NyilasA HÍMZÉSEK “KERESZTSZEMES” RENDSZERE – NYILAS

2021.12.14.

4 perc olvasási idő

A természetes műveltségben az ember a Mindenséget egységként éli át, önmagát az egység szerves részének tekinti. Az egység, a teljesség megidézői a kör és a négyzet, itt ez utóbbival ismerkedünk.

Molnár V. József grafikusművész dolgozta ki az 1970-es években az ún. „keresztszemes” rendszert, amelynek a legfontosabb hozadéka az, hogy újabb oldalról kapott megvilágítást az az elv, hogy az állatövi jegy-jelek nem megegyezésen és a csillagok állásán alapulnak, hanem a természeti folyamatok (a napi illetve évi fény és sötétség változásának) közvetlen leképezése révén állnak elő. A négyváltozós (a téridő négy dimenziója) logikai függvény grafikai ábrázolása 12 átló-szimmetrikus jelet ad, amelyek szinkronban állnak a természet mozdulásaival. Ezeket a 4×4-es elrendezésű jeleket fogjuk írásainkban bemutatni.

Az állatövi jegy-jelek és a napi-évi fényingadozások legáltalánosabb mozgásképleteivel való általános kapcsolatot a matematikai logika szabályrendszeréhez igazodva, a legkisebb mérvű változtatás alapelvét alkalmazva készítette el Molnár V. József. A rendszer arra is rámutat, hogyan viselkednek egymáshoz képest a jegy-tulajdonságok (pl. azonnal észrevehető a napfordulós és napéjegyenlőségi jegyek szoros egymásrautaltsága, de kimutathatók a „normális” és „misztikus” kapcsolatok, vagy az ún. Vízöntő-paradoxon is).

A rendelkezésünkre álló népművészeti hagyaték nagy része nem figurális, hanem – meggyökeresedett szóhasználattal – „díszítő” jellegű. Molnár V. József modelljével azonban igazolható, hogy – annak ellenére, hogy négyzetrácsos formában készülnek -, a keresztszemes hímzések, szőttesek, gyékényfonások, stb. is torzítatlanul meg tudják jeleníteni a jegy-jelöléseket, így belőlük is kibonthatók az állatövi tulajdonságok és tanulságok.  

A keresztszemes hímzésben a kereszt neve: IGE, így minden egyes kis kereszt hímzésével az IGÉt – szándékunk szerint a magasabb minőséget – célozzuk meg (gondoljunk a célkeresztre) és működtetjük egészen a hímzés elkészültéig. Gondoljunk bele: szentképek születhetnek minden egyes – a magyar hagyományt idéző – keresztszemes hímzés megalkotása során! (Ahogy születtek is, gondoljunk a csíki székely hímzésre, amely a teremtő, a fenntartó-igazgató és a pusztítva újrateremtő erők hármas-egy képviseletét jeleníti meg, és ahol a hímzés maga mutat rá: egyedül IGÉvel lehet teljességet teremteni.)

A Nyilas jele egy átlós nyíl, ahol az átló egy magasabb szint felé, az ég felé fordulás kifejezője. Ha térben tájékozódunk és a Nyilas csillagkép felé nézünk, akkor a saját galaxisunk, a Tejútrendszer kellős közepébe láthatunk. Ez a „Teremtő Atyaság” székhelye, ahonnan az éltető erők a Földre érkeznek, közvetetten a Nyilas csillagképen, mint egy kapun keresztül. A Nyilason keresztül megcélzott és megkapott isteni energiát és az ég tudását lehet lehozni itt a hétköznapokba. Ez a tudás pedig az emberi minőségen túlmutató szeretet törvénye.

A kép – szembenézeti bal oldali részén – Molnár V. József 4×4-es jelrendszere alapján a modellből a Nyilas jegyének jelét látjuk. A fokozatosan kisebbített L alakok közös tengelyvonala adja ki az átlót. Az L alak a “teremtődés” csírája, az átlós elmozdulás a sugárzás jelölője. Ez a Nyilas felől érkező teremtő energiák képjele. Nem közvetlen a megnyilvánulása, de ő mutatja az életviteli irányt. Mellette jobbról egy FeNYőgallyas tiszavidéki díszpárna minta látható (Szirmai nyomán), amelyben ugyanez az átlós elmozdulás érhető tetten. Ezzel a mintával találkozunk a leggyakrabban a keresztszemes hímzéseken. A FeNYőgallyak a FéNY jelölői, különösen Advent idején és Karácsonykor a Fény újjászületésére vezetnek rá, a várt és szívünkben megszülető Fény, a testet öltött IGE képjelei.

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!