4 perc olvasási idő
A természetes műveltségben az ember a Mindenséget egységként éli át, önmagát az egység szerves részének tekinti. Az egység, a teljesség megidézői a kör és a négyzet, itt ez utóbbival ismerkedünk.
A négyváltozós (a téridő négy dimenziója) logikai függvény grafikai ábrázolása 12 átló-szimmetrikus jelet ad, amelyek szinkronban állnak a természet mozdulásaival, így igazolható, hogy a mozgásdiagramok és az állatövi jegy-jelek nem megegyezésen és a csillagok állásán alapulnak, hanem a természeti folyamatok (a napi, illetve évi fény és sötétség változásának) közvetlen leképezése révén állnak elő.
Képünk szembenézeti bal oldali részén Molnár V. József 4×4-es jelrendszere alapján a modellből a Kos jegyének formailag megfelelő jelét látjuk. A képjel megidézi egy kos szarvait, és a természetnek ilyentájt megnyilvánuló mozgásdiagramját és folyamatábráját mutatja. A természet újjászületése minden évben Krisztus feltámadását is idézi. A képjel szétnyíló két szára így a feltámadást is jelképezi.
A jobb oldali képen egy „liliomos, leveles mintát” látunk (Lengyel Györgyi nyomán). Nehezen eldönthető, hogy valóban leveleket, virágszirmokat, vagy a beletett pötty miatt madarakat (is) hímeztek a párnára. A felfelé, a Fény felé emelkedést a madárral lehet a legjobban kifejezni, a madarak összekötők a Föld és a felső világ között.
Beleláthatjuk a mintába a fejét jobbra-balra fordító szárnyas lényt, a Kos harmadik Hold-házát képviselő Griffet is – vele a Fehérlófia típusú mesékben találkozunk –, aki a hőst az alvilágból a felső világba repítő erő jelölője. A griffmadár fejének két különböző létállapotát, két szélső helyzet közti mozdulatát jeleníti meg a képjel, nem pedig egy kétfejű madarat. A képírás szerint így a griffmadár mozdulata nemcsak a Kos jelét idézi meg, hanem a Nap-kelte helyek közötti mozgás ritmusát, a tavaszi napéj-egyenlőséget is modellezi. A mozgás a napos és sötét órák kiegyenlítődését, a Nap erejének és az energiáknak a feltörekvését mutatja.
Szépen jelenik meg a jel alján – a madár keblében – a „puffer”, amely a kitöréshez szükséges energiát „tárolja”, és amit a fénymag jelképez. Innen indul az a teremtő energia, amely a Kosban az újjászületés, illetve egy magasabb rendű rendszerbe lépés záloga. A keresztszemes hímzéseken nagyon gyakran találkozunk – pedig azt gondolhatnánk, hogy ott csak szögletes forma jelenhet meg – egy négylevelű lóhere-alakzatra emlékeztető jellel: a fénymaggal. Megtaláljuk őt a Szent Koronán, de tele van vele a népművészetünk is, faragásokon, festett kazettás mennyezeteken, de még egy Úrasztalán is feltűnik.
A fénymagok a másik világ megidézői, az újjászületés ígéretei. A fénymag a kiteljesedett, minden irányba egyformán sugárzó fénynek a képjele, amivel még a manicheista jelrendszerben találkozunk. A Griff Fényt felemelő erő, a képjelben is ezzel találkozunk.
(Emlékeztetőül: A Kr. utáni III. században jelent meg Keleten Mani tanítása a manicheizmus, ami a korai kereszténység egyik fontos ága, és amelyben pl. a Jézus tisztelet a legmesszebb menően és a legmagasabb szinten jelenik meg. A manicheus hagyomány a saját tudománya ősforrásának a „szkíta bölcsességet” jelöli meg, így a manicheizmus a szkíta gyökerű kereszténység mellékága. A kereszténység a manicheista ágon került pl. a bogumilizmusba, a patarénizmusba, a valdensekhez, a kathárokhoz, a huszitákhoz. Mindegyik eretnek-vallásnak minősült, ezért sajnos tűzzel-vassal irtották. A manicheizmusban – ami tehát egy oldalága a szkíta vallásnak – maradtak fenn olyan írásos és képes anyagok, amelyből pótolni lehet a hazai emlékanyagból hiányzó vagy elpusztított forrásmunkákat.)
Ezt a képjelet Fénykeréknek is hívják a manicheista tanrendszerben, ahol egy „folyamatosan működő tisztulási folyamatot indít el, és ennek az a célja, hogy az anyagba beáldozódott, abban lekötött fénymagokat vagy fényegységeket fokozatosan feljuttassa eredetük helyére, a Fényhonba.” A megtisztult Fényhon mi magunk is lehetünk, ha meg tudunk tisztulni. Ez a lehetőség mindenki egyéni életében megélhető.
A tanítás szerint a „Fényhon nem abba az állapotba kerül vissza, amilyen a kezdet kezdetén volt, hanem az anyagvilágba lekötött fény felszabadulásával egy tökéletesebb, tisztultabb Fényhon jön létre. A megpróbált tisztaság többnek, tökéletesebbnek tételeződik a manicheista tanrendszerben, mint a megpróbálatlan tisztaság. Itt a tékozló fiú példázatára ismerhetünk rá: aki megélte már az anyagvilág kísértéseit, és onnan tisztul vissza, az többet ér, mint aki soha nem követett el bűnt, vagy sohasem keveredett vétkesek közé.” (Pap Gábor)
