7 perc olvasási idő
Az Ikrek csillagkép egy egybekapcsolódó, de ábrázolásában két különálló, egymást átkaroló alakra bomlik, amit majd minden mitológiában testvéreknek tekintettek. A csillagkép formája egy kapu alakzatot is rajzol, így a rajta áthaladó Nap útja miatt Napkapunak is nevezik. Ezen az égi kapun keresztül jön le a világunkba a Tejútról a magas tudás. A Tejúttal, a Lelkek Útjával való kapcsolat lehetősége miatt ez minőségi változást idézhet elő az ember életében (Paksi Zoltán nyomán).
A csillagkép két legfényesebb csillagának Castor és Pollux a neve. Nálunk mindkét csillag tájékozódást segítő, iránymutató- és óracsillag is, télen a Castor este kel, ezért a neve Estvéli csillag, nyáron pedig a Pollux (a Castorral együtt) reggel kel, ezért nevezik a Polluxot Virradó csillagnak.
Az Ikrek a görög mitológia alapján Kasztór (átkerülve a római mitológiába, latinul: Castor) és Polüdeukész (Pollux), de az asztrológiai irodalomban Héraklész és Apollón neve is előfordul. A magyar mondavilág szerint a Kárpát-medencében élő magyaroknak Nimród fiait, Hunort és Magyart jelentik. A csillagképet eleink Kettősnek, Bojtárok kettősének, vagy Két Árva csillagnak is nevezték.
Castor és Pollux mitológiájában, bár ikrekként jöttek a világra, csak féltestvérek voltak: Castor apja Tündareusz király volt, Polluxé pedig Zeusz, a legfőbb isten, aki Lédát hattyú képében „látogatta meg”. Castor emiatt halandó volt, Pollux pedig halhatatlan. A féltestvérek merészségükkel és bátorságukkal tűntek ki, de egymás iránti őszinte testvéri szeretetükről is híresek voltak, mindig vállvetve harcoltak. Héraklész után ők a két legdicsőbb dór hős. Héraklész tanította őket a lovas taktikákra, jogukban állt fehér lovon lovagolni, és az Olümpiai játékokon sok díjat nyertek. Pollux erőssége az ökölvívás, Castoré pedig a kocsihajtás és a vadlovak megfékezése volt. A két testvér kiváló harcos volt, segítették a bajba jutottakat, ezért segítségüket várták minden veszedelemben: a harcban is, a tengeren is. Amikor Castor meghalt, Pollux azt kérte Zeusztól, hogy inkább lemond a halhatatlanságról, de együtt lehessen a testvérével. A főisten végül úgy döntött, hogy a két testvér együtt maradhat, ha megosztoznak a halhatatlanságon, és egyik nap az égben, a másik nap az alvilágban élnek. Testvéri szeretetük további jutalmául a csillagok közé emelte képmásukat. Így keletkezett az Ikrek csillagkép.
Akár Hunor és Magyar, akár Castor és Pollux, az Ikrek csillagkép a testvéri szeretetet testesíti meg az égen. A testvérek felismerték és tisztelték a másik tudását és erejét, egymással szoros szövetségben küzdöttek vállvetve egymásért. Érdemes ez alapján elgondolkodnunk azon, hogy a mi életünkben hogyan jelenik meg a kapcsolatainkban a testvéri szeretet és a versengés?
Jan Hevelius égbolttérképén (1685) az Ikrek csillagképen az Ikrek az őket jellemző tárgyakat (attribútumokat) tartják a kezükben: Castornál flagellumot (ostort, korbácsot) találunk, Polluxnál malleus-t (pörölyt). Ha valakinek erről a két „fegyelmező” eszközről a hun Atilla jut az eszébe, nem jár messze az igazságtól. Atilla (Oláh Miklós püspök 1537-ben megjelent munkájában) éppen ezzel a két tárggyal jellemzi magát, ő a „világ pörölye” („malleus orbis”) és az „Isten ostora” („flagellum Dei”). Ezt a két jellemzéket, a malleust és a flagellumot így, együttesen, soha senki másra nem alkalmazta a magyar, illetve a latin-germán hagyomány, csakis Atillára. A mondai ős-ikerpár szerepkörének megújulásáról lehet itt szó, ahol Atilla „ikerpárja” természetesen Buda. Kettejük közül Atilla a tevékeny életmód (latinul: vita activa), Buda a szemlélődő életmód (vita contemplativa) lehet. Amikor az egyik életviteli mód aktuálissá válik, akkor a másik háttérbe vonul. Szó nincs arról, hogy Atilla megöli Budát. Ennek sehol sincs semmi nyoma sem a hiteles történeti kútfőkben, sem a hiteles – asztrálmítoszi alapozottságú – magyar hagyományban (Pap Gábor nyomán).
