7 perc olvasási idő
A Rák jegy-érvénytartam keleti megfelelője az Ökör vagy Bivaly. Első Hold-háza maga az Ökör/Bivaly, a második Hold-háza a Gólya, a harmadik pedig – lévén kardinális jegy – a Párduc (Hold-házként nagybetűvel írjuk).
A Rák időszak az egyén életében a teremtő folyamat csúcsa. A Pelikán mellett a családért és az utódokért való áldozat és törődés jelképe a magyar ábrázoló művészetben a Rák első Hold-háza, az Ökör, az igavonó jószág. Ugyan a Hold érintettsége miatt azt mondtuk, hogy a Rákhoz elsősorban az anyaság köthető, de nem szabad kizárólagosan csak az anya szerepét hangsúlyozni. A család fél lábon áll addig, amíg csak a nő hoz áldozatot. Az Ökör tulajdonság az önzetlen szülői szeretetből inkább a férfiáldozat megjelenítője. Ez elsősorban erkölcsi szint, az önfeláldozó férfi tulajdonságot jelenti. Biológiailag a nő éli át az áldott állapotot, az anyaság biológiai és erkölcsi folyamatok során alakul ki. Az apa viszont a várandóság alatt biológiailag nem változik. Ahhoz, hogy az apa a Rák tulajdonságokat képviselni tudja, az áldozata azzal jár, hogy le kell mondania a testi vágyakról (a férfi nem használhatja a Bikaságát). A tartós házasság biztosítéka az, hogy a férfi is önként átváltja saját önzését („Bikaságát”) önzetlenségre („Ökör” tulajdonságra), amikor család alakul. Ez az áldozat nem látványos. Ez szerény, rivaldafény nélküli áldozat (akár még gúny tárgya is lehet), de ezzel egészíti ki a férfi a nő áldozatát. A közösség, a társadalom elvárása az, hogy egyenlő, illetve közelítő legyen a “teherviselés”. A bal oldali képünkön egy Ökrös-madaras-gránátalmás hímzés látható Ipolyi Arnold hímzés-gyűjteményéből, a Bika és a Rák képjeleivel. Emlékszünk még a Bika tulajdonságok megjelenítőire? Népművészetünkben ezek legtöbbször a gránátalma és a madár (amely általában a Bika második Hold-házát, a Galambot jeleníti meg). Amikor család alakul, az apának a „Bikaságából” – egy madár könnyedségével – kell kiemelkednie, túl kell lépnie önmagán, és az önzésén is, ami a legnehezebb feladat. Kevésbé látványos, mint a várandósság, de nem kevésbé nehéz vállalás az Ökörré “nemesedés”.
Keleten a Bivaly a hangsúlyosabb, nálunk az ábrázoló népművészetben vagy népmesékben az Ökör a jellemzőbb. Az évkör egyik legszebb meséje az önfeláldozó szeretetről „A táltos ökör” című népmesénk. A kis évben (365-366 napos év) az Ökör az időszak jellemzője, a nagy (precessziós) évben inkább a Bivaly.
A Rák második Hold-háza a Gólya. A Gólya tulajdonság nélkül nincs anyaság. A Gólya a gyermekáldás, a megalakult család és a törődés képjele. A “gyermeket hozza” az általa képviselt önfeláldozás, mely révén útjára indítható egy élet! Ennek a feltétele, hogy a saját érdekeinket megkisebbítve mások javára – pl. a gyermekeinkért – önmagunkból tudjunk adni. Amikor a mai ember már elfelejtette a „gólyamese” lényegét, akkor életképi szinten természetesen badarságnak tűnik az, hogy a gyermeket a gólya hozza. Pedig csodálatos ez az analógia! Hiába jelenik meg a teremtő energia, ha a nő nem vállalja az anyaságot és az ezzel járó áldozatvállalást, nem lesz élet. A Gólya a csőrében hozza a gyermeket, azaz kimondja: ez az igével való teremtés csodálatos példája. De úgy is értelmezhetjük, hogy a hosszú csőr egy kiáradó tendenciát jelez, összpontosítást egy bizonyos célra, jelen esetben a gyermekre.
Jobb felső képünkön a szamosháti Gyügye református templomának festett mennyezetkazettáján láthatjuk a Gólya és a Szarvaskígyó küzdelmét, amely “teremtés-közeget” idéz. A Rákban a teremtő „értelem” diadalmaskodik a mérlegelő értelem felett. A Szarvaskígyó a Mérleg második Hold-háza, a megtartó erő képjele, ez az erő (az őszi időszakban) indítja el az élővilágot a megmaradás, a menedék felé. A Gólya, mint a teremtő erő itteni képviselője nem megeszi a Szarvaskígyót, hanem lefogja, mert ennek a viselkedésmintának nem itt van a működési terepe. Itt még maga a teremtés hangsúlyos, a teremtő erők kiáradását nem foghatja vissza a megtartó erő, különben az ingyen kegyelem nem tudna érvényesülni. Ha a mérlegelő értelem kerekedne felül, ki vállalna gyermeket? Idézzük csak fel napjaink gyakori „kifogásait” a gyermekáldás ellen!
