5 perc olvasási idő
Pap Gábor művészettörténész a magyar művelődéstörténet egyik alappillérének tartja Csontváry Kosztka Tivadar életművét. Csontváry maga hangsúlyozza az írásaiban, hogy ő „napút-festészetet” művel, „napút-színeket” használ, a „napút-távlatot” keresi. Csontváry a “Napút festője”. Napút-programjának megragadó összegezése a “Zarándoklás a cédrusoknál Libanonban” című festménye. Pap Gábor ezért asztálmítoszi értelemben vizsgálja Csontváry képeit, abból a szempontból, hogy rendelkeznek-e a képek a hétköznapin túlmutató jelentéstöbblettel. A Zarándoklás képben is felismerte a Napút-jegyek sajátos megnyilatkozásait, így a mű üzenetét ezen értelmezés keretében fejti meg.
A Földön az élet lehetőségét maga a Tejútrendszer, mint spirál-galaxis, és a Nyilas csillagképen keresztül a Tejútrendszer központjából beáramló (nemző, adományozó, életadó jellegű) teremtő energia táguló, és a Szűz (és Bereniké haja) csillagkép irányából a Szűz extra-galaktikus szuperhalmaz elszívó, egyirányú húzó energiájának lefékező egyensúlya teremti meg. Semmi nem születhet a Naprendszerünkben, ami nem a Tejút központjából indult volna el. Éppen ezt a kozmikus működést idézi elénk képírásban fogalmazva a “Zarándoklás a cédrusoknál Libanonban” című kép és annak főszereplői: a háromszög-koronájú fa, a lovasok és a szüzek csoportja. A Zarándoklás kép legközelebbi analógiáit a kelet-szibériai sámándobtakaró-rajzokban ismerhetjük fel.
A Zarándoklás képen a legfeltűnőbb motívum a fa a háromszögletű lombkoronájával, amely magának a Tejútnak, mint Világfának vagy Életfának a képjele, a Tejútrendszer teremtő erőit személyesíti meg. A fa jellegzetes, háromszög-koronájú cédrusának analógiája a gyügyei életfa (lásd bal felső képünkön). Ha még emlékszünk az őselemek ismertetésére, fel tudjuk idézni, hogy találkoztunk már egy ilyen háromszögletű lombkoronás fával a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyügye település református templomának festett kazettás mennyezetén, ahol képjelekben jelenik meg az öt „őselem”. A magyar hagyományban az ötödik elem az „élőfa”, a Tejút központból érkező isteni, teremtő, élet-generáló szeretet-energia. Égi – térbeli – megfelelője az a minőség, amely alkalmas arra, hogy kialakuljon belőle az élet – ez a mi spirál-galaxisunk, a Tejútrendszer, melynek Földről látható része a Tejút.
A Zarándoklás kép fája: az Élet Fája, a Tejútrendszerből generálódó Élet-(Fény-) minőség “birodalma”. Itt kell megjegyeznünk, hogy a másik népszerű Csontváry kép, a “Magányos cédrus” – hivatalos címe: Egy cédrusfa Libanonból -, a Halál, az átváltozás birodalmát képviseli. Említettük egy korábbi írásunkban, hogy a szkíta kereszténységnek egyik oldalága a manicheizmus (itt maradtak fenn olyan írásos és képes anyagok, amelyből pótolni lehet a hazai emlékanyagból hiányzó vagy elpusztított forrásmunkákat). Ennek dualitás-elvéből következhet a cédrusképek párossága. Egy VI. századi prédikációban (Antiochiai Severustól) találkozunk a „két birodalom-két fa” manicheus elképzelés részleteivel, ez alapján jelenhet meg párban az Élet- és a Halál Fája.
