9 perc olvasási idő
Naprendszerünk otthona a Tejútrendszer, amelyben mai becslések szerint 100-400 milliárd csillag található.
A Tejútrendszer egy “ölelő” karokkal rendelkező spirál-galaxis (lásd a bal felső képet). A Földről látható részét, az egyik karját hívjuk Tejútnak. Spirál-galaxisokban van lehetőség az élet kialakulására, a “gyűrűs”- galaxisokban elvileg ez nem lehetséges. A spirál, a csigavonal őskép, az életet-lelket jelöli. A spirál megidézi az egymásból következést, a másik alak teremtődésének lehetőségét, a folyamatot, és így az élet folytonosságát, a szerves lét képlékenységét. Mind a galaxis ölelő karjai, mind a spirál szimbóluma jelzi, hogy a Tejút a szeretet és fejlődés hordozójává válik számunkra.
Ha megfigyeljük a képet, a Tejút-galaxis egy örvény jellegű mozgásképlet, karjai vannak. Egy külső nézőpontból, kellően eltávolodva a teremtő középtől a teremtés folyamatábrája kezd kirajzolódni, ami jellegzetes agancs-képletet mutat, és amit ma már rádió-felvételekkel is igazolni lehet (lásd bal alsó képünket, ami a Tejút rádió-felvételi képe, Kulin Gy.-Róka G. nyomán). Éppen emiatt – ahogyan a Skorpió Hold-házainál már utaltunk rá -, a SZeRVeS műveltségünkben a SZaRVaS első jelentésében a Tejútrendszer képjele.
A Tejút legszembetűnőbb jellegzetessége: “ágadzik-bogadzik”, ezért az egyetemes mitológiában a képjele még az út, a folyóvíz és az élőfa. Népmeséinkben, mondáinkban, népművészetünkben, de még a „magas” művészetben is ilyenként találkozunk a Tejúttal. Mindhárom képjel visz valahová, és ez bennük a legfontosabb jellemző. Ez az út és a folyó esetében egyértelmű, az élőfánál pedig gondoljunk arra, hogy pl. az „égig érő fa” megmászásakor egy beavatási úton járunk, amivel egyre magasabb szintre érkezünk.
A jobb oldali képek rajzán oldalnézetből és felülnézetből látjuk a galaxisunkat. Az oldalnézeti kép a Mérleg képjelét “rajzolja”, a felülnézeti kép pedig a Rák mozgásdiagramját idézi elénk. Ketten így együtt a teremtés és a megtartás analógiáját adják.
A jobb alsó képen bejelölve látható a Naprendszerünk helyzete, ami a százezer fényév átmérőjű Tejútrendszerben, annak centrumától félúton helyezkedik el. Galaxisunk középpontja a Nyilas (Sagittarius) csillagkép irányában van, itt látható a Tejút a legfényesebbnek, a galaxisból „kifelé” pedig a Bika csillagkép (Taurus) irányába látunk. A galaxis középpontja dobog, lüktet, mint a szív, és folyamatosan, minden dobbanásnál szüli a csillagokat. Ezért is van az, hogy a Tejút női minőség. A dobogás ritmusa kozmikus ritmus. A szeretet állapotának a ritmusa, éltető lüktetése, mely termékenyítő erőként és bőségként jelenik meg (Paksi Zoltán nyomán). Az életben tartó anyatej, illetve a tej általában az élet vize, a halhatatlanság itala, szellemi táplálék is, és mint ilyen, az égi világgal való kapcsolat záloga.
A Tejút a legmagasabb minőséget megjelenítő égi út, az isteni erők, energiák, az ember feletti világok segítő, teremtő erejének a Földre leszálló útja és a földi minőséget égi minőséggé emelő teremtés lehetősége. A Tejút a legmagasabb kapcsolódás szimbóluma, a Naputat vagy Állatövet két ponton metszi. A két metszéspont a Bika-Ikrek és a Skorpió-Nyilas csillagképeknél láthatók. Ez az égi út a magas teremtő erőket hozza le az emberlakta világba. Ugyanakkor ezen a két ponton lehet meglátni a magasabb összefüggéseket és lehet kiemelkedni a magasabb tudatosság irányába, nyitni a magasabb világok felé. Szintemelő energiák érkeznek a Tejútról, hogy fejlődhessünk és kiemelkedhessünk a hétköznapok karmikus világából. Érdemes feltenni magunknak ilyenkor a kérdést: mi az, ami kiemel a mindennapokból? Azon az úton vagyunk, amire születtünk?
