12 perc olvasási idő
A Hold a Földről látható “hétbolygó-rendszer” tagja. A Napot és a Holdat, a két „nagy világítót” eleink úgy kezelték, mint egyetlen „fényes égi lény” kétféle, nappali, illetve éjszakai megnyilvánulását. A Fénymaximum idején a Nap a csúcspontján jár, de a Rák jegyében a másik világítónk, a Hold van otthon.
Az ókor embere párhuzamot vélt felfedezni a Hold „születése” és „halála”, valamint az élet lefolyása között. Az élet olyan, mint a Hold ciklusa, az ember földi élete a születéssel kezdődik, gyermekké, ifjúvá, majd felnőtté érünk, végül az öregkorban távozunk. Így vált a Hold a lélek és a halhatatlanság szimbólumává, amely ha el is fogy, mindig újjászületik.
A Hold a Nap fényét tükrözi az éjszaka világába, emiatt kapcsolódik hozzá egyrészt a tükör-szerep, másrészt – mint ugyanannak a minőségnek a két arca – emiatt foglalnak el két állatövi jegyet a Nappal együtt ketten, míg az összes többi bolygónak kettő-kettő jegy jut. (A Nap otthona az Állatövben a következő jegy, az Oroszlán.)
Képünkön a késő középkori miniatúra szimbolikusan a női minőségűnek tételeződő Holdat jeleníti meg. A Hold közegében a víz a meghatározó. A lábánál lévő kis körön belül látjuk egyetlen „otthonának”, a Rák jegy-érvénytartamnak a szimbólumát. Ezen túl a kép utal a Hold erőben léti téridő-színére is, a Bika jegyére, ami a jobb kézben tartott szarv jelképez (természetesen ez lehet Bivaly vagy Ökör szarv is, ami a Ráknak a Keleti képviselője).
A Hold a Földhöz legközelebb álló égitest, amelynek földi értelemben véve nincsen légköre. Alakváltozásának oka az, hogy kering a Föld körül, és ezért a Naphoz viszonyított helyzete állandóan változik. A holdfázisok Újholddal kezdődnek, ekkor a Hold a Nap és a Föld között helyezkedik el és pontosan a túloldalát világítja meg a Nap. Nagyjából egy hét alatt egyre növekedve éri el az első negyedet, amikor a Nap – Föld – Hold hármasság pontosan derékszöget zár be egymással. Újabb egy hét elteltével következik a Telihold. Teliholdkor a Föld kerül körülbelül a Nap és a Hold közé, és a Hold felénk eső oldalát éri a napsugár, így a holdkorong teljessé válik (ha a Föld pontosan a Nap és a Hold közé esik, akkor Holdfogyatkozásról beszélünk). Ezután a Hold elkezd fogyni, egy hét múlva következik be az utolsó negyed, újra derékszöget zárnak be egymással az égitestek, csak az első negyedhez képest a Hold keringési pályájának a túloldalán. Miután teljesen elfogy, kezdődik a ciklus elölről. A Hold fázisváltozásainak köszönhetjük a „hold-nap” szóösszetétellel elnevezett időegységet, a hónapot, a naptárkészítés alapját. A Hold pályája a Földön a havi ritmust határozza meg. A Hold Föld körüli keringési ideje – a háttérben lévő csillagokhoz viszonyítva – kerekítve 28 nap. Mivel azonban mindeközben a Nap körül is kering a Hold, ezért egy kissé tovább tart, hogy ugyanabba a fényfázisba térjen vissza, emiatt Újholdtól Újholdig 29,5 nap telik el. Ha ezt elosztjuk a Holdfázisok számával, azaz néggyel, akkor 7,38 napot kapunk, ami kerekítve egy hét, Földünk kísérője emiatt lett az időszámítás és a naptárkészítés egyik alapja. A hétbolygó-rendszer – a szabad szemmel még látható bolygók – és a holdfázisok számának egyezése sugallta a tökéletes égi harmónia képzetét, emiatt rendelték hozzá az égitesteket a hét napjaihoz.
