7 perc olvasási idő
A Halak a belső rendrakás, az összegzés, a lezárás, a befejezés és a megváltás csillagképe. Titokzatos és halvány csillagkép. A Halak csillagképben két irányba (felfelé és visszafelé) úszó halakat látunk, akiket egy középpontból kiinduló fonál köt össze.
Az égbolt egyik legerősebb emelkedés szimbóluma a felfelé úszó Hal, amely nyílegyenesen emelkedik a Napút fölé. Ez a Hal a Nap haladása szerint a csillagkép utolsó csillagaiból áll, és az összegzés pontjából, az Al Rischa csillagból halad a Tejút felé. Jézus születésekor itt volt a tavaszpont. Jézus tanítása, áldozata irányt mutat az emberiségnek, hogy a feltétel nélküli szeretet, a megbocsájtás, az önfeláldozás hogyan emelheti az embert a legmagasabb szintre. A felfelé úszó Hal a Tejútra érkezik, aminek a neve – többek között – Isten útja és Lelkek útja, így a Tejút felé emelkedő Hal a megváltást és a végső hazatérés lehetőségét is jelképezi.
A kiemelkedő Hal a magasba emel, itt van lehetőségünk a körforgásból kilépve a magasabb tudatosság irányába haladni. Az elvonulásunk, a befelé figyelésünk és az ebből adódó következtetések levonása során történő összegzés eredményeként, és a befejezés áldozatával megtörténhet a minőségi emelkedésünk. Ha maradt még elvégzendő feladatunk, akkor vissza kell térnünk, hogy minden szinten megtisztítsuk magunkat ahhoz, hogy végül a halhatatlan isteni részünkkel egyesülhessünk. Ezt azonban már a visszaúszó Hal üzeni, hiszen ő a Napúton visszafelé, a Vízöntő csillagkép tisztító vize alá úszik (Paksi Zoltán nyomán).
Napjainkban a tavaszpont a visszatérő Hal fonalán van. Tanítások szerint ekkor tud a lélek igazán fejlődni, éppen ezért van ilyen sok (visszatérő) leszületett lélek most a Földön a Halak visszaúszó fonalán. A visszaúszó Halhoz tartoznak azok az – akár több inkarnáció során felhalmozott – lelkünk mélyén lévő képességeink, amelyeket már megszereztünk, és azok a feladataink, amelyeket még rendbe kell tennünk. Az ember társas lény, emiatt a legfőbb tanításokat a kapcsolataink hozzák az életünkbe. A visszatérő helyzetek, ismétlődő jelenségek mutatják meg, hogy hol van szükségünk a rendrakásra. A Vízöntő jövőbe kiömlő vize alá úszó, visszatérő Hal a kapcsolataink tisztítására késztet.
A visszaúszó Hal az EGYség üzenetét is magával hozza, lelkünk mélyén azt kell tisztítanunk, ami elválaszt bennünket az EGÉSZtől, az EGÉSZ-SÉG-től. Az ember az Egységből szakad ki a polarizált világba érkezéssel: a Földre születéssel, és az Egységbe tér majd vissza. Halandó részét a halhatatlan (isteni) része, a lélek segíti a tapasztalatszerzések és a beavatások során (Paksi Zoltán nyomán).
Őseink olyan erkölcsi rendszert hagytak ránk, amely maximálisan segít a fejlődésünkben és a magasabb szintre emelkedésünkben. A szkíta erkölcs és a népmeséink tanulságai segítenek nekünk és utat mutatnak. Az erkölcsnek úgy van értelme, ha hiszünk abban, hogy a tapasztalataink nemcsak a szűken vett földi életre, hanem akár inkarnációk során történő fejlődésünkben is segít megtalálni a teljességet. Az, hogy egyszer élünk és a fizikai halálunk után nincs semmi, azaz teljes a megsemmisülés, csak a materialista világnézetű ember gondolataiban létezik és automatikusan vezet a természet, vagy a másik ember sárba tiprásához és az erőszakhoz. Erkölcsről a háromrétegű világképben (szellem – lélek – test) beszélhetünk, ahol az erkölcs a lélek szintjéhez kapcsolódik.
Napjaink” erkölcsét” az értelem vezérli, az ember (egyéni) érdeket érvényesít, a siker érdekében meg tudja magyarázni magának, hogy nem látja a „hasznát” és manapság nem kifizetődő a jóság, a becsület, az önfeláldozás. Így óhatatlanul belecsúszik a másik ember rovására történő érvényesülés káini viselkedésmintájába. A lélek, a lelkiismeret, a szeretet törvénye nem engedi a másik ember eltiprását. A szkíta erkölcs olyan mintát tár elénk, ami a mai napig az emberség megőrzésének záloga. Az emberi kapcsolatokban az az erkölcsi győztes, aki az ellenfelét különbbé tudja tenni magánál, maga fölé tudja emelni, így az egyéni érdekeknél magasabb rendű cél elérése valósul meg. Ezáltal a másik fél is több lesz, mint volt a küzdelem előtt. Ebben az esetben beszélhetünk fejlődésről.