A Zarándoklás képen a lovas-menet az Állatövet jeleníti meg. A Tejút-fa tövében látható tizenegy tagból álló lovascsoport a Napút csillagképek, illetve a nekik megfelelő jegy-érvénytartamok képviselői. A Ló, mint hordozó állat a keleti zodiákusban a Nyilas-jegy megfelelője. A Ló a képen igen érdekes jellemzőkkel jelenik meg. Az, amelyik középen szemben áll velünk, például disznó-pofájú. De van patkány- és bakkecske-pofájú ló is, kutya-viselkedésű, gyík testű, testetlen és madár-szárnyas Ló is. Mit jelenthet ez? A „lóságot” állatövi tulajdonságokkal vértezi fel a festő. A Bakkecske a Bak, a test-nélküli a Vízöntő, a Madár a Halak, a Kutya a Kos, a Disznó a Bika, a Patkány az Ikrek, a gyík a Mérleg (a gyík, mint a Sárkány utódja a jelenkorban), stb. (keleti) jegy-tulajdonságokat idézi fel. Tudjuk, hogy a teremtő erő a Nyilas csillagképen keresztül jön be a világunkba, azaz a Napút vagy az Ekliptika „kisvilágába”. Ezért rétegeződik rá az alapvető erőtényezőre, a „lóságra”, ugyanis az évköri beilleszkedés érdekében a Ló tulajdonságnak módosulnia kell az évköri egységek szerint. A Nyilas mellett jobbról balra olvasva mindegyik állatövi jegy képviselteti magát a lovasok csoportjában. A teremtő erők földet érése a Bakban esedékes, emiatt kezdődik a Bak évköri egységére jellemző tulajdonsággal a „lóság”.
Írásainkban már többször utaltunk rá, hogy az ember Mindenségszabású és a Mindenség emberszabású. Ez a Tejút-fa is emberszabású, koronájában szakállas emberarc rejtőzik, amely még a megvalósulás előtti (fej, tehát szellemi) ígéret állapotban lévő emberség megidézője. Ennek analógiájával egyik-másik agancs lőporszarun is találkozunk, ahol a Tejút-örvénylés középpontjában egy szakállas „öregapó”-arc tűnik elénk.
Az ún. Szüzek kara női sajátosságot (növekedési tendenciát) mutató formáció. Ha újra idehívjuk a lőporszaru-analógiát, a Szüzek kara lőporszaruinkon is körtáncba rendeződve várja a teremtő középből az életindítást. A Szüzek kara legtöbbször lőporszarukon jelenik meg, amelyekben korábban orvosságot tartottak, tehát az életet szolgálták. A lőporszaruk központi ábrái analógiásan a teremtéssel függenek össze, amint örvényeik “pörgetik” magukból az élet-magokat. (Természetesen életképi szinten is értelmezhetjük ezeket a képeket, miszerint – leegyszerűsítve – örvendező emberek táncolnak a Nap alatt, ami rájuk ontja életadó fényét.) Emlékszünk még a Szűznél említettük, hogy a Szűz nem teremt, hanem alakot ad, nélküle nincs testet öltés. A nő szerepe: testet adjon, olyan léptékre hozzon, hogy a lélek emberszabásúként tudjon megjelenni a földi keretek között.
Népművészetünkben a pozitív és negatív formák egyenértékűek. Ennek jegyében vizsgálva a képet, a Szüzek “kibomlásának” negatívján először megjelenik egy szív motívum (jelképesen a magát áldozatra adó, meghasadt mag), majd – az Életfával való találkozástól (!) számítva – a hatodik és a hetedik női alak közén megjelenik az emberi minőség. A háttér vörös talajából töltődik fel egy földig érő lepelbe öltözött alak, aki igehirdető, próféta vagy apostol pózában lép elénk: az Emberfia (kinagyítva lásd bal alsó képünkön).
Gondolatébresztőnek legyen elég ennyi, aki szeretne részletesebben is megismerkedni ennek a nagyszerű festménynek az asztrálmítoszi üzenetével, keresse Pap Gábor ide vonatkozó írásait. Ő maga az „Ismerem az utat… Csontváryval a Napúton” című könyvében így vall: „ez a kép a legmeggyőzőbb és egyben legelragadóbb kozmogóniai – a mindenség születésével kapcsolatos – híradás, amellyel valaha találkoztam.”
