8 perc olvasási idő
Három különböző, de egyaránt kereszt-alakzatban kirajzolódó – egymástól 90 fok távolságra elhelyezkedő – kapcsolatrendszert ismerünk az évkörben: az új idő születését jelző napéjegyenlőségek (Kos-Mérleg) és napfordulók (Bak-Rák) sarkalatos keresztjét; a megtartást és a megmaradáshoz szükséges energia-háztartást biztosító szilárd (fix) keresztet (Oroszlán-Vízöntő, illetve Bika – Skorpió végpontokkal), és az átalakulást, megújulást elindító váltó vagy változó keresztet (Nyilas-Ikrek , illetve Szűz-Halak tengelyek által kirajzolt kereszt).
A szilárd vagy fix kereszt a stabilitást és a termékenységet jeleníti meg. A sarkalatos kereszt jegyeiben megszületett és elindított új minőségeket – azaz a fény fordulatai után az életképes új korszakokat – stabilizálja, biztos alapokra helyezi, működővé és termékennyé teszi. Ez a „beérés” szakasza. Ebben a keresztben is megjelenik a négy elem, így a szilárd keresztben egyaránt alkotunk az anyag (föld), az energiák (tűz), az érzelmek (víz) és a szellem (levegő) szintjein. A szilárd kereszt jegyeiben a Bika az anyag termékennyé tételét jelenti, gondoljunk a májusi természet tobzódására. Az Oroszlán a szív általi termékenységet, azaz a szeretet csúcsra járását képviseli az évkörben, a Skorpió pedig a belső lelki biztonságot alapozza. A Vízöntő a szellemi termékenyítés és megtisztulás szükségletét hordozza.
Az antikvitásban a világ négy oszlopát a karma kerekén (Napúton, Ekliptikán) a szilárd kereszt csillagképeinek egy-egy kiemelkedő csillaga adta. Ezek a csillagok a következők: a Bujdosók lámpása, az Isten útjára tekintő Bika szeme (az Aldebaran), a feltétel nélküli szeretetet szimbolizáló Oroszlán szíve (a Regulus), az isteni és felemelő szeretetet jelképező Skorpió szíve (az Antares) és a Vízöntő jövőbe ömlő vizében fürdő Déli Hal szája (a Fomalhaut), ami a karmatisztításból eredő belső bőséget jelenti. Ez a négy szilárdan „álló” oszlop a mindenség ismeretét is magában rejti.
A szilárd kereszt bemutatására egy másik analógia Jézus tanítása a négy újtestamentumi evangélistával.
Az evangélium görög eredetű szó (euangelion), jelentése jó hír, örömhír, amellyel általában az Újtestamentum első négy könyvét jelölik (illetve az úgynevezett apokrif evangéliumokat). Ezeknek a könyveknek a szerzőit nevezzük evangélistáknak. Jézus az apostolokat bízta meg, hogy az utókornak adják tovább a tanításait. (Az evangéliumok ezen kívül Jézus beszédeit, születését, életét, szolgálatát, keresztre feszítését és feltámadását írják le.) A négy kánoni evangélium szerzője Máté, Márk, Lukács és János. Márk és Lukács nem voltak Jézus személyes tanítványai, de Péter és Pál kezessége mellett műveik éppolyan kánoni értékkel bírtak, mint Máté vagy János apostoloké.
A szilárd (fix) keresztként ismert négyesség egy-egy lényt/állatot (állapotot) rendel az evangélistákhoz: Mátéhoz az angyal, Márkhoz az oroszlán, Lukácshoz a bika társul, Jánoshoz pedig a sas. (A Jelenések könyvében is ez a négy élőlény zengte Isten dicséretét.) Mindegyik állat a szilárd (fix) kereszthez tartozó Napút-jegy egy-egy képviselője. Az Oroszlán (Márk) és a Bika (Lukács) könnyen felismerhető. A Skorpió mítoszánál utaltunk rá, hogy az anyag (testiség) és az energia (szellemiség) kettéválásának az analógiás megfelelője a Kígyó és a Sas küzdelme. A Sas és Kígyó kettőséből a kereszténységben a Skorpiót a Sas (János) képviseli, aki már megszabadult a föld felé húzó vágyaktól. A Vízöntő Angyal (Ifjú) képében jelenik meg. Az angyali szárnyas minőséget elsősorban a Szűzhöz kapcsoltuk, de találkoztunk már vele a Vízöntő mítoszában is, amikor a Jelenések könyvében Angyalként bejelenti az “idők végezetét”. A Vízöntő csillagkép két irányba kiömlő vize a régiségben volt, hogy átalakult kitárt angyalszárnyakká. A tisztaság és az ártatlanság jelenik meg az Ifjúban és ugyanezek a tulajdonságok kapcsolhatják össze a két angyali megjelenést is a Szűzben és a Vízöntőben. Így Szent Máté evangélistát Ifjúként vagy Angyalként is ábrázolják (képünkön), őt a Vízöntőben megnyilatkozó tisztaság, az angyal-minőség vezérli.
