6 perc olvasási idő
Az ember Mindenségszabású, a Mindenség emberszabású, amelyek három alkotóelemből: a szellem, a lélek és a test egységéből állnak. Eddig a háromszintű ember- és Mindenség-képnek csak a két szélső szintjével ismerkedtünk meg: asztrálmítoszi olvasatban a szellemiség a „normális” jegy-érvénytartam (és a csillagképek) szintjén jelenik meg, a testiség pedig a vele szemben lévő jegyben. Példának hozhatjuk azt, hogy az egyetemes csillagmítoszi hagyomány (és a mundán asztrológia) a magyarságot – szellemi értelemben – a Nyilas (Keleten a Ló) képviselőjeként tartja számon. Testi megjelenésben a Nyilassal szemben lévő Ikrekhez tartozunk: első színrelépésünk, Nimród iker-fiaiként, Hunor és Magyar.
Még nem esett szó a középső szinthez, a lelkiséghez kapcsolható tulajdonságrendszerről. Valamennyi állatövi jegyhez hozzárendelődik egy „misztikus” jegy, a hagyománytól szigorúan megszabott kiosztásban. Ezt egy német etnomuzikológus – összehasonlító népzenei kutatással foglalkozó neves szakember -, Marius Schneider ismertette először „Az állatszimbólumok zenei eredete az ősi mitológiában és szobrászatban” című, spanyol nyelven, 1946-ban megjelent könyvében. Sajnos magyar nyelvre nem fordították le, de Pap Gábor művészettörténész munkáiban megismerkedhetünk a misztikus zodiákussal, amelyek majd a mi írásaink alapját is szolgálják.
A „misztikus” jelzővel az érzelmi-hangulati világunkat – emeltebb szinten a lelkiségünket – illetjük. A „misztikus” tulajdonságoknak is van egy „saját” állatövi rendszere. Képünkön, egy ábrán szemléltetjük a „misztikus” tulajdonságoknak a „hétköznapi” jegyekhez való viszonyát. A kétféle zodiákus együtt szerepeltetése a népművészetünk szöveges és ábrázoló jellegű alkotásaiban éppúgy kimutatható, mint Munkácsy Mihály vagy Csontváry Kosztka Tivadar képein, vagy irodalmi műveinkben. A szellemiség – lelkiség kapcsolat a következőképpen jelenik meg a hagyományunkban:
Kos – Halak; Bika – Bika; Ikrek – Szűz; Rák – Mérleg; Oroszlán – Skorpió; Szűz – Ikrek; Mérleg – Rák; Skorpió – Kos; Nyilas – Oroszlán; Bak – Nyilas; Vízöntő – Bak; Halak – Vízöntő.
Látható, hogy egymáshoz rendelésük nem olyan egyértelmű, mint a szellemiség-testiség esetében (szemben álló jegyek). A lelkiségnek a szellemiséghez való kapcsolódásáról „csak a többgenerációs tapasztalatot sűrítő hagyomány informálhat bennünket – mindaddig, amíg rendelkezünk ilyen hagyománnyal, és amíg tiszteletben is tartjuk azt.” … „Ezt a kapcsolatrendszert egy ember egy élet alatt nem tudja kitapasztalni. Ha nem tanítja meg rá a saját hagyománya, akkor az ilyen ember lelki síkon kiszolgáltatottá válik.” (Pap Gábor).
A lélek mind a szellemiség, mind a testiség működését mozgósítja, irányítja, harmonizálja, rendezi. (Igaz ez a mikrokozmosz szintjén, de a makrokozmosz teljességben is.) Ez a legérzékenyebb, a legkönnyebben manipulálható működésszintünk. A szellem szintjén a – józan paraszti ésszel – gondolkodó ember azonnal ráismer, ha be akarják csapni. A test is jelez, ha pl. éhezik vagy fázik, hiába akarják meggyőzni ennek ellenkezőjéről. Manipulálni a lélek szintjén lehet – egyszer gondolkozzunk el a reklámok hatásmechanizmusán… Ezért érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a szellemi viselkedéshez képest hogyan mutatkozik meg a lelkiség, és hol vagyunk a leginkább sebezhetők, akár a társadalom tagjaként, akár egyénként.
