8 perc olvasási idő
Egy korábbi „Kérdés lehet – Mi az a téridő rendszer?” című írásunkban írtunk róla, hogy a Napút (Állatöv vagy Zodiákus, tudományos elnevezéssel: Ekliptika) egyszerre értelmezhető időben és térben, valamint nem szabad a kétféle értelmezést egymásba mosni. A Napút stációi időben az időegységeket (jegyek vagy jegy-érvénytartamok, azaz hónapok) jelenti, térben pedig azon csillagképek tizenkettesét, amelynek körében a Nap látszólagos körútja zajlik. A térbeli állatövnek a Nap, míg az időbeli Állatövnek, azaz a hónapok állapota övének a természet évről évre szolgáló tanulságainak, a fénynek a sötétséghez való viszonyából adódó erkölcsi értékek adnak megvilágító értelmet. A Napút csillagképeit ugyanúgy nevezték el, mint a jegy-érvénytartamokat, ezek kerekítve 26 ezer évenként szinkronban vannak egymással (bár az egyes csillagképek nem egyenlő nagyságúak). A fény és sötétség egymáshoz való folyamatos arányváltozásai jelennek meg a Napút csillagképei nevében is. Itt kell megjegyeznünk, hogy olyan, mint „csillagjegy”, nincs! Csillagképek vannak a térben érzékelhetően, és jegy-érvénytartamok (hónapok), ha az idő oldaláról közelítünk. A precesszió miatt már nem fedi egymást pl. a Kos havában a Kos jegy-érvénytartam és a Kos csillagkép.
Nagyrészt az időbeli, a hónapok adta évkört ismertük meg eddigi írásainkban. Fordítsuk most a figyelmünket a térbeli Állatöv (Napút), a csillagok és a bolygók irányába úgy, hogy közben ne felejtsük el, téridőben élünk, ezért nem lehet a teret és az időt egymástól elszakítani.
A Földről vizsgálódva, a térben először a Nap (látszólagos) útját, a Naputat tartjuk számon. Van még további két fontos út az égen: az egyik az Égi Egyenlítő köre, amely a földforgás – és vele a fény-árnyék váltakozás – napi ritmusának számontartása szempontjából elsődleges fontosságú számunkra. Égi Egyenlítőnek nevezzük a földi Egyenlítő síkjának kiterjesztését a világegyetembe. Az Napút és az Égi Egyenlítő a Föld tengelyferdesége miatt egymással 23,5°-ot zárnak be. Ezek két pontban metszik egymást. Amelyik pontban a Nap látszólagos mozgása során a déliről az északi félgömbre lép, azt nevezzük tavaszpontnak, ahol az északiról a délire, azt pedig őszpontnak. Az Égi Egyenlítő az a kör, amely szimbolikusan a felső-szellemi csillagbirodalmat választja el az alsó (lelki-ösztön) csillagvilágtól. A harmadik nagyon fontos égi út pedig a Tejút. Ez az égi út a magas teremtő erőket hozza le az emberlakta világba. Két metszéspontja van a Napúttal a Bika-Ikrek és a Skorpió-Nyilas csillagképeknél.
A Napút két „titkos”, beavató csillagképe a Tejút mellett, illetve rajta látható, hiszen az isteni energiákkal való találkozást beavatás kell, hogy megelőzze. A Napút beavató csillagképei a Nimród (Orion) és a Kígyótartó (Ophiuchus). Emiatt mi is kiegészítjük a Napút tizenkettes csillagképeit ezzel a két beavató csillagképpel.
Az összetartozó csillagok csillagképeket alkotnak. A csillagképek kozmikus szimbólumok. Ami az égen van: őskép. A csillagképek a szomszédos csillagképekkel együtt üzeneteket hordoznak. Ezeket az üzeneteket, a bennük rejlő tudást, szimbolikusan a hozzájuk tartozó mitológiai történetek mondják el. Legismertebbek a szkíta-görög mitológia történetei (és az ezekkel majd megegyező római mitológiák), de a magyar népmesék is a csillagos ég és az évkör (téridő) történéseit, erkölcsi tanulságait mesélik el. A szkíták a Krisztus előtti VII. századtól kerültek kapcsolatba a görögökkel, mint szomszédos néppel. A szkíta magas kultúra papjai, mágusai vitték Görögországba az őstörténeteiket, amelyeken a görög mítoszok alapulnak. Ezek a mítoszok az indoeurópai hódítók világnézetének hatására nagyon sok változtatáson estek át, és ilyen formában maradtak fenn. Mint szkíta utód nép, nálunk a szakrális- és népművészet (és benne a népmesék) hordozzák a szkíta bölcsességet és erkölcsi tanításokat.
