8 perc olvasási idő
A Skorpió jegy-érvénytartam keleti megfelelője a Kígyó. Első Hold-háza maga a Kígyó (Hold-házként és csillagképként nagybetűvel írjuk), a második Hold-háza a Szarvas (Gímszarvas).
A Mérleg Hold-házainál találkoztunk a Sárkánykígyóval vagy Szarvaskígyóval, ami már megelőlegezi a Skorpió első Hold-házát (a Kígyót), és a Gilisztával, amely a végső kiegyenlítettség, a struktúrálatlanság megjelenítője. A Gilisztánál nem, de a Kígyónál már a fej és a farok újra megkülönböztethetővé válik. A székelyek a Sárkánykígyót őrzőnek, a kapu, a bent, a telek – amit életnek neveznek – őrének tartják. A kapu az átváltozás helye, így a székely kapukról elmaradhatatlan a kígyó ábrázolása. Néhány helyen úgy tartják, hogy aki átmegy a „kígyós kapu” alatt, azt szerencse éri.
A kígyó nagyon ősi jelkép, a tudás és az ösztönerők szimbóluma. Rejtőzködő életmódja, téli álma és mérge a (földi) halál jelképévé teszi, de gyakori vedlése miatt az örök megújulás, az újjászületés, a gyógyítás-gyógyulás és a halhatatlanság szimbóluma is.
A magyar néphagyományban, meséinkben nagyon gyakran szerepel a kígyó. A kígyótisztelet régi időkre nyúlik vissza. A kígyó ellentmondásos lény: bizonyos esetekben segítő, máskor kifejezetten ártalmas hatású (jellemzőihez lásd korábbi írásainkat is). A kígyó a magyar népi hitvilág természetfölötti erővel felruházott állata. Mozgása, vedlése következtében való megújulása miatt természetfeletti erőt tulajdonítottak neki nálunk is. A kígyó csendes, sötét, nyugodt helyen lakik. Élettere a víz, a föld alatti üregek és a fa. A hagyományban a kígyó a kutak, források vizét tisztán tartja, és a család fennmaradását biztosítja. Ha a ház küszöbe alatt tanyázott, akkor enni adtak neki, mégpedig: tejet! Általános népi elképzelés szerint ugyanis a házi kígyó tejen él. Érdekes a tej szerepe a kígyó kapcsán. A Skorpió csillagkép jelentős része a Tejút alsó hasadékát őrzi, amely az ég mélye felé indít. A tejjel történő etetéssel a mindenség őrző erőit táplálták, akik testi, lelki védelmet nyújthatnak az embernek, a családnak.
Igen sok népmesénk tudósít a Skorpió-Kígyó kozmikus történetű eseményeiről. A sárga kicsi kígyó című népmesénkben például az anya a kebelébe rejti és tejjel, azaz a Tejút szeretet-energiáival táplálja azt a sárga kígyót, akit akkor kap az Égiektől, amikor gyermek után vágyódik. Ez a feltétel nélküli szeretet próbája, felismeri-e benne a rejtett kincset (a kicsi kígyó sárga – aRaNY színű -, azaz valami aranylik, aRáNYlik benne, olyan eRéNY, ami iRáNYt mutathat). Ez a mesénk a teljesség megtalálásáról is szól. A nő és a férfi „forrása” nem ugyanaz. Két önálló minőség, két út. A férfi minőség az Univerzum-központból, a női minőség (a Szűz havánál láttuk), a Szűz csillagkép irányából indul útra. A kapcsolatot meg kell találni – összekötni nehezebb, mint lebontani -, a mesében a próbák is erre szolgálnak (pl. a főfeltételben a Kígyónak aRaNYhidat kell építenie). A Kígyónak a saját testiségével is tisztába kell jönnie, hogy elnyerhesse a királylány kezét (erre utal az, hogy háromszor is végig kell élnie a hetességet – 7 év, 7 hét, 7 nap -, ami a Skorpió testiségének, a Bikának a száma). A mese végén a Kígyó valódi kinccsé változik, a kígyóbőrből kibújik az elvarázsolt királyfi, és az újjászületéssel a teljességet is eléri.
Bal oldali képünkön egy torockói kígyós hímzést láthatunk, amit hivatalosan “Hullámindába foglalt virágtöves párnavég-mintának” neveznek, de azért látható ugye, hogy a hullámindának szeme van, így nyugodtan nevezhetjük kígyónak. A hímző asszonyok is „nagykígyós” hímnek hívják ez a mintát (létezik „kiskígyós” hím is). A kígyós hímzésen a levél madár is, a madár virág is, a tulipán kelyhe virág is, kígyó is. Népművészetünk és népmeséink sajátossága, hogy az egyes létalakulatok egyenértékűek és átfordíthatóak (“átbucskázik a fején és lesz belőle…” ez vagy az a tárgy, növény, állat). Emiatt van, hogy egy “díszítő motívum” magasabb rendű értelmezést is rejthet. Két Kígyó indul egy szívből (!), a kettős öblében minden mintánál a nőiség jelentkezik, vagy virágként (ViRáG-ViRGo-Szűz) vagy – a kiskígyós hímeknél – rövidült, egyensúlyozó állapotként, ami a Mérlegben otthon lévő Vénuszt idézi. A Kígyó szájában három kis levél látható. A mesékben is a Kígyó viszi az éltető vagy életet újra “ragasztó” füvet a szájában. Ha hangalakilag közelítünk a látványhoz, akkor a Kígyó VaRáZSigét mond ki, hiszen ez a szó-bokor a FoRRaSZTó fű hangalaki megfelelője is.
