4 perc olvasási idő
A természetes műveltségben az ember a Mindenséget egységként éli át, önmagát az egység szerves részének tekinti. Az egység, a teljesség megidézői a kör és a négyzet, itt ez utóbbival ismerkedünk.
A négyváltozós (a téridő négy dimenziója) logikai függvény grafikai ábrázolása 12 átló-szimmetrikus jelet ad, amelyek szinkronban állnak a természet mozdulásaival, így igazolható, hogy a mozgásdiagramok és az állatövi jegy-jelek nem megegyezésen és a csillagok állásán alapulnak, hanem a természeti folyamatok (a napi, illetve évi fény és sötétség változásának) közvetlen leképezése révén állnak elő.
Képünk szembenézeti bal oldali részén Molnár V. József 4×4-es jelrendszere alapján a modellből a Halak jegyének formailag megfelelő jelét látjuk.
A Halak kettősének átlószimmetrikus jelében a lefelé és a befelé indulás hangsúlyos, ami a Halak minőségre legjellemzőbb tulajdonság: a belső világban való tájékozódás. A Halak időszak a befejezés, a lezárás, az átalakulás, a „halál” minőségileg átalakító, új megjelenésre felkészítő ideje. Összegzés. Szembenézés a múltunkkal és annak következményeivel. A gyakorlati életben a Halak ideje ad lehetőséget az elvonulásra, a belső vizsgálódásra, az összegzésre és a belső rendrakásra (Paksi Zoltán nyomán). A Halak a határt képviseli a halál és az élet között, a „másik világ” megidézője, a „már nem” és a „még nem” állapota. A mélyben felismert, lehúzó minőségek feloldódnak, hogy lehetőséget adjanak az újjászületésre. Ezért is alkalmas a Halak a „most”, a megfoghatatlan, illetve a halál és a szaporaság együttes jelölésére.
Szöveges és ábrázoló népművészetünk a Halakat Két Madárral is jelöli, és legtöbbször kőkút káváján találkozunk velük. (A kút és a kő a Vízöntő és a Bak képjelei. Hárman együtt így a Halakra és a Bakra „ráterülő” Vízöntőt is idézik. Ha Molnár V. József keresztszemes modelljében a Bak és a Halak jelét megfigyeljük, akkor tapasztalhatjuk, hogy ezek a jelek tökéletesen illeszkednek egymáshoz, amelyet éppen a Vízöntő viselkedése – az asztrológiai munkákban egyáltalán nem jegyzett Vízöntő-paradoxon – indokolhat.)
Eleink hitében a lélek a „Madarak útján” (Tejút) érkezik és távozik. A Tejút általánosan elterjedt neve még: Lelkek Útja. A Napút, az évkör, a cselekvő – fejlődő ember által bejárható állomásokat jeleníti meg. A Napút – Tejút találkozásánál van lehetőség kilépni a körforgásból, egy magasabb minőségbe emelkedni, vagy leszületni a karma kerekére, az emberlakta világba. Ezt erősíti egy másik Tejút elnevezés: a Szent Mihály Útja. Szent Mihály a lelkeket szállítja (oda-vissza). De nem csak nálunk hívják Lelkek Útjának a Tejutat, hanem más ókori kultúrában, pl. a polinéziaiak is úgy tekintették a Tejutat, mint „a lelkek útját, amikor a szellemek világába távoznak”. A Napút és a Tejút metszéspontjai évezredek óta túlvilági átjáróknak, „dimenziókapuknak” felelnek meg.
„A halottak lelkei, amint elhagyták a testet, a ’Madarak útján’, a ’Halottak útján’, vagyis a Tejút irányát követve madár alakban repültek észak felé, ahol a mondák szerint a halottak országa található. Egy vogul rege megőrizte számunkra a lelkek túlvilágra való átjutásának leírását: az alvilág fejedelme, Khul-ater birodalmába egy kis nyíláson lehet lejutni. Ott, ahol az ég a földdel összeér, egy sziklanyílás van, mely hétszeres madárhálóval és hétszeres halászhálóval van bevonva. Itt ül a nyílásbejáratot őrző öregember és öregasszony. A hős madár alakban érkezik, nekirepülvén a vashálónak, szárnyai letörnek és belezuhan a vízbe, ahol csukává változik. Csak így, hal alakban tud átjutni az akadályon, így léphet be a halottak birodalmába…” (Hoppál Mihály)
Népmeséink csukája a csillagos égen a Halak alatt elhelyezkedő Cet csillagképnek felel meg. A Cet csillagkép a lelkünk mélységeiben való elmerülést és elmélyülést jelképezi. Elvonulás és belső figyelem kell a tovább lépéshez és a kiemelkedéshez. A Cet a feltámadás záloga.
A jobb oldali képen egy párnavéget látunk (Diósad, Szilágy m., Domanovszky nyomán). Nehezen eldönthető, hogy halakat, vagy madarakat hímeztek a párnára, de az egyértelmű, hogy a becsukódást, alászállást idézik meg – akár a fenti rege ábrázolása is lehetne, különös tekintettel arra, hogy négyzetrácsos (hálós) szőttesre hímezték. A szárnyakon (a halak uszonya is szárny!) lévő fénymagok a másik világ megidézői, az újjászületés ígéretei.