A fentiek alapján a szilárd kereszt végpontjai a négy evangélistát is szimbolizálják, így az új időt elindító Jézus Krisztus fontos tanítását, az egyetemesség eszméjét és a szeretet törvényét stabilizálják. A szeretet segít az önzésből kiemelkedni, megbocsátani, elengedni majd tisztulni.
Az évkörön, a rendes évi Nap-járás menetén belül a Vízöntő – Bak kettőse a legsötétebb időszak a fény és élet szempontjából. A precessziós nagy évben a négy sarkalatos pontból a Vízöntő az, ahol a Nap eléri az ég sötét felének a mélypontját, ami egyben a felemelkedés, az újjászületés felé ívelő út kezdetét is jelenti. Innen csak felfelé vezet az út, analógiásan a mélységes mély kút fenekéről várható az élethez szükséges „feltörés”. Meséinkben ezt jeleníti meg a sziklából fakadó forrás is.
Baktay Ervin szerint „ennek a négy sarkalatos pontnak mélységes értelme van, titokzatos, örök törvényszerűséget hordoznak, s a világ minden ősi eszmélése, minden vallásos, bölcseleti, költői és művészi kezdeményezése a bennük rejlő szimbolikán épült fel.” A világ mítoszai a precesszióval magyarázható világkorszakok szimbolikájára épülnek, ilyen például a Bika mítosz írásunkban megismert “bűnbeesés” is. Emlékeztetőül: a precesszió 25.920 éve alatt – szellemi értelemben – a csúcs az Oroszlánban van (a hagyomány szerint ez volt a zenit, az Aranykor), a Bikában érjük el a „világéjszaka” határát, jelképesen a sötétségbe merülünk (kb. i.e. 4320). A legmélyebb és a legsötétebb pont a Vízöntő világhónap, de ez egy újabb fordulópont is. A Skorpiónál emelkedik ki az emberiség a sötét „félévből” (ami 13 ezer év, kb. i.sz. 8640) és érünk ki újra a világosságba, azaz a Skorpiót képviselő Nap az ég világos felébe szárnyal, mint a Sas, hogy újra elfoglalhassa „égi házát” az Oroszlánban. Így az ősi tudás alapján, a precessziós nagy évben a Bika-Skorpió, illetve az Oroszlán-Vízöntő a sarkalatos vagy kardinális tengely. Ez a négy pont körbefogja a Tejutat, az Isten útját, ami egyrészt hat az emelkedésünkre, másrészt a lehozott Tejút-energiákat segít helyre tenni az életünk során a mindennapokban.
A hindu időszámítás szerint i.e. 3102-től a Kali-juga idejében vagyunk, ahol általános a vallástalanság, a viszály, és ami az emberség leépülésével, az erkölcs romlásával jár. Az emberiség szellemisége az elmúlt évezredekben fokozatosan elhomályosodott, a kiutat a mélypontról az új, tisztult erkölcsiség és az egyetemes világnézet tanai mutatják, mint például Jézus és Buddha tanításai. A Vízöntő világhónap a legválságosabb, de egyben a legígéretesebb korszak is a precessziós ciklusban, mert az új tapasztalatokkal a megoldatlan feladatok tisztázódhatnak és a földi élet kiegyensúlyozottan indulhat meg a fölfelé emelkedő útján. A szabad akarat lehetővé teszi minden ember számára a szabad döntést arra, hogy milyen szinten működteti az energiáit az egyes élethelyzetekben, amivel alakítja a saját és az emberiség életét, jövőjét.
Népmeséink nagyjából egyforma gyakorisággal szerepeltetik a kis- és a nagy (precessziós) időkeretet, azaz azok egyforma eséllyel szólnak a kis évet megélő egyénhez és a precesszióban élő nemzethez, rajta keresztül pedig az emberiséghez. A magyar népmesék egyetemes szinten modellezik a világot, és hagyományunkban a legmagasabb erkölcsiséget képviselik, éppen úgy, ahogyan az evangéliumok. Tanulságaik mindig az emberséget, a tisztességet, és a becsületet hirdetik. A MeSét csak egyetlen hangzó különbözteti meg a MiSétől, és mindkettőjük lényege az átváltozás. Népmeséink beavató művek, a lélekhez szólnak. Olvassuk és adjuk át őket a gyermekeinknek, unokáinknak!
Aki nem hiszi, járjon utána!