Érdekes jelenség, hogy a Hold mérete – a Földhöz és a Naprendszer többi bolygója körül keringő holdakhoz képest – túl nagy. Mérete és a Földtől való távolsága miatt így napfogyatkozáskor tökéletesen eltakarja a Napot, azt a látszatot keltve, mintha azonos méretűek lennének. Pályája – egyedülállóként a Naprendszerben – majdnem tökéletes körpálya (a többi égitest elliptikus pályán halad). Érdekes még, hogy a Holdnak mindig ugyanazt az oldalát látjuk (pontosabban – a libráció miatt – kb. 59%-át). Ennek a jelenségnek („kötött keringés”) a hatására lépnek fel a gravitációs árapályerők, a „tengerjárás”, azaz a tenger szintjének hat óránként váltakozó emelkedése (dagály) és csökkenése (apály). Analógiásan a Holdhoz tartoznak a folyók, patakok, tavak, tengerek, óceánok, de a belső vizek (különösen a női nedvek), az érzelmek, a belső (lelki) és természeti ciklusok is.
A Holdnak az időmérő szerepe a ciklikus megjelenéséhez kapcsolódik. A magyar hagyományban a BaLTa (hangalaki megfelelője a BáRD) a Holdat is megidézi. A Hold járását bemutató órák számlapján BaLTa alakú az a kivágat, amely segítségével a Hold telését és fogyását napra készen, folyamatában lehet követni. Sajnos a mai fázis-órákon már alig felismerhetően csak díszként, rendeltetés nélkül jelenik meg a balta, és mögötte legtöbbször nem a Telihold látható, amelyből éppen a balta élei, ívei takarnák ki a Hold árnyékban lévő részét, hanem csak egy Holdsarló, elveszítve így a kivágat tényleges szerepét.
Hangsúlyosan bárddal a kezében ábrázolják, így BáRDoSként tiszteljük Szent László királyunkat, akinek a névünnepe az évkör legmagasabb pontján, közvetlenül a nyári napforduló után, a Hold otthonában, a Rák havának kezdetén (június 27.) található. Évköri helyzete kiemelkedővé teszi őt, hiszen ebben az időszakban van a legtöbb a fényből, és ekkor adja „ingyen kegyelmét” a teremtőerő (Jupiter a Rákban van erőben). A feltétel nélküli szeretet, az ingyen kegyelem gyakorlásának képessége tesz Emberré bennünket. Az ingyen kegyelem – amikor úgy adunk, hogy nem várunk érte viszonzást – csak az ember szintjén értelmezhető. A fény és sötétség arányához erkölcsi értékek is kapcsolódnak. A Fény a jósággal, a szeretettel, az ingyen kegyelemmel függ össze, ezek érvényre jutásához a nyári napfordulón van a legnagyobb esély. (A másik oldalon – mivel a megnyilvánult mindenséghez hozzátartozik a sötét oldal is –, a jósággal szemben megjelenik a gonoszság, a szeretettel szemben a gyűlölet, és az ingyen kegyelemmel szemben a parttalan, oktalan bosszúvágy.) Szent László király a Rák tulajdonságok és az önzetlen áldozatvállalás szellemiségének képviselője a magyar hagyományban.
A Rákban van az anyaság eszmei székhelye, itt van az ideje az önkéntes áldozathozatalnak. Az egyéni élet szintjén a családban, az anyaságban teljesedik ki a Rák tulajdonság. Az önfeláldozó szeretet a családi élet rendíthetetlen alapja.
A Hold keringési ideje és a nők havi ciklusának egyezősége miatt az ókori kultúrákban általában női istenségként képzelték el a Holdat, az ikertestvérének tartott Napot pedig férfiként személyesítették meg. (Ugyanakkor voltak kultúrák, ahol a Holdnak voltak férfi istenei is.) A hiedelemvilágban a Nap–Hold páros egyben a férfi-nő minőséget is megtestesítette. A Hold anyagisága mellett jelenik meg a férfi Nap-erő anyagtalansága.
A Hold a legtöbb kultúrában a Nagy Anya szimbóluma, női őselv, a természet ciklikusságának, változékonyságának, az odaadásnak és a termékenységnek a jelképe. A Rákban a befogadás, a kihordás és az elengedés női „szentháromságát” jeleníti meg. A Holdban a női minőség azokkal a tulajdonságokkal mutatkozik meg, amelyek a születéshez, átváltozáshoz, halálhoz kapcsolódnak.
