7 perc olvasási idő
Három különböző, de egyaránt kereszt-alakzatban kirajzolódó – egymástól 90 fok távolságra elhelyezkedő – kapcsolatrendszert ismerünk az évkörben. Ebből a megtartást és a megmaradáshoz szükséges energia-háztartást biztosító szilárd (fix) kereszt Skorpió jegyű végpontjával ismerkedünk meg.
A szilárd vagy fix kereszt jegyei a stabilitást és a termékenységet jelenítik meg, a Skorpió a szilárd lelkiséget, a lelki biztonságalkotást képviseli. A belső stabilitáshoz nélkülözhetetlen a szellemi egyensúly is, hiszen a Skorpió idején a jegy mögött már a Mérleg csillagai ragyognak.
A Skorpióban a Tejútra lépés előtti felkészítés történik. A felemelkedés előtt önmagunk mélységeit (késztetéseinket, érzelmeinket) kell megismerni és megérteni. A felemelkedést a magasba emelkedő sas jelképezi. A Skorpió rendkívüliségét az is adja, hogy a Precesszióban (“Nagy-év”) a négy sarkalatos pontból a Skorpió hozza fel az emberszabásúnak teremtett világot a sötét félévből a világosba, emelkedve, mint a sas.
A Skorpió összetett képjelében a sas küzd a rátekeredő, őt lehúzni próbáló kígyóval, és ha ebből az együttesből csak a sast jelenítjük meg, akkor a felfelé lendítő erőket jelképezzük.
Kicsi kitérőként jegyezzük meg, hogy Madách Imre Ember Tragédiájában a lehúzó Kígyó váltópárja: Lucifer. Pap Gábor művészettörténész hívta fel a figyelmet arra, hogy a Tragédiában a maga szintjén Lucifer egyedül van a három arkangyallal szemben. Négyőjük viszonyát egy négyszirmú virággal lehetne érzékeltetni, ahol a három világos szirom mellett egy sötét szirom található (ez Luciferé), a virág középtengelyében – magasabb szinten – pedig maga a Teremtő, az Úr jelenik meg. A Mindenség működésében is éppen ez az arány érvényesül, azaz három világos egység felel meg egy sötétnek, akár időben, az évkörben tájékozódunk: a három termékeny évszakot egy sötét, terméketlen évszak követi, akár térben vizsgálódunk: a teljes horizont háromnegyede fölött láthatjuk a Napot „járni”, a negyedik negyede mindig sötét. A jó van túlsúlyban, de az az egységnyi rossz elég ahhoz, hogy próbatétel elé állítson. Ártása a javulásunkra szolgálhat, mert az ellene való küzdelem erősíthet bennünket. (Viszont vigyázzunk arra, hogy ettől ő még gonosz marad és meg is kell majd ezért bűnhődnie!) A drámai költeményben Lucifer, a „tagadás ősi szelleme” folyamatosan tagad mindent, amit a jó oldalon mondanak. Újat nem tud felmutatni, csak negatív előjellel azt, ami a jó oldalán már megjelent. Újítani csak a teremtő szellem tud. Lucifer „változatosnak attól tűnik, hogy sokféle pozitívumot járat le, tesz nevetségessé, és a lejáratás mindig mutatósabb, népszerűbb és kisebb erőkifejtést is igényel, mint a jót létrehozni. Az ember gyarló volta pedig ott segít Lucifernek, hogy a rövid távra szóló lejáratás mindig jobban tetszik nekünk, mint a hosszú távon ható jótett. A lejáratás ugyanis látszólag magasabb szintre emel bennünket…” (Pap Gábor). Lucifer logikusan és mutatósan érvel, úgy tűnhet, hogy mindig igaza van, ő a „jobban tudás” bajnoka, de egyedül ő az, aki egysíkú és nem tud változni: parazita – belőlünk él, a saját ostobaságunkból és saját gyűlölködésünkből merít, és ami talán a legfontosabb: álomban manipulál. Ha sikerül elaltatnia az éberségünket, azonnal befolyásolhatóvá válunk. Ahol viszont visszanyerjük az éberségünket – a műben is ahol Ádám visszanyeri – azonnal megjelenik a látótérben az isteni minőség …
A szilárd kereszt írja le azt az összefüggésrendszert, amit a keresztény egyházművészetben a négy evangélista-szimbólum jelenít meg. Ez a jézusi tanításokat erősíti meg és működteti, ahol Szent János evangélista képviseli a Skorpiót, akit Sasként ábrázolnak a kereszténységben. Ő már megszabadult a föld felé húzó vágyaktól (Kígyó), az adja a jellegzetességeit, ami fölfelé visz: a Sas. Szárnyalása, magas röpte és Napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait.