Népművészetünkben a Gólya mellett az Egyszarvú is a Rák tulajdonságok képviselője. Az Egyszarvú Keleten a ház, a családi élet jelképe. A homlokból – Keleten van olyan ábrázolás, ahol a tarkóból – indul ki az Egyszarvú egy dologra összpontosító szarva. Akár az ösztön szintjén (tarkó), akár a szellemiség direkt megnyilatkozásaként vagy kisugárzásaként (homlok), akár kimondva (hosszú csőr) jelenik meg az összpontosítás, a képnyelv ugyanaz. A Gólya csőre vagy az Egyszarvú szarva a szellemi energiák (fej) összpontosításaként, és egy célra irányításaként is értelmezhető.
Az Egyszarvú, mint csillagkép is kapcsolatban van a Rák csillagképpel. Az Egyszarvú a Ráknál “szökken” a Tejútra, az Ikrek és Nimród csillagképek felé, és őrzi a teremtő energiákat. Az Égi Egyenlítőn (az alsó és a felső világok találkozásánál) jelképezi az Egység (Minden Egy) belső fényét (Paksi Zoltán nyomán).
A Rák harmadik Hold-háza a Párduc. A Párduc, amely az Oroszlánnál és Tigrisnél is veszélyesebb ragadozó, az anya védelmező szerepét jelképezi. Az utódokat nemcsak a külvilágtól kell megvédeni, de akár a rivális apától, vagy magától az anyától is akkor, ha az pl. képtelen az utódját elengedni a saját útjára. (Idézzük fel előző írásunkat: a Rák csillagkép szeretet-hármasságában a befogadó szeretet és a tápláló-védelmező szeretet mellett szerepet kap az elengedő szeretet is!)
A jobb alsó képen a perecbe tekeredő Párduc (szkíta aranycsat Altájból) a Fény uralmát és a Fény fordulatát szimbolizálja, de a Rákban uralomban lévő Holdat is megjeleníti. (A kerek perecbe való fordulás a teljességről ad összefoglalt – esszenciális – tudást. A kerek pereccel vagy frászkarikával való gyógyításkor a mindenség gyógyító erejét mozgósították a vajákos asszonyok.)
A Rákban a nagyobb családunk, a hazánk, a nemzetünk is hangsúlyossá válik. A Párduc onnan is ismerős lehet számunkra, amennyiben ő hordozza a szkíta nemzedékek, nemzettségek örökségét. Nimródot Égi Párducként emlegették eleink. Berzsenyi Dániel „párduczos őseinkről” énekel, Vörösmarty Mihály a Zalán futásában „Párduczos Árpádot” idézi meg. A párducbőrös kacagány a magyar nemesség jellegzetes viselete volt (Szabó Antónia nyomán). A párducbőr helyét a juhbőrből készült suba és a juhszőrből készült szűr, a magyar pásztorok hagyományos viselete vette át egészen a közelmúltig. A Juh/Bárány (a Bak időszak keleti megfelelője, a téli napforduló- és Jézus születési helye) éppen szemben van a Rák időegységével. Analógiásan úgy is értelmezhetjük – ahogy Keresztelő Szent János és Jézus viszonylatában -, hogy a Párduc „alászáll”, FoLToSról FüRTöSre vált, így a magyar pásztor az Egyetemes Megváltót jelképező bárányt „ölti magára”.
A Világmindenség kialakulásáról szóló mondákban létezik egy képzet, mely szerint a csillagos ég egy nagy, kifeszített, lyukakkal teli bőr, és a mennyből átszűrődő fény alkotja rajta a FoLTokat, azaz a csillagokat. A PáRDuCbőrbe öltözés egyfajta VéRTeZettséget ad. A vértezettséget a csillagok és az általuk képviselt legmagasabb minőség, a Fény biztosítják. A PáRDuC, a FoLToS, a VéRTeZ egymás hangalaki megfelelői a magyar nyelvben, de megemlíthetjük akár a PáRTuS, az (ég)BoLToS, a FüRTöS vagy a BáRDoS szavakat is. Tudjuk, hogy a magyar hagyományban a BáRD / BaLTa a Holdat is megidézi (Szent László királyunkat – aki a Rák tulajdonságok képviselője – legtöbbször bárddal a kezében ábrázolják). Hagyományunkban vannak szent állatok, amelyeknek szintén a Fénnyel van kapcsolatuk a foltosságuk révén. Ilyen a párduc, a dámszarvas, a kerecsensólyom és az almásderes paripa.
Aki nem hiszi, járjon utána!
