VízöntőVÍZÖNTŐ – KÉPÍRÁS ÉS -OLVASÁS SZÖVEGES ÉS KÉPES EMLÉKEKBEN

2020.01.31.

3 perc olvasási idő

A precessziós nagyságrendben kifejtődő ún. Vízöntő-paradoxon miatt egyidejűleg a Vízöntőben is vagyunk, ahogy korábbi írásainkban már utaltunk rá. A Vízöntő a szomszédos Halakra „keresztező” hullámként, a Bakra „egyező” hullámként terül rá. A hagyomány szerint síkhullámként úgy érzékelhető, mint Jézus arca Veronika kendőjén (az ikon, a “nem emberkéz által festett” arc így Vízöntő analógia), ezzel van Krisztus jelen a gondolkodásunkban.

Vízöntő analógia az a síklenyomat is, amely az életünk mindennapjait a legjobban befolyásolja, mint a képernyők (számítógép, telefon, televízió, mozivászon), a hirdető-táblák, a reklámok, a transzparensek, újságok és a könyvek. Levegő elemként a Vízöntő a gondolatiságot, az elméleteket, a tudatosságot képviseli a mindennapokban. Igazodási irányt adtak minden korban a zászlók (lobogók), sőt egy szibériai zodiákus ábrázoláson a Vízöntőt nem is vizet öntő, hanem egy zászlót (vagy transzparenst) tartó emberként ábrázolják. Így lehet Vízöntő analógia – alacsony szinten – a manipulált, az öntudatától megfosztott tömeg is (majd látjuk, hogy keleten a Majom jeleníti meg ezt a minőséget), a kiüresedés, az arcnélküliség. Vízöntő analógia általában a tömegáradat, a maga áradásával, hömpölygésével és özönlésével, valamint a keresztelő, a búcsú, a sokadalom, a bál, a karnevál, és a tisztító hatású vízözön legendák is.

Szöveges és képes emlékeinkben a kút a Vízöntő legáltalánosabban használt képjele, ahol a kút (kőből rakott) kávája a Bakot idézi. A jobb oldali kép kiemeli, hogy a Vízöntő Mérleg dekanátusában a megmérés válik hangsúlyossá. A Vízöntő és Oroszlán között lévő, csőszerű tengely népmeséinkben rókalyukként jelenik meg (a Róka az Oroszlán keleti megfelelője). Az idő oda-vissza folyása érhető tetten a Vízi Péter és Vízi Pál című mesében, a Vízöntő időanomáliája valótlanságként jelenik meg az Igazmondó góbé még igazabb kalandjaiban.

Testünk majd 2/3-a víz, így nagyon nem mindegy, hogy mit eszünk, iszunk és pl. (rezgés lévén) milyen zenét hallgatunk, mit nézünk a moziban, TV-ben. Vízkereszt ünnepe a szentelt vízről is szól, Jézus a megmerüléssel minden földi vizet megszentel, megáld. De hogyan lehet ezt nekünk, a mindennapjainkban értelmezni? Masaru Emoto professzor kutatásai alapján tudjuk, hogy a víz programozható. A „víz a rezgések ruháját hordja”, rezgésekkel „felöltöztethető”. Mi magunk is tudjuk programozni a vizet (és az ételt) saját teremtő gondolatainkkal, számunkra fontos szimbólumokkal. Nem véletlenül Édesanyánk főztje a legfinomabb, hiszen szívét-lelkét, minden szeretetét beleteszi, belekeveri az ételbe. Azt, hogy a rezgések milyen információt szállítanak, a rezgés kibocsátója, azaz mi magunk határozzuk meg. A gondolatok rezgésén keresztül, szeretettel, imádsággal szentelhetjük meg az ételt, ami elfogyasztva eggyé válik velünk. Így a saját teremtő erőnkre figyelmeztet minden gondolatunk és kimondott szavunk is, ami épít … vagy rombolhat.

A tiszta víz csatornákon jut el hozzánk, de a csatornákban szennyvíz is folyhat. Gondoljunk erre, ha kézbe vesszük a TV távirányítóját és csatornát keresünk ….

 

A képen a Vas megyei Velemér katolikus templomának freskórészlete (Veronika kendője) és a kút, mint a Vízöntő képjele Abd’al Wahid Zodiákusából látható

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!