Népünk ősvallásában Nagyboldogasszony, mint Anya, az Atya szintjén jelenik meg, és mindkettőjük ősforrása ebben az esetben az EGY. Egy XIX. századi Arany Korona Imádságoskönyvben (Kisasszony/Kisboldogasszony napjához tartozóan) olvashatjuk: „Halmoknak előtte születtem én, még a’ földet nem teremtette vala és a’ folyó vizeket, és a’ föld kereksége sarkait. Mikor a’ földnek fundamentomit veti vala, ő véle voltam, mindeneket elrendelvén…” Az Atya az Őserő, az Anya az Ősanyag. Úgy az erő, mint az anyag örökkévalóak, ahogy a mai tudomány is megállapította, hogy az energia és az anyag csak átalakulhatnak, de el nem veszhetnek. Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjében az irodalom legszebb teremtéstörténete jelenik meg, amikor a női alakban megmutatkozó, sötét ruhás, lefátyolozott Éj monológját olvassuk.
Hagyományunkban Nagyboldogasszony istenanya a természet és az ember újjászületésének istennő-fogalma (Magna Mater, Nagy Istenanya, Anyatermészet), míg leánya, a Boldogasszony, a testet öltött, megszemélyesült mennyei istenasszony. (Boldogasszony ősi asszonyistenség, amelyet a Kárpát-medencében élő népek tiszteltek és Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmaztak. A Szent István-i térítés óta Nagyboldogasszonyt általában Szent Annával – Szűz Mária édesanyja – azonosítjuk.) Boldogasszony földi párhuzama a gyermeket váró fiatal nő, az örökké megújuló élet hirdetője.
Nagyboldogasszony a Nap otthonában, az Oroszlánban megtelő – azaz „Napba öltözött” – Telihold, a királynői minőséget, a „Menny és Föld Királynőjét”, az „Éj Királynőjét”, a magyarok Regináját, azaz Királynőjét képviseli. Nagyboldogasszony, mint termékenység istennő ott van az élet indításánál, az élet során táplál, élelmet ad, majd az élet végén visszafogadja a testébe az elhunytat, akit majd ismét ő szül újjá. A testet öltésben viszont, mint Boldogasszony/Kisasszony, illetve a kereszténységben, mint Szűz Mária lép elénk. Népünknél többféle Boldogasszonyról hallunk és az évkörön hét jelentős Boldogasszony ünnepünk van, hét asszonyi tulajdonság érvényesül ekkor. Sarlós Boldogasszony (július 2.) a Rákban, a Hold otthonában, az Istenszülő Asszonyt, a családot átölelő anyát, az anyaságot képviseli. A csíksomlyói BABBA Mária ősvallásunk Istenasszonyát is megidézi – a csíki székelyek és a csángók Boldogasszonyt is, és a(z új)Holdat is BABBÁnak nevezik -, akinek az ókori Nagy Anyának nevezett istennők között is megtaláljuk a párhuzamait. Ilyen párhuzam lehet Baú vagy Baba sumér anyaistennő, aki (többek között) az aratás asszonya is. A Nagyboldogasszony/Boldogasszony ókori hasonlóságai még a mezopotámiai Inanna-Istár, az egyiptomi Ízisz, a görög Démétér/Perszephoné, illetve Szeléné/Artemisz/Hekaté istennők lehetnek. Hagyományunkban a Hold sötét tulajdonságait a Szépasszony, illetve a boszorkány képviseli.
A görög-római világban nem volt akkora kultusza a Holdnak, mint nálunk, vagy mint a sumer, a babilóniai és az egyiptomi holdistenségeknek. A görögöknél a holdistenség megszemélyesítője Szeléné (a római mitológiában Luna) volt, neve görögül szó szerint a Teliholdat jelenti, azonban a Hold változékony alakja miatt hármas alakban ábrázolták, így istennői minőségében Szeléné kultusza egybeszövődött Artemisz, később Hekaté kultuszával. Szeléné a mennybolton, Artemisz a földön, Hekaté (mint az Éjszaka Királynője) az Alvilágban uralkodott. Mindhárman szűz istennők voltak. A fiatal lányt, az érett asszonyt és a bölcs idős asszonyt személyesítették meg, így rajtuk keresztül találkozunk az örök női szerepekkel.