A Halak csillagkép legfényesebb csillaga, az Al Rischa, az összegzés jelképe, ebből a csillagból, mintegy középpontból indulnak a Halak szalagjai. A régi égbolttérképek szerint az Al Rischa egy kis karika, ami éppen a Cet csillagkép „hátán” helyezkedik el. Népmeséink csukája a csillagos égen a Cet csillagképnek felel meg. Mindig olyan a szerepe, „hogyha megreked a cselekmény, és sehogy se lehet onnan elmozdítani, akkor végül ő segít” (Pap Gábor nyomán). Ez azt jelenti, hogy eddig a horgonyig kell lemerülnünk, ha problémánk adódik az életben és tovább akarunk lépni. A csillagos égen, a Halak alatt elhelyezkedő Cet csillagkép a lelkünk mélységeiben való elmerülést és elmélyülést szimbolizálja. Elvonulás és belső figyelem kell a tovább lépéshez és a kiemelkedéshez. A Cet a feltámadás záloga. Jónást három napra nyelte el a Cet, ezalatt testileg-lelkileg-szellemileg megújult, majd újjászületett a megújult ember.
A Halak csillagkép Olümposzi védnöke a görög Poszeidón (a római Neptunusz), aki Zeusz és Hadész mellett a legnagyobb tisztelettel övezett isten a szkíta-görög mitológiában. Hatalmas tengeri birodalom felett uralkodott, a tengerek, folyók, vad vizek, források, árvizek és a földrengések istene volt. Természete indulatos és ingatag volt, akár az az elem (a víz), amelyen uralkodott. Emiatt analógiásan ő a mély és sokszor kiszámíthatatlan érzelmek és ösztönök ura is, a mélységekkel teli lélek titokzatos óceánjának a megtestesítője, a tudat és a tudatalatti határokat feloldó erő.
A Halak fölött látható a Pégaszosz (latinul Pegasus), a táltos paripa. Az egyetemes csillagmítoszi hagyomány (és a mundán asztrológia) a magyarságot – szellemi értelemben – a Nyilas (Keleten a Ló) képviselőjeként tartja számon, így a Nyilasban már találkoztunk a táltos paripával, aki a nemzeti tulajdonságainkat képviseli a szöveges és ábrázoló művészetünkben. Ezért játszik fontos szerepet pl. a népmeséinkben is a (táltos) ló. Amikor a mesehős veszélybe kerül, ez a Ló, ez a tulajdonságcsomag, azaz saját szellemisége, illetve saját népének szellemisége – lényegében saját magyarságának bölcsessége – segíti ki. Nem ellentmondás az, hogy a Halaknál is megjelenik a szárnyas (táltos) paripa. A jelenlegi (Halak) világkorszakunkban ő biztosítja a fejlődéshez és az emberség megmaradásához szükséges varázserőket, és azon az erkölcsi úton tart bennünket, ami a túlélésünk záloga. Ez a táltos erőtöbblet segít és tesz alkalmassá bennünket a másokért hozott áldozatra és az önfeláldozó cselekedetek végrehajtására.
A Pegasus apjának Poszeidón tengeristent tartják. A táltos a lélek mélységeiben születik, a lélek mélyén lévő erők tudatosítását és kézben tartását képviseli. Négy lábbal áll a földön, erős az anyagvilághoz való kapcsolódása, de szárnya is van, így esetében adott az ösztönvilágból való emelkedés és elrugaszkodás lehetősége. Emiatt képviselheti a magasabb tudatszintre való emelkedést és a magasabb rendű tudást is (Paksi Zoltán nyomán).
A sündisznó című népmesénkben találkozunk a sündisznó „lovával”, a fekete kakassal, amely a megváltása után aranyszőrű táltos paripává válik. A Kakas a Halak keleti megfelelője, a mese a Vízöntő–paradoxonról szól és arról, hogy csak erkölcsileg tisztán lehet túlélni a Halak világkorszakot. A mesében a Kakas fekete színe nem a rosszaságát fejezi ki, hanem csupán a testet öltött szellemiséget, ahol a test/az anyag óhatatlanul sötétebben jelenik meg, mint a szellem. A precessziós nagy évben, a Halak világkorszakban szellemileg a sötétben tapogatózunk. A mesében a feltétel nélküli szeretet váltja meg a sündisznót és a kakasát, egyedül a szeretet képes felszabadítani a lelket. A fekete kakas átváltozása aranyszőrű táltos lóvá a legnagyobb csoda, ami megtörténhet, ami azt a minőségi változást és magasabb szintre való emelkedést jeleníti meg, amivel vagy az Élet tengely legvilágosabb részére kerülhetünk (Nyilas/Ló) vagy a Halak fölé, a Tejút isteni szintjére érkezhetünk.
A Halak csillagkép alatt mélyen a feltámadás madara, a Főnix csillagai ragyognak. A Főnix nagyon ősi, bölcs, elpusztíthatatlan lélekmadár, aki megtalálja magában az örök életet. Az emberi lélek halhatatlanságára emlékeztet bennünket, és arra, hogy a mélységek vezetnek a magasságokba.