A Skorpió évköri képjelénél utaltunk az Életfára, amely a kórósi mennyezetkazettán is megmutatta magát. A „kígyós” párnában is találkozunk vele, ugyanúgy négyes szerkezete van, szív motívummal (magát áldozatra adott, meghasadt maggal) indul, középső része fölfelé is és lefelé is „csatol”, és a felső világot a kiteljesedett (teljessé vált) világ-virág rajzolja. Ha kicsit jobban megnézzük, a virágban egy lány-alakot is felfedezni vélünk, ami megint csak a Szűz évköri egységét hívja be. Ha még azt is meg merjük látni, hogy a kígyók, az Életfa őrállatai, akár a lány lábai is lehetnének, amelyek megnyitják az élet kapuját, a teremtés és termékenység analógiáját is megtaláljuk a “hullámindába foglalt virágtöves párnavég-mintában”. Az Életfa, a Világfa nem virágtő! Nagyon régi gyökerű, hatalmasan mély a népi műveltségünk! A világnak nem a felszínét mutatja meg fénykép-életkép formában, hanem a tartalmát. Kötelességünk megismerni ezt a műveltséget, és – ahogy Molnár V. József mondja – „kötelességünk magyarrá szépülni”!
A keleti zodiákusban a Skorpió megjelenítője a Kígyó mellett a Gímszarvas. A szarvas évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén a Kígyóhoz hasonló egyetemes jelkép, az örök megújulás és újjászületés szimbóluma. Csengersima református templomának mennyezetkazettáján a Skorpió képjele, a Gímszarvas jelenik meg (jobb oldali képünkön). A Gímszarvas agancsában a harcra kész szellemiség jelenik meg, annak ágazása-bogazása a Tejút (Életfa, Világfa) megidézője is, melynek egyik ága a Skorpió csillagképnél ér véget. A SZeRVeS műveltségünkben a SZaRVaS első jelentésében a Tejútrendszerünknek a képjele (a Tejút és a szarvas viszonyáról egy későbbi bejegyzésünkben írunk). Második jelentésében két Hold-háznak a közös neve. A Hold-házak rendszerében kétféle szarvasság jelenik meg a Mindenség- és a Tejútrendszer központja körül, a Skorpió és a Nyilas második Hold-házaiként. Az egyik szarvas a vékony, szétáradó agancsú Gímszarvas, a másik pedig a Dámszarvas. A két szarvas éppen a Lovat (a Nyilas első Hold-házát) veszi “jobbról-balról” körül. Van egy harmadik jelentése is a szarvasnak, ezt a csillagos égen a magyar népi csillagismeret „Szarvasnyom” vagy „Szarvas nyomdoka” néven tartja számon (mai elnevezése Camelopardalis (Zsiráf)).
A Gímszarvas a magasba törő, “rugalmas” szellemiség képviselőjét jelöli. A Skorpió nagyon magas szellemiséget képvisel, de a testisége legtöbbször visszarántja (lásd a Sas – Kígyó küzdelmét). Ez a villódzó szellemi kiáradás csitul el (pontosabban teljesen szétárad) a Ló közegében, majd újra megjelenik tömöttebb agancs formában, mint Dámszarvas, megelőlegezve a Bak végleg becsontosodó szarvát, akár merevvé is alakulható gondolkodásmódját.
Népi regösénekeink és legendáink Csodaszarvasa csodálatos jelenség. A Tejúton is megtalálható a csillagszarvas, amely az Auriga-Perseus-Cassiopeia csillagképekből áll össze. Mögötte pedig ott áll Nimród (az Orion), valamint Hunor és Magyar (az Ikrek) csillagkép. A Csodaszarvas a Mindenség megszemélyesítése, az agancsa hegyein égő „ezer gyertya” az égi csillagok jelképei, testén a csillagok, a Nap, a Hold, és a Hajnalcsillag ragyognak. A Csodaszarvas a halálból születő élet szimbóluma. A (csoda) Szarvasnak a magyar mitológiában vezető és megvilágosító ereje van.
A sötétség birodalmából diadalmasan előtörő, a fény jelével ékesített Csodaszarvas nem más, mint jelképe annak a halhatatlan és örök világosságnak, ami mindig legyőzi az anyagba dermedt sötétséget.