Hogyan lehet a Hold egyszerre a szüzesség és a termékenység képviselője? A szüzesség a Nagy Anyához, mint Hold-istennőhöz tartozó képzet, ugyanakkor az örök szüzesség terméketlenséget jelent, ami a halálhoz vezet. A Hold maga terméketlen, holt égitest (a HoLD hangalaki megfelelője a HoLT). Amíg a hétköznapi Hold-tulajdonság működik – a Hold a női ciklusban havonta újratisztít -, addig nem válunk anyává, addig az anyaságnak csak az ígérete van meg. A Rák jegye az anyai tulajdonságok keretét adja meg az évkörben. Itt van a legtöbb a fényből, és mindez arra ösztönöz, hogy lehetünk anyák, de csak akkor válhatunk azzá, ha a legmagasabb szinten tudjuk megélni a szüzességünket (a tisztaságunkat). A szüzességnek át kell váltódnia anyasággá, ami egy áldozat ahhoz, hogy a várva várt gyermek megszülessen. A Hold az otthonában a legmagasabb szintű önfeláldozásra indít, arra, hogy vállaljuk az anyaságot.
A Holdat a Nap sugarai keltik életre, a Nap fényét fogadja és tükrözi vissza. Elengedhetetlen a Nap fényt és hőt adó, kiáradó- és a Hold világra segítő tevékenysége, de magát az életet a vénuszi minőség adja hozzá. A Nap és a mellette megjelenő Hold – a Fény és a sötétség – az erkölcsi értékek, az erkölcsi rend táptalaját adják. Ezen a táptalajon akkor sarjad élet, ha a Hold ritmusáról, erről a szűz, meddő ritmusról áttérünk a Vénusz, a Szerelemcsillag ritmusára. Így juthatunk el egy olyan életformáig, „amelynek hordozója képes és hajlandó lesz önmaga megkisebbítésével egy másik létformát élethez segíteni, majd felnevelni” (Pap Gábor). A legősibb értelmezésekben a Nap-Hold-Vénusz hármasságából fakad az élet.
A Hold magyar neve: Istenkalácsa. A kalács jelentése: gömbölyűre és görbére hajló test (ilyen még a térd forgó csontja, a térdkalács), így a Hold régi nevében megjelenik annak változása a sarlótól a telésig és vissza. A húsvéti kalácshoz – a Nap és a Telihold tavaszi ünnepén – az újjászületés kapcsolódik.
A Hold az emberben a lelkiséget fejezi ki és szorosan összefügg az anyasággal. Analógiásan – a vizeken túl – a lélek, az érzések, a befogadás, a tömeg és a változás kapcsolódik hozzá. A Hold látszólag passzív, valójában a belső aktivitás lelki, alakító, formáló munkáját jelöli, érzelmeink folyamatos hullámzásának fenntartásáról gondoskodik. Szimbolizálja a hangulatot, a művészi érzékenységet, az empátiát, a reagálást, a gondoskodást, a táplálást, az emlékezést, az ösztönöket és az álmokat, Alacsony szintű működésében szeszélyesség, hangulati változások és gondoskodási nehézség jelenhetnek meg.
Az anyaság az anyagvilágban foganás, születés hordozója. Bősz Imre Ádámot idézzük: „Az asszonyi állapot az áldottság lehetőségét biztosítja az embernek, e létállapot helytelen megélése azonban áldatlanná teheti az életünket. Az aSSZoNYi érzékenység könnyen iSZoNNYá varázsolhat mindent maga körül, s indulatának erejével az uSZoNYt hordozó hal állapota, az áldozati lét halálos állapota felé nyomhatja le az életet. Az emberiség mindenkori léthelyzete, annak minősége az asszonyság-anyaság megélésének milyenségétől függ. Őseink Boldogasszony-kultusza e bölcsességben gyökeredzett.”
