9 perc olvasási idő
A precesszió miatt kerekítve 26 ezer évenként az évkör és a tér szinkronba kerül, és kb. 2.500 évvel ezelőtt a téli napforduló a Bak csillagkép fejénél volt látható. A Bak évköri egységében a Bak csillagkép delelt az égen, vele szemben pedig éjfélkor a Rák csillagai – benne a Jászol és a Szamárkák – ragyogtak. (Jelenleg a Kígyótartó csillagképben, a Tejúton van a téli napforduló.) A fény és sötétség egymáshoz való folyamatos arányváltozásai jelennek meg a Napút csillagképei nevében is.
A Bak az állatövi csillagképek legkisebbike, nem nagyon feltűnő alakzat az éjszakai égbolton. A Bakot bakkecske felsőtesttel és hal farokkal ábrázolják. Bár a Bak állata a kecskebak (gondoljunk arra, hogy a Bak jegyérvénytartam keleti megfelelője és első Holdháza a Kecske/Juh), egy ókori mítosz alapján mindig halfarokkal ábrázolják. Babilóniai táblákon több mint 3.000 évvel ezelőtt készült halfarkú kecskét ábrázoló festményeket találtak. A mezopotámiai Baknak sajátos neve van: Kecskehal. Ábrázolásában a kecske teste egy kőrakásra emlékeztető szilárd alap, amely összeolvad a hal pikkelyével. A kőrakás az építkezés jelképe. A csillagkép régi magyar neve: Bakszarvú.
A Félig nyúzott bakkecske című népmesénkben is a megnyúzott kecske a Bak(szarvú) képjelét formázza. Öregapó (Nyilas képviselet), a kecske gazdája, a hazudós kecskét egy nagy fához (Tejút képjel) kötözi, és alulról nyúzni kezdi. Természetesen nem állatkínzásról van szó, hanem egy-két egyetemes analógia megfogalmazásáról. Egyrészt a mese az Isten útjához – egy magasabb minőséghez, mint mércéhez – való kötözéssel és az ottani megnyúzással a kifordulást jeleníti meg, amellyel megmutatja a dolgok-folyamatok visszáját, ezáltal a jót indíthatja el a csalóban. Így is történik, a félig nyúzás után a kecske már az igazat mondja, ekkor az öregapó eloldja a fától, és a kecske megszabadul. Másrészt a bunda, mint felületi sugárzás egy részének elvesztése az isteni minőségből (a Tejútból) való kiszakadás szükségszerű velejárója is lehet az anyaggá tömörödés, a testet öltés során, amikor is ez az „energiacsomag” a megszületéskor visszamarad a Lelkek útján.
A Bak csillagkép a Tejútra és a Nyilas irányába tekint, ezzel jelképezi az emlékezést az isteni eredetre, ahonnan jöttünk. A múlt isteni értékeit őrzi itt a lélek (Paksi Zoltán nyomán).
A Vízöntő csillagkép múltba ömlő vize teljes egészében ráterül a Bak csillagképre, valamint a Bak és a Vízöntő jegyének is ugyanaz a Szaturnusz az uralkodó bolygója, így nem tudjuk egymástól függetlenül értelmezni ezeknek a csillagképeknek és jegyeknek az üzenetét (most nem csak a Vízöntő-paradoxonra gondolunk).
Említettük már, hogy Szaturnusz a karma ura. Az ok-okozat törvénye alapján az életünk a korábbi vágyaink és tetteink következménye, és azok megtapasztalása. A Bak egyik analógiája a sorsfeladat, amelyhez hozzátartozik a tisztulás-tisztítás, amit a Bak csillagképre ráömlő Vízöntő vize jelképez. Minden élet sorsfeladatának a tisztítás a lényege, a megtisztulás a vezérlő elve.
A TiSZtaság, tisztulás, tisztítás, tisztesség szavaink gyöke a TűZ. A víz segítségével is lehet tisztítani, de ha valamit nagyon meg akarunk tisztítani, akkor a vízhez tüzet teszünk – azaz megmelegítjük, felforrósítjuk a vizet -, de az is lehet, hogy csak tűzzel fertőtlenítünk (a fertőtlenítendő tárgyat a tűz fölé helyezzük). A Bakban a Vízöntő „átfolyása” révén megjelenik a tűz eleme is, a Vízöntő testiségén, az Oroszlán tüzén keresztül. A Bakkal szemben pedig a Rákban, a nyári napfordulón, a Szent Iván-i tűzugrás is a testi-lelki-szellemi megtisztulást jelképezi, és azon túl a termékenységet is. (Őseink a teljesség üzenetét hagyták ránk.) A termékenység a Bakban is megjelenik, hiszen a víz nemcsak tisztító, hanem termékenyítő hatású is. A Bak hagyományosan a föld eleméhez tartozik, így ha a víz és a föld együtt jelenik meg, az a termékenység lehetőségét is hordozza.
