3 perc olvasási idő
A Jelenések könyvében van egy sokat idézett kép, ez az “idők végezetét” bejelentő Angyal, mely egyik lábával a vízen, a másikkal a földön áll. Mit jelenthet ez? Minek a képjele lehet ez az Angyal? Hiszen Angyalként a Szűz minőséget szokták ábrázolni, aki egy tűz elemű (Oroszlán) és egy levegő elemű (Mérleg) jegy mellett „áll”. Tudnunk kell, hogy a Szűz mellett a Vízöntő a másik angyalként (is) ábrázolt jegy. Így érthetővé válik, hogyan állhat egyik lábával a vízen (Halak), a másikkal a földön (Bak).
A leírások szerint a Vízöntő-paradoxon miatt az idő egyforma intenzitással folyik két irányba: a Halakra és a Bakra. Ennek következménye egy különleges létállapot, az “időszakadék”, ami a Vízöntő – Oroszlán tengely Vízöntő felőli oldalán időveszteséget, az Oroszlán felől időtöbbletet, „időnyúlást” okoz. Ezzel az időveszteséggel is magyarázhatjuk az Angyal kijelentését, miszerint „idő többé nem lészen”. Ha a Vízöntő dekanátusait is figyelembe vesszük, ekkor a Vízöntő harmadik dekanátusa, a Mérleg érvényesül, ami ítélethelyzetet jelenít meg (ez kerekítve 26.000 évente egyszer fordul elő), így válhat az Angyal bejelentése apokaliptikussá. Ha az emberiség erre nem tud ráhangolódni, akkor „belezuhan” az időszakadékba. Ítélethelyzetben vagyunk, amikor minden cselekedet elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését.
Ami bennünket érdekelhet: hogyan ugorható át ez az időszakadék, ez az ítélethelyzet? Talán az útitársunkká szegődött Vízöntő hullámai segíthetnek, ha sikerül az anyagi világ vonzásától elszakadva egy minden tekintetben új és teljes értékű emberi magatartásformára ráhangolódni, talán akkor tudunk “átrezegni”, átugrani a “szakadék” fölött. Amikor már tudunk úgy adni, hogy nem várunk viszonzást, nem az érdekek vezérelnek, és nem merevedünk bele az önzésbe. Amikor az ember már felül tud emelkedni a bosszún, az ellenfelének megbocsát, és ahelyett, hogy megsemmisítené, maga fölé emeli az ősi szkíta vagy a krisztusi erkölcsnek megfelelően. Ez az ugrás a hitbe vezet. Az emberi magatartásnormák közül a felvilágosodás kora után kiiktatódott a hit, vele együtt a kegyelem, mint ingyen jótett, ami pedig az emberség (és emberiség) megmaradásának egyetlen feltétele. A tudás és a hit egyensúlyos szerepe kellene, hogy érvényesüljön. Vannak helyzetek, ahol racionálisan, analitikusan kell gondolkodni, máskor pedig (nem lebontva, szétcincálva, analizálva a kérdést) a teljes problémára intuitív, teljes emberséggel való ráhangolódásra lenne szükség. Ez utóbbiról mondhatjuk el, magasabb szinten, hogy hittel intézünk el dolgokat. Ma meg sem próbálunk hittel hegyeket mozgatni…
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengersima református templomának festett kazettás mennyezetén, a Vízöntő képjelében, a szétáradás jelenik meg. Magas működés esetén a szabadságért való lelkesedés az elavult, önkorlátozó határok áttöréséhez, szabadsághoz vezethet. Alacsony működés esetében azonban iszonyú veszedelmeket is el lehet szabadítani, ha olyan tendenciát erősítünk fel, amelynek a működtetéséhez nincs meg az erkölcsi alapunk. Az aszat virágzata nemcsak annak “levegős” magjait idézi, amint a szél felkapja és szétszórja őket. Gyomként akár az életet is veszélyezteti (az aszat a fényt követő napraforgó és a tengeri /kukorica/ legnagyobb ellensége). Ezt a veszélyt látszik megerősíteni alul az az izzó energiagóc, ami – alacsony működtetés esetén – a megszokott világképet fenekestől felforgató hatástényezőként, mintegy robbanásként is megjelenhet.