Az emberiség mindig is hasonlatok segítségével próbált közelebb kerülni a számára megfoghatatlan valósághoz. A látás és gondolkodás ezen módja az ún. „analógiás vagy függőleges gondolkodás”, az ég felé irányuló gondolkodás, a látható dolgok közötti hasonlatok felismerésén és megértésén alapul, nem pedig ok-okozati összefüggést ír le, mint ahogyan a hétköznapi vagy „lineáris” tudományos gondolkodás.
A Napút jellemzőinek elemzésekor a geocentrikus világkép érvényesül, mindez azért mert a Föld-központúság, a személy központúság így sokkal nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a világot csak a saját szemszögünkből tudjuk érzékelni, átélni, értelmezni. Ha már a Mindenségben gondolkozunk, teljesen mindegy, hogy a Napot vagy a Földet tekintjük központnak.
Egy másik „Kérdés lehet – Miért Állatöv magyarul a zodiákus?” írásunkban már utaltunk az Állatöv és a bolygók szerepére. Akkor, ott úgy fogalmaztunk, hogy az Állatöv az „állapotszerűségek”, létállapotok, illetve az állócsillagok (zárt) övezetét jelenti és az Állatöv, mint keret, attól érdekes, hogy milyen bolygótulajdonságok telítik. A Napút (Állatöv, Zodiákus) formát és rendet visz az életbe, keretet ad annak. Benne viszont a bolygók cselekednek.
Bolygónak, bujdosó csillagnak, bujdosónak, prófétáknak nevezik a hét, szabad szemmel is látható bolygót, amelybe a csillagmítoszi hagyományban a Nap és a Hold is beletartozik. Tehát a Napon és a Holdon kívül a „hétbolygó-rendszer” tagjai: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Így a Naprendszer bolygói, valamint maga a Nap és a Föld körül keringő Hold, a Teremtés energiáinak jelképei, de nemcsak kívül, hanem bennünk is, a mindenségszabású emberekben. A Naprendszer további három bolygója – az Uránusz, a Neptunusz és a Plutó – már szabad szemmel nem láthatók, emiatt nem tagjai a hétbolygó rendszernek, viszont a mítoszokban ők is megjelennek, mint a hétbolygó-rendszer egyes bolygóinak magasabb oktávjai. A bolygók ősi szimbólumok, őselvek, amelyek mutatják a mozgásokat, cselekvéseket, külső és belső erőket. Az élet minden területén felismerhetők az analogikusan gondolkodó, szemlélődő ember előtt.
Az égbolt az égitestekkel együtt éppen olyan valóságszint, mint a többi, így az ősprincípiumok (őselvek) képviselőinek itt is meg kell jelenniük. Meg is jelennek, ezért is kapták az égitestek azoknak az ősprincípiumoknak a nevét, amelyeket az égen képviselnek.
A bolygók cselekvésében egyöntetű tevékenységet, jelenlétet jelent az “otthon-lét”, az “uralom”, ami azt jelenti, hogy a bolygó által képviselt tulajdonságok egyenletesen ömlenek át az egész jegy-érvénytartamra. A bolygó “erőben léte” egyszeri, heves, robbanásszerű megnyilvánulás, amikor egyetlen pillanatban zajlik le egy nagyon erősen fellobbanó, mondhatni robbanásszerű erőkifejtés. Az uralmi helyzettel szemben – hat-hónapnyi távolságban – “száműzetésben” van az illető bolygó, ekkor éppen az jellemzi a jegy-érvénytartamot, hogy nem érvényesülnek az adott bolygótulajdonságok. Az erőnléti helyzettel szemben “erővesztésben” találjuk a bolygót, ekkor túlságosan gyenge, hogy akár egyszeri hatást is el tudjon érni. Van úgy, hogy a bolygó egyik megnyilvánulása sem jelenik meg, ekkor úgy mondjuk, hogy “vándorúton” van.
Hivatkozott írásunkban analógiát hoztunk a „keret és a cselekvés” működésére. A statikus rendszer úgy működik, mint egy óraszámlap, amelyhez képest az óramutatók szerepét a bolygók játsszák. A csillagképek 12 elemű gyűrűje vagy öve, az Állatöv, éppen azért vált kitüntetetté az égbolt többi részéhez képest, mert a hétbolygó-rendszer valamennyi képviselője ebben az övben látszik keringeni a Föld körül. Így az Állatövön, mint „óraszámlapon” valamennyi bolygó, mint „mutató” állását, illetve mozdulásait egyszerre lehet számon tartani.
Tény, hogy napjainkban a bal agyfélteke racionális gondolkodása mellett hiányzik annak párja, a jobb agyfélteke teljesség-központú gondolkodása és az intuitív megközelítés. C.G. Jung tapasztalata szerint a tudatalatti is képekben ad hírt magáról, a tudatalatti a világegyetem létező és működő őselvei, ősképei segítségével hozza felszínre azt, ami a teljesség megéléséhez szükséges, illetve ami összeköthet a világ azon részével, ami még számunkra hiányzik a teljességhez. Írásainkban ezek megismeréséhez szeretnénk segítséget nyújtani.