Ha már Keresztelő Szent Jánost említettük (a Szent Iván éj hozzá kötődik), ő – Jézusra utalva – azt mondja: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál … ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” (Máté: 3:11) Pünkösd napján a Szentlélek kettős tüzes nyelvek formájában jelent meg. A tűz Isten dicsőségét, jelenlétét és hatalmát szimbolizálja, gondoljunk az égő csipkebokorra. Isten a szeretet. A szeretet, a szerelem is lángol…
Tisztaság – azaz a tűz általi (alapos) megtisztulás – a TiSZtesség is, ami az erkölcsünk alapja. Ebből a tisztulásból tud megújulni és újjászületni a lélek! Minden földre születésben égi küldetés rejtőzik. Az erkölcs alapját jelentő tisztességgel, lépésről lépésre tudjuk termékennyé tenni és felvirágoztatni az életünket.
A szkíta-görög mitológiában a Bakhoz még Pán, a birkapásztorok istene társul. Ez a szimbólum némi torzuláson mehetett át az idők folyamán, hiszen amíg a Bak kecske felsőtestű és hal altestű lény, addig Pán emberfejű (legtöbbször kecskeszarvval) és felsőtestű, valamint kecske altestű isten. Fent utaltunk rá, hogy a Bak keleti megfelelője a Kecske és a Juh, így természetes, hogy Pánban keveredik a „kecskeség” , továbbá ő a birkapásztorok istene. Pán származása tisztázatlan, a szüleire vonatkozóan a különböző forrásokban összesen tizennégy változat szerepel. Leggyakrabban Hermészt tartják az apjának, az anyja valamelyik nimfa lehetett.
A PáN név viszont többet mond, ha fordítva olvassuk: NaP. A Bakhoz a Fény, a Nap születése kapcsolódik, így Pán megjelenése a Bakban így is teljes értékű. PaN jelentése a görög nyelvben: „általános”, világméretű, mindent magába foglaló, egész-, azaz Minden. A Napot tisztelő kultúrák Istent, az emberekkel törődő szellemiséget a Nappal fejezték ki, mintegy megszemélyesítve azt az erőt, ami az egész világot élteti. A Nap melege és a világosság teszi lehetővé az életet a Földön. A magyar nyelvben a PáN a BáN, mint főúr hangalaki megfelelője, de az „ispán” szavunkban is benne rejlik: őSPáN, vagy NaP őS, ősi úr. Emlékezzünk: a nádorispán a világi hierarchia csúcsán lévő személy volt a Magyar Királyságban. A szláv nyelvben is azt jelenti a pán, hogy „úr”.
A Nappal és sugaraival pedig ismét eljutottunk a tűzhöz. A Bak csillagkép Olümposzi védnöke a görög mitológiában Hesztia, aki az otthon és a család védelmezője, a szentély tüzének őrzője. Prometheus által az embereknek elhozott isteni minőség, a tűz őrzése a feladata. A családi tűzhely és tűz istenasszonyaként felügyelte még a tisztaságot és a tisztességet.
A háztűzhely az antikvitásban az otthon mágikus közepe, szent helye, maga az oltár (tűzoltár). A tűz Isten jelenlétét szimbolizálta, ezért azt mindenáron meg kellett őrizni. Hagyományunkban, ha elaludt a házi tűz, nagyon nagy szégyen volt. Háztűznézni mentek a megkért leány szülei, rokonai a vőlegényhez azért, hogy annak vagyoni állapotáról, értékéről, de erkölcse felől is tudomást szerezzenek.
Ősi népi kultúránk a tűzoltár míves kályhacsempéivel is üzen (amiből annyi van, mint csillag az égen). A kályhacsempék üzenetei szintén az asztrálmítoszi keretrendszerben fejthetők meg. Ha rá tudunk hangolódni a képjeleikre, a teljességbe kapcsolódhatunk bele. Szabó Antónia írja: a „Tűz-tér szakrális, azaz a Szent-tér szerepét töltötte be a ház őrző-védő rejtekében, a Fény és a hő burkaként az eleven anyaöl megtestesítője volt. … Tükörrel állt szemben az ki a Tűz-oltár felé fordult: tükrözte a mindenséget, miközben szembesítette önmagával.”