A szellem – lélek – test hármasságán alapuló világképnek a magyar történelmi hagyományon alapuló keresztény ideológiában az Atya – Szentlélek – Fiú szent hármassága feleltethető meg. A kereszténység latin szövegeiben a Szentlélek „Spiritus Sanctus” néven jelenik meg (latinul a „spiritus” inkább szellemet jelent, az „anima” jelenti a lelket), és hiányos fordításnak, „nehézségnek” minősítik a magyar bibliafordításokat (Károli Gáspár és Káldi György fordításait), hogy miért a Szentlélek kifejezést használják a Szent Szellem helyett, jóllehet csak a magyar nyelvben feleltethető meg a Szentlélek a hármasság lélek egységének.
Ha a szellem-lélek-test hármasságot lecseréljük szellem-szellem-test kettősségre, mit kapunk? Két-séget. Ha a lélek elsorvad, lelketlenné, embertelenné válik a világ, soha nem lesz teljesség lélek nélkül… Nagyon fontos: a lélekben van a forrása a szellemi tevékenységnek, a teremtett világ működésének. Napjaink „erkölcsét” az értelem vezérli, az ember (egyéni) érdeket érvényesít, a siker érdekében meg tudja magyarázni magának, hogy miért tiporja el a másik embert. Ez a korszak, mintha eltekintene a lélektől, és csak két összetevőt ismerne: a szellem és a test szintjét, és azon vitázik egymással, hogy az idea vagy a materia az elsődleges. Lélek nélkül eltűnik az érző ember, egy biorobottá válik. Persze az sem segít, hogy a szellemet és a lelket folyamatosan átcsúsztatjuk egymásba, így a két legfontosabb irányító összetevőnket módszeresen összekeverjük. A lelkiségnek, az érzelmi-hangulati működésnek önálló szintje van.
Az erkölcs a lélek szintjéhez kapcsolódik. Erkölcsről a háromrétegű világképben beszélhetünk – minden magas szintű kultúra tisztában volt ezzel. Ha a lelket kikapcsoljuk, azaz a logika, az észérvek és az érdekek, vagy csak a testi vágyak mentén működünk, akkor sérül bennünk az emberség. A minőség és az érték is lélek kérdése.
Felírhatjuk ezt a hármasságot így is: emberiség – nemzet – egyén, amiből az is következik, hogy nemcsak az egyén, de a világ működése szempontjából is fontos a nemzetségi szint. Továbbá az is következik belőle, hogy nemzeti jellegünk – magyarságunk – vállalása elsősorban lélekből fakadó indíttatás, lelki ráhangolódás kérdése…. A középső világ mindig kettős természetű, részben az alsó világhoz kötődik, részben pedig a felső világra tárulkozó (lásd az Életfa ábrázolásokat a népművészetünkben). Ennek analógiájaként a lélek a tágabb hatókörű nemzeten keresztül az emberiség felé teremt kapcsolatot, míg a szűkebb értelmű családon keresztül az egyén felé. A nemzetség-fogalom a nemzetet és a családot egyetlen élő rendszerbe fogja össze. Találós kérdés: tágul vagy szűkül az a látókör, amely éppen a nemzetet és a családot hagyja ki a rendszerből?
Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámai költeményében Ádám a szellemiség, Éva a lelkiség, a tömeg pedig a testiség képviselője. „Ádám eszméi mindig tiszták, de mindég elbuknak a megvalósításon. Ki az, aki elbuktatja őket? A felgerjedt tömeg, akit Lucifer kényére-kedvére formál, mert ki tudja kapcsolni a lelkiséget. Vagyis Évát, aki védtelen a demagógiával szemben. Mert mi a lélek legfontosabb feladata az érdek nélküli adás, adakozás mellett? Hogy közvetítsen, harmóniát teremtsen a szellemiség és a testiség között. És vajon hol fogalmazódik meg a léleknek ez a szerepe a legtökéletesebben? Természetesen Madách remekművében! Az Egyiptomi színben Éva a halálra korbácsolt rabszolga életéért könyörög, s ekkor hangzik el a Fáraó (Ádám) szájából a következő mondat: „Szíveden keresztül a jajszó, mint villám, fejembe csap.” A jajszó a test kínjából fakad, s a lélekközpontban lévő szíven keresztül jut a szellemiségnek otthont adó fejbe. Tökéletes, gyönyörű, költői megfogalmazása a lelkiség közvetítő feladatának!” (Kardos Géza)