János apostol, János evangélista a tizenkét apostol egyike, kiemelkedő személyiség, Péter után ő a legfontosabb apostol. Saját evangéliumában csak úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, és ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel. A keresztre feszített Jézus a kereszt alatt az ő gondjaira bízta édesanyját, Máriát, és őt adta az anyjának maga helyett. János apostol a negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint „A jelenések könyve” szerzője.
Zebedeus két fiát, Jakabot és Jánost együtt a ,,mennydörgés fiainak” is nevezi a Biblia. Pál apostol Péterrel és Jakabbal az egyház oszlopai közé sorolja Jánost. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört Jézus körül, akik vele lehettek a kiváltságos pillanatokban: a színeváltozáskor és az Olajfák hegyén. A négy szent pedig – Szent Pál, Szent Péter, Szent Jakab és Szent János – egymás mellett szerepelnek a magyar Szent Koronán, körülfogva a Pantokrátor (Mindenségen Uralkodó, azaz a Teremtő) képét. A Krisztus Pantokrátor felett látható Szent János apostol képe az egyetlen apostolkép, melyet a koronázás alkalmával teljes egészében láthattak az alattvalók.
Jánost – hitének igazolásaként – forró olajjal teli kádba vetették, ahonnan sértetlenül jött ki, ezért nevezik őt Olajban főtt Szent Jánosnak is (akinek a búcsú ünnepét májusban tartják, mert télvíz idején, János napján – december 27-én -, nem lehetett körmeneteket tartani). Az egri bazilika oltárképe Olajban főtt Szent Jánost ábrázolja. Az egri főegyház területének jelentős részét a régiségben az árpádházi Aba nemzetség birtokolta, amelynek a címerállata a sas, ahogyan a sas evangélista János jelölője is.
Számos régi patikánk „Aranysas”, „Feketesas” neve János különleges oltalmát idézi. János az áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje is. Népünknél a borivásra van egy vallásos fogalom: áldomás-szertartás. Tiszteletének egyik sajátos formája a „Szent János áldása”, vagyis a borral való áldomás. A János-napi borszentelés a borvidékeinken a mai napig élő hagyomány. A BoR és a VéR a magyar nyelvben (hangalaki megfeleléssel) egymásba tud alakulni. A bor áldozati ital, a szőlő vére. A szőlő a présben áldozat lesz ugyanúgy, ahogy a búza is áldozatra adja magát ahhoz, hogy kenyér legyen.
János apostolt nálunk Babevő Jánosnak is nevezik. Népünknél nagy tiszteletnek örvendett a bab, mint szívós növény, amely az élet „végső tartalékai” közé tartozott, ha már nem volt búza vagy más gabona (afrikai népeknél vagy indián törzseknél, ahol nem terem meg a búza, kukorica, ott a bab, vagy a babbal rokon hüvelyeseket tartották szent növényeknek). Meséink Babszem Jankója (Jánosa!) sem véletlenül kapja az erejét a bab közvetítésével. „A bab azon növények közül való, melyek csírájukat középen hozzák, és amikor a csíra a föld fölé kerül, hozza-húzza magával a kétfele szakadt, áldozatot hozó „bab-anyát”; a sziklevélre tapadva az áldozat ősképi jelét, a szívet valósítja.” (Molnár V. József) Mutattunk már olyan képet, ahol a Skorpió időszakának képjele hasonló módon jelenik meg. Ott is a hangsúly a középső, mintegy felemelkedő szív mintán van, ami a Skorpió csillagkép legfényesebb csillagát, az Antarest, a Skorpió szívét is megidézi. Az antikvitásban a világ négy oszlopát a Napúton a szilárd kereszt csillagképeinek egy-egy kiemelkedő csillaga adta, ezek közül az Antares, a Skorpió szíve hirdeti a legmélyebb, isteni szeretetet. Népművészetünkben sokszor az alsó világ jelölője a szív alak, amelyből indul az Életfa, ami Tejút képjel.
János mondja: „Isten a szeretet.” (1 Jn 4:8) Az evagélisták közül legtöbbet ő beszél a szeretetről. Az apostol és evangélista János, mikor már nagyon öreg volt, egyre csak azt ismételgette: „Gyermekeim, szeressétek egymást!” Aki ezt teszi, megtette, amit tennie kellett.
