5 perc olvasási idő
Népművészetünk ránk maradt (képes és szöveges) emlékeiben három jelentésszint jelenik meg. Az első, a hétköznapi, életképi jelentésszint, az „itt és most” megidézése. Ezt látja mindenki, ez alapján sorolják be témák vagy stílus alapján a műveket. A második jelentésszintre az „ilyentájt” megjelölést alkalmazhatnánk, ahol a téridő-egységek szerint tudunk tájékozódni. A harmadik szint pedig a képírási szint.
Hétköznapi, életképi szinten, a dísztányéron egy virágok között álló nőt látunk (Debreceni tányér, XIX. sz. eleje, Déri múzeum, Debrecen).
A téridő-egységek szerinti szinten is nőt látunk virágok között, de itt már azt is fel tudjuk fedezni, hogy melyik minőséget képviseli a hölgy. A nő arca nem szabályos arc, kissé “kakasszerű”. A Szűzzel szemben a Halak van, amelynek a keleti képviselője a Kakas. Azaz nem az egyéniség megjelenítése a fő szempont, hanem az időszak tulajdonságainak képjelbe (mint keretbe) tömörítése.
Életképi szinten egy pillanatot rögzít a kép, azaz csak a teret látjuk, nullázódik az idő-tényező. A tér-idő (mélyebb) szintjén a tér és idő együtt jelennek meg. A tér (azaz állapot-) és idő (azaz folyamat-) értelmezés egy kitágult valóságértelmezés lehetőségét adja, mégpedig nem „vagy-vagy”, hanem „is-is” (analógiás) alapon. Minél élethűbben próbáljuk ábrázolni a nőt a virággal, annál kevesebb olyan elem maradhat meg, ami erre a mélyebb szintre utal.
Mondhatnánk – és igazunk lenne -, hogy ha a hölgy feje (a szellemisége) a Kakas, akkor ő nem is a Szűz, hanem a Halak évköri egység megjelenítője. Ekkor a testisége lenne a Szűz. A Halak-Szűz tengely érvényesülésekor viszont a Szűz a meghatározó minőség. Népművészünk valószínűleg magát a tengelyt (ami a precessziós nagyságrendben jelenik meg) kívánta érzékeltetni. A Szűzzel szemben a Halakon átömlő Vízöntő is hangsúlyosan megjelenik a túlméretezett szoknya függőleges és vízszintes hullámaiban. Emlékszünk még: a Halak-Szűz tengely túlélését a Vízöntő hullámain érkező energia utánpótlás, az önfeláldozásra indító szellemiség segíti, hogy sikerüljön az anyagi világ vonzásától elszakadva egy minden tekintetben új és teljes értékű emberi magatartásformára ráhangolódni.
Nagyon hangsúlyosak (embermagasságúak) a keretet adó virágok. Tudjuk, hogy a Szűz (és a Szűz csillagkép neve is) latinul ViRGo, ennek a magyar hangalaki megfelelője a ViRáG. A szűz és a virág lényegi egyenértékűsége a Szűz téridő-egységének jelölésére szolgál (ezért itt mutatjuk be ezt a képet, és nem a Halaknál).
A Szűz csillagkép (tér) és a Szűz havának (idő) tanulságainak megidézésével, sokkal több, a Szűzre vonatkozó információt kapunk. A karok tartása jellegzetes, bezárt, visszafogó mozdulattal árulják el a Szűz jelét és működési mechanizmusát, miszerint a télre (az ínséges időkre) való felkészülés első lépése a meglévő javak rendszerezése és beosztása. A vállkendő szárny-szerű megjelenítése (a Szűz csillagkép régi magyar neve Szárnyas) a Szűz csillagkép haloványabb, angyali részére utalhat, ami az ember személyiség-fejlődésében a kiemelkedés lehetőségét fogalmazza meg: ki mint vet, úgy arat, azaz aki Fényt vet, Fényt arat (Paksi Zoltán nyomán). A kendő körvonalán megjelenő „szőrözéssel” emelkedik ki ez az üzenet a környezetéből. Később látjuk majd, a virágok körüli „pontozás” is hasonló kiemelést, magyarul pontosítást jelent.
Majd később beszélünk a „misztikus” zodiákusról, most legyen itt elég annyi, hogy a Szűzhöz Ikrek lelkiség kapcsolódik. A nő mellett lévő virágok polarizáltságukkal (nyitott és zárt állapot) és párhuzamos függőleges megjelenésükkel ezt a lelkiséget idézik. A Szűz, a MaDoNNa termékenyítésre váró minőség. A nyitott és zárt állapot a szüzek körtáncát idézi, amikor az első lépésben megnyit egy lehetőséget a Fény-erő számára, a második lépésben zárja azt. Ez analógiája a hónapról-hónapra történő megtermékenyülés lehetőségének, majd ennek elmaradásakor a vissza-szüzesedésnek.
A képírási szint népművészetünk legősibb sajátosságát mutatja be. Arról a sajátosságról van szó, hogy a képjelek – akár emberalakot, akár egyszerűbb élő vagy élettelen formációkat írnak le – rendre meghatározott alapelemekből tevődnek össze. Ennek a szintnek az értelmezésénél magával a valósággal és annak működésével kell tisztában lennünk: Az, hogy mennyi információt tudunk lefejteni, attól függ, hogy mennyire ismerjük a való világot. Népművészetünk harmadik szintjéről Pap Gábor művészettörténész hosszasan értekezik az „Üdvtörténet – magyarul” című könyvének függelékében (is).
A képírásra már utaltunk a hangalaki megfelelés című írásunkban. Egyetlen, szerves jelrendszerrel állunk szemben, amely lényegileg azonos módon, azonos szabályrendszerrel működik a népi műveltségünk, azaz a nyelvünk, a népművészetünk, és a népmeséink-népballadáink-népdalaink vonatkozásában. A hangalaki megfelelésről szóló írásunkat kiegészítettük néhány példával, hogy érthetőbb legyen, hogyan jutunk el a tányérunkon a kipontozott, “pontosított”, kiemelt, virágnyelven megfogalmazott üzenetekig, a SZűZ, LáNY, SZiRoM, SZáRNY, SZeLLeM, SZeReLeM, NaP és FéNY szavakig.
