasárnap tartották. Az indoeurópai népeknél szerda a Merkúr napja.
Szinyei Merse Pál Majális című festményén művészien jeleníti meg a hétbolygó-rendszert. A Merkúr képviselői ketten vannak (képünkön), de alig látszanak. A Merkúr bolygó a gyorsaságáról, a nehezen észrevehető és megfigyelhető voltáról híres. A titkos tudás bolygója a Naphoz közeli helyzete miatt szinte alig látható, “kétszer kell ránézni, mire egyszer észrevesszük”.
A távoli domboldalon vonuló két nőalak a Merkúr otthonait, az Ikrek és a Szűz jegyét egyszerre képviselheti. A megkettőződést a bolygó gyorsasága is indokolhatja, de Merkúr kettős természete: hímnős megjelenése is. Merkúr-Hermészről már említettük, hogy olyan kiváltsággal is rendelkezett, amilyennel még Zeusz sem, az istenek közül egyedül ő mehetett le Hádészhoz az Alvilágba. Így az ábrázolás “színeiben” a tisztaság (szakralitás) mellett megjelenik a sötétség is. Ugyanakkor e két szín a polaritást is kifejezi. Az örökmozgó, nyughatatlan természetű Merkúr képviselőjét profilban ábrázolja Szinyei, ami a képírás szabályai szerint azt jelenti, hogy az útban van önmaga kiteljesítése felé, de a tökéletességet még nem érte el.