Az aranyló csillagok milliárdjai között van négy csillag, ami színével elkülönül a többitől, ezek a Tejút oszlopai. Kettőjük a Napútról a Tejútra emelkedés kapuját őrzi: az aranyszínű Capella (magyar neve: Kecskés), ami a Tejút-kapu Auriga (Szekeres) csillagképben található a Bika és Ikrek csillagképek között, és a vörösen izzó, a szeretetet és életerőt hirdető Antares (magyar neve: Szépasszony), azaz a Skorpió szíve (ami egyúttal a Napút oszlopa is). A másik két oszlop a tisztaságot jelképező, fehér fényű Szíriusz (magyar nevei: Sánta Kata, Tündérfő vagy Árvaleány pillantása) a Nagy Kutya csillagképben, és a kék színű, a szárnyalást jelképező Vega (Csősz) a Lant csillagképben.
A Tejút keletkezésének legismertebb történetében, a szkíta-görög mitológia szerint, a félisten Héraklész úgy részesül az isteneket megillető halhatatlanságból, hogy csellel megszoptatják Héra anyaistennő örök életet adó anyatejével. Amikor Héra ellöki magától a mohó csecsemőt, teje szétfröccsen, és ebből keletkezik a Tejút. Hasonló magyar népmondát is említhetünk: Árpád azt álmodta anyjáról, hogy annak teje végigfolyt az égen.
Csillagmeséinknek és csillagelnevezéseinknek leggazdagabb forrása és ihletője a Tejút. Alább felsoroljuk (Toroczkai-Wigand, Lugossy, Mándoki és Bödők nyomán) a Tejút neveit, amit a Kárpát-medencében gyűjtöttek össze. A magyar hagyomány az ősei csillagútját számtalan néven nevezi.
Az égi tájat átszelő út képzete a Tejút nagyon sok nevében megjelenik. Legrégebbi elnevezésnek vélik az Isten Útját. Hasonló elnevezés az Isten barázdája és Jézus Útja. Ebbe a körbe tartozik a Szent Mihály Útja – ki lelkeket szállít – és az Angyal Útja.
A tündérvilágot idézi a Tündér Út, Tündérek Útja, Tündérek Járása, a Fejérköz és a Kerekudvar elnevezés. „A Tejúton éjjel tündérek járnak, az ő országútjuk az, melyen a világot körüljárják.” De természetesen „köznapi” névvel is illették, úgy, mint: Ég Útja, Országút, Cigányok Útja, Részögembör Útja, Zarándokok Útja, Búcsújárók Útja, Barát Útja, Fáradt Emberek Útja, Szegények Útja, Ötevény (feltöltött út). Az út mellett az árok és a szakadék is megjelenik a Tejút neveiben: Csörszárka, Fejérárok, Hajnalszakadék.
A Tejút legelterjedtebb neve a Kárpát-medencében még a Szalmás Út, Szómásút, Szalmahullajtó Út, feltételezhetően a Tejút gyengén sárgálló színe miatt, ami az úton elhullajtott szalmára emlékeztet. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy magyar nyelvterületen vagyunk, ahol a SzaLMa hangalaki megfelelője a SzeLLeM és a SzeReLeM, ami a felemelő isteni szeretet legmagasabb minőségét is megidézi a Tejútnak ebben az elnevezésében. A SzaLMa-SzeLLeMhez kapcsolható még a Madarak Útja is. A madarak a népi műveltségben a felső világok és a szellem képviselői.
A Tejút általánosan elterjedt neve még a Lelkek Útja. A Napút a téridőben a cselekvő – fejlődő ember által bejárható állomásokat, a karma kerekét jeleníti meg. A Napút és Tejút találkozásánál – ahogy fent említettük -, egyrészt a magas teremtő erők áramolnak le az emberlakta világba, másrészt itt lehet kilépni a körforgásból egy magasabb minőségbe. De nem csak nálunk hívják Lelkek Útjának a Tejutat, hanem más ókori kultúrában, pl. a polinéziaiak is úgy tekintették a Tejutat, mint „a lelkek útját, amikor a szellemek világába távoznak”. A Napút és a Tejút metszéspontjai évezredek óta túlvilági átjáróknak, „dimenziókapuknak” felelnek meg.
A Tejút, különösen a székelyeknél, a Hadak Útja. A Hadak Útja mondája az ősi hitvilág egyik gyöngyszeme, a székelyek azt a hiedelmet fűzik hozzá, hogy égből jövő segítő hadak lovainak patkónyoma a Tejút. Benedek Elek gyűjtésében is találkozunk vele. Másik nevei Hadakúta, Csaba útja, Seregek útja. Egy másik székely monda Szépasszony Vásznának tartja.
A Csallóközben a Tejutat Tündérfátyolnak és Harmatos Útnak is hívják. A csillagrengeteg fehér, ezüstös égi csíkja miatt további nevei: Fehér út, Ezüst út, Tejes Út. Sajnos a városokból nem látszik, de ha kimegyünk a szabadba, ahol nem zavarnak a műfények, szikrázó fényfolyamként jelenik meg az égen.
Végül, de nem utolsósorban, a felsorolást a legszebb elnevezésekkel zárjuk: Éjjeli Kegyelet Útja, Éjszakai szivárvány, Csillagösvény, Mönynyég, Tél Háta, Hajnalhasadék és Isten Palástja.
