Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának:
– Hajtsd ki, fiam, ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik.
A fiú kihajtotta szép füves helyre; evett a kecske, evett, míg úgy jól nem lakott, hogy alig bírt megmozdulni. Akkor kérdezi tőle a fiú:
– Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felelt a kecske:
-Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.
Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon kérdi az apja a kecskét:
-Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felel a kecske:
– Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.
Megharagudott erre az ember, mindjárt elkergette a fiát a háztól. Másnap reggel mondja a kisebbik fiának:
– Hajtsd ki most te, fiam, a kecskét, de jó helyre hajtsd, mert ha éhen hozod haza, úgy jársz, mint a bátyád.
Kihajtotta a fiú a kecskét még szebb füves helyre, mint a bátyja, jól is lakott a kecske megint úgy, hogy alig bírta. Akkor kérdezi tőle a fiú:
– Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felelt a kecske:
– Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.
Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon megint kérdi az apja a kecskét:
– Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felel a kecske megint:
– Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.
Ez még jobban megharagította az embert, elkergette ezt a fiát is. Harmadnap reggel nem volt kire bízni a kecskét, maga hajtotta ki az ember. Még szebb füves helyre vitte, mint a fiai, a kecske úgy jóllakott, hogy csak eldűlt, mint egy darab fa. Kérdezi tőle az ember:
– Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felel a kecske:
– Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér belém.
Ezzel hazahajtotta az ember. Otthon kérdi tőle:
– Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?
Felel a kecske:
– Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.
Nagyon megharagudott erre az ember, most látta, hogy a két fiát is ártatlanul kergette el a háztól.
– No hiszen megállj, kutya kecske, majd meglakolsz te ezért!
Elővett egy éles kést, a kecskét megkötötte egy fához, elkezdte nyúzni elevenen. Mikor már félig megnyúzta, megszólalt a kecske:
– Jaj, jaj, jaj, jó gazdám, ne húzd le a bundám, úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.
Erre aztán félbehagyta a nyúzást, eloldta a fától a félig megnyúzott kecskét. A kecske amint megszabadult, elkezdett szaladni árkon-bokron keresztül. Szaladt, szaladt, egyszer egy rókalyukhoz ért, abba belebújt. Ott aztán szépen meghúzta magát . Egyszer jön haza a róka, beszól a lyukba:
– Ki vagy, mi vagy lyukamban, lyukamban?
– Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske; szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.
Megijedt a róka, elszaladt a farkashoz.
– Farkas komám, gyere hamar, ördög van a lyukamban. Odamegy a farkas a lyuk szájához.
– Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukában, lyukában?
– Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.
Megijedt a farkas is, elszaladt a medvéhez.
– Jaj, komám, gyere hamar, ördög van a róka koma lyukában. Odamegy a medve is a lyukhoz, beszól rajta:
– Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukában, lyukában?
– Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.
Megijedt a medve is, elszaladtak mind a hárman. Szaladtak, szaladtak, egyszer előtaláltak egy sündisznót.
– Hová szaladtok, medve koma? – kérdi a sündisznó.
– Jaj, szaladjunk, te is szaladj, ördög van a róka koma lyukában.
– Nem szaladok én, gyertek vissza, hátha ki tudnám onnan riasztani.
– Már hogy tudnád, én csak erősebb vagyok, farkas komám is, mégse tudtuk – felel a medve.
– No csak próbáljunk szerencsét – mondja a sündisznó. Visszamentek hát; beszól a sündisznó a lyuk száján:
– Ki vagy, mi vagy, róka koma lyukába, lyukába?
– Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.
De a sündisznó nem ijedt meg, hanem összegombolyította magát, begurult, elkezdte szurkálni minden oldalról a nyúzott részét a kecskének. Ez se vette tréfára a dolgot, kiugrott a lyukból. Idekint aztán mindjárt megismerték őkelmét a medve is, farkas is; megfogták, széjjeltépték, jó lakmározást csaptak belőle.
Ha széjjel nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.
(Arany László: Magyar népmesék, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979)
