3 perc olvasási idő
Népünk ősvallásában Nagyboldogasszony az Anya, a személytelen anyagi természet szellemisége (Nagy Istenanya, Anyatermészet), míg leánya, a Boldogasszony, a megszemélyesült mennyei istenasszony őrködik az anyák és az ország felett. A Szent István-i térítés óta Nagyboldogasszonyt általában Szent Annával (Szűz Mária édesanyja), Boldogasszonyt pedig Szűz Máriával azonosítjuk.
Az évkörön hét jelentős Boldogasszony ünnepünk van, és nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy a Boldogasszony ünnepeken a női minőséget akár hétszer ünnepeljük meg egy évben és nem csak a kétes múltú március 8-i nőnapon. A Boldogasszony ünnepek tökéletesek a női nem iránti tisztelet, szeretet és nagyrabecsülés kifejezésére. Hét ünnep és (majd meglátjuk) hét bolygótulajdonság – Kardos Géza szavaival: „asszonyi tulajdonságokká erősítve, szelídítve” -, olyan asszonyerő, amely a változások, átváltozások rendjében mindig más-más erényét mutatja meg, más-más színben tündöklik. Ahogy az évkörben az egymás után következő Boldogasszony-ünnepeket bejárjuk, akár a „hetedíziglen” felmenői láncolatot is átélhetjük: anya, nagyanya, dédanya, ükanya és szépanya vonalán visszacsatlakozva az Ősanyához. (Népmeséinkben ez az út az útbaigazító öregasszonyok során valósul meg, amikor egyre idősebb nénjükhöz küldik a mesehőst, aki így végül minden titkok tudójához, az Ősanyához jut el.)
December 8-a Szűz Mária Szeplőtlen Fogantatásának a napja. Mária a keresztény nagyemlékezetben szűzen fogant Édesanyja, Szent Anna méhében, csakúgy, mint Mária méhében Jézus. Ahhoz, hogy méltóképpen fogadhassa Isten Fiát, Máriának is bűntelenül kellett fogannia.
Hazánkban már a XII. században számon tartott ünnep. Középkori francia hagyomány szerint a Szeplőtlen Fogantatás ünnepének szerzője egy királyi származású magyar pap volt. A korai tisztelet hazánkban azzal magyarázható, hogy a judeo-keresztény hitünk előtt már ismertük Nagyboldogasszonyt, és annak leányát, a szűzen fogant Boldogasszonyt, akit Kisboldogasszonynak neveztünk és a szüzet tiszteltük benne. Valószínű, hogy ez az ünnep a Földanya vagy a Nagy Természet (Anyatermészet), mint női fogalommal lehetett kapcsolatban.
Népünk hitében az ünnep neve: Asszonyunk Máriának foganata, Földtiltó Boldogasszony vagy Eketiltó Boldogasszony. Ez a Boldogasszony ünnep a Nyilasban, a parttalanul kegyelmet adó, jóságos Jupiter otthonában, a teremtő ige továbbmondását, az adventi csendben és áhitatban a Fény belső keresését, a hitet és a reményt képviseli.
Boldogasszony nevében az „eketiltás” nem a föld szántásának, hanem a házastársak testi együttlétének, az emberi „magvetésnek” a Karácsony előtti böjtben lévő tilalmát jelentette. Ugyanakkor népünk hitvilágában a Föld maga is Boldogasszony fogalom, és a földi férfi számára ezen a napon a föld feltörése természetes tiltást kíván meg. Az advent időszaka böjttel telt, eleink a testi vágyakat is elűzték, hogy lelkük szűzzé válhasson, méltóvá és alkalmassá a Fény születésére. Ahogy Molnár V. József gyönyörűen megfogalmazta: „az ember, mert hittel tette a dolgát Isten kegyelméből a szűz része lett, öle, méhe a születésre készülő Fénynek, aki kétezer esztendővel ezelőtt Isten fiaként közénk jött… Boldogasszony – ilyen módon – eleink számára nemcsak ősi Istenasszonyunk, és a Teremtő által egyszemélyben kiválasztott Istenszülő, hanem a lelkünkben fészkelő örök fényóhajtás is.”
Képünkön a Világfás Babba Mária, Petrás Mária alkotása látható.