Az Ikrek az aktív és a meditatív, a halandó és a halhatatlan polaritások szimbóluma, ahol a látszólag ellentétes dolgok nem egymás ellenében, hanem egymást váltva és segítve tevékenykednek. Az analógia szintjén Castor és Pollux a bennünk lévő halandót és halhatatlant szimbolizálják. A Castor csillag – amely az Ikrek legfényesebb csillaga – a múlandó, a halandó minőségek megjelenítője, a Pollux csillaga az örök igazságokról üzen. Ahogy történetükben Pollux segíti Castort, úgy a bennünk lévő halhatatlan (a lélek) is segíti a halandót fejlődni és emelkedni. Az elmélyülés után a cselekvés is magasabb szinten valósulhat meg. Ehhez szükséges felismernünk, hogy mik a múlandó minőségek az életünkben, és mik szolgálják a halhatatlant (Paksi Zoltán nyomán). Az „Ikrek szíve” és az „Ikrek köldöke” csillagok az összegző szeretet (egy csillag, azaz egy szív) és az egyesítő energiagyűjtés (köldök) jelképei.
Az Ikrekben a teremtő energia érkezik a Tejútról, a Szalmahullajtó Útról a fizikai síkra. A SzaLMa hangalaki megfelelője a SzeLLeM és a SzeReLeM, ami a felemelő isteni szeretet legmagasabb minőségét is megidézi a Tejútnak ebben az elnevezésében. Ez érkezik a Szekeres (Auriga) csillagképen keresztül az Ikrekhez. Az Ikrek alatt látható az Egyszarvú (Monoceros) csillagkép, ami az alapját adja annak, hogy a polaritást egységben lássuk, és ami a jézusi szeretetben való eggyé válást is jelképezi. Ez az alap szükséges ahhoz, hogy a testvéri szeretet erejét megtapasztalhassuk. Az Ikrek csillagkép lábaival a Tejúton áll, de már a Rák csillagkép felé fordul, a következő lépés a feltétel nélküli szeretet állapota, és a szeret hármasságának (a befogadó-, a tápláló-, és az elengedő szeretetnek) a szentsége.
Az Ikrek csillagkép Olümposzi védnöke Apollón, a fény, a zene, a művészetek, a gyógyítás – a betegség és az orvoslás – valamint az íjászat istene („messze lövő isten”). Apollónnak Artemisz az ikertestvére (Artemisz, a Hold és a vadászat istennője, a Ikrekkel szemközti Nyilas csillagkép felügyelője). Apollón és Artemisz párosa is megjeleníti az égi átjárót, az Ikrek csillagképet, amelyen közlekednek a karmikus körforgásban lévő lelkek (a Tejút másik elnevezése: Lelkek Útja).
A hellének Napistenként tisztelték Hélioszt, míg mások Apollón néven (a Fény istene) nevezték. Mindkét névforma lényegében ugyanazt a Napistent jelentette, de templomaik szerint eltérően nevezték őket. Hélioszt és Apollónt is a nyilairól (kilövellő napsugarak) jellemezték. Hérodotosz szerint a görögök Apollón és Artemisz istenségeik tiszteletét a szkítáktól örökölték. A Napot tisztelő kultúrák Istent, az emberekkel törődő szellemiséget a Nappal fejezték ki, mintegy megszemélyesítve azt az erőt, ami az egész világot élteti. Az ókorban számos istenséget azonosítottak a Nappal, látszólagos Föld körüli útja – minden reggel felkel, és minden este alászáll – a halhatatlanság, az élet, a halál és az újjászületés jelképévé avatta.
Az égnek ezen cikkelyében megtapasztalhatjuk, hogy a belső, lehúzó erőink legyőzése és elengedése magasabb szintre emel, ahol a polaritásokat tudatosíthatjuk, ha nyitottak vagyunk rá megkaphatjuk a magasabb összefüggések ismeretét, ami lehozva a hétköznapi világba segít bennünket a vállalt feladataink elvégzésében, és a megosztottság helyett a testvéri szeretet átélésében. Ez az üzenet nemcsak az egyénnek szól, hanem kiemelten a magyarságunk megélésének is. Az Isten Útjáró való lelépéssel az új kezdetnek egymás segítésére kell irányulnia.
