8 perc olvasási idő
Írásainkban gyakran hozunk példákat a magyar népmesékből. Meggyőződésünk, hogy hitelesen ki lehet bontani népmeséink sajátos logikájú világából a bennük rejlő emberformáló tanulságokat (a továbbiakban Pap Gábor nyomán tesszük ezt).
A népmesék királyai, hercegei, királylányai nem a feudális társadalom avítt szereplői, hanem a „királyság” az elérhető legmagasabb minőséget jelenti, amely minőségért vállaljuk a kihívásokat, a megpróbáltatásokat, magát a beavatást. A megpróbáltatás-sorozat tétje legtöbbször az, hogy a mesehős az őt teljességgé kiegészítő másik felét (aki nem feltétlenül kívül van) megtalálja-e. Az ember áll a mese középpontjában, aki egy önmagát kereső állapotból egy kiteljesedett állapotba kerülhet a mese végére, és amikor teljesen emberi a mesehős „működése,” akkor lépett magasabbra (Pap Gábor nyomán).
A népmese hősének mindig a legfontosabb erkölcsi próbatételeken kell keresztül mennie, és addig nem tud emelkedni, míg ezeket a próbatételeket a legmagasabb szinten meg nem oldja. Végigkísérhetjük a mese során, hogy milyen fejlődési lehetőségei vannak, hogyan bontakozik ki, milyen utakon, módokon keresztül keresi önmagát, hol jár tévúton, azok milyen következménnyel járnak, hol kell az elrontott vagy félbe maradt dolgokat helyrehozni, hová kell visszamenni rendet teremteni, milyen erőket mozgósíthat önmagában, mikor és honnan számíthat segítségre, hogyan sikerül elérnie a célját. A cél mindig a legmagasabb erkölcsi szint elérése.
Erkölcsről csak a háromrétegű világképben (szellem – lélek – test) beszélhetünk. Napjaink ”erkölcsét” az értelem vezérli, a legtöbb ember (egyéni) érdeket érvényesít. Az erkölcs viszont nem az értelemhez, hanem a lélek szintjéhez kapcsolódik. A mesék a lélekhez szólnak. Az ember lelke azt sugallja, hogy a másik ember érdekét is tartsa szem előtt, figyelje meg, hogy nem a másik rovására érvényesíti-e a saját érdekét. Mivel a népmesék ebben a világképben fogalmazzák meg tanulságaikat, ezek alapján olyan erkölcsi mintát tárnak elénk, amely a mai napig az emberség megőrzésének záloga. Aki ezeknél alacsonyabb szinten kezd tájékozódni, az saját magát csapja be.
A népmesék képekben beszélnek, bennünk is képeket hívnak elő felébresztve a jelképes gondolkodás képességét. A gyerekek nem félnek azoktól a népmeséktől, amelyeket a szüleiktől, nevelőiktől, biztonságos környezetben hallanak(!). Itt most a hallás útján történő képalkotásra gondolunk, nem pedig a megfilmesített, horror- és szadista változatokra. Óriási a különbség! Ez utóbbiak már csak életképi szinten értelmeznek, a mesét rajzoló, a filmet készítő (felnőtt ember) szándékait tükrözik, nem a gyermek által gondolatban „megfilmesített” képeket alkotják. A gyerekek még analógiásan gondolkodnak. Ezért nem kell és nem szabad megmagyarázni nekik a népmeséket, mert a felnőttek – tisztelet a kivételnek – már szűkebb tartományban, csak az életképi szinten tudnak ma már tájékozódni.
A népmese régen nemcsak a gyerekeknek szólt. De ők is meghallgathatták, annyit értettek belőle, amennyit a befogadási képességük engedett, amennyi a szintjüknek megfelelt, és éppen ezért nem sérültek a hallott tartalom miatt.
Mi az írásainkban a hagyományos csillagmítoszi keretrendszert és a csillagos ég vetületeit mutatjuk be. Példákkal hivatkozunk rá, hogy a magyar népmesékben is ezzel a keretrendszerrel találkozunk. Éppen erre a többlet tartalomra szeretnénk felhívni a figyelmet. A népmesék a magyar szerves kultúra világképét és erkölcsi szabályait határozzák meg, fontos alapigazságokat fogalmaznak meg, amelyek a közösség szerves működése szempontjából elengedhetetlenek, ötvözik a mindennapi életet a természet rendjével, modellt szolgáltatnak az élet eseményeihez, önmagunk és a világ megértéséhez.
“A magyar népmese tulajdonsága, hogy teljes tisztaságában tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A mesének, az egész elvéből következően, nincs egyetlenegy értelmezési lehetősége.” (Szántai Lajos) A magyar népmesékben az egyetemesség az évkörnek (az időbeli Állatövnek), a keleti Zodiákusnak, a hétbolygó-rendszernek, az öt-elem rendszernek, a térbeli Napútnak és a csillagképek jelképrendszerének való megfeleltetéssel vizsgáztatható. Van az évkörnek egy olyan rendje, ami ma is működik és használjuk akkor is, amikor nem tudunk róla. Ez az évkörnek a fény-árnyék arányok változása szerint kialakuló rendje. Ezt szokták állatövi rendszernek is nevezni. Az Állatöv vagy Napút tizenkettes tagolása a maga időbeli vonatkozásában a fénynek a sötétséghez való mindenkori viszonyán alapul. A fény és sötétség arányához erkölcsi értékek is kapcsolódnak. (A Fény a jósággal, a szeretettel, az ingyen kegyelemmel függ össze. A másik oldalon – mivel a megnyilvánult mindenséghez hozzátartozik a sötét oldal is –, a jósággal szemben megjelenik a gonoszság, a szeretettel szemben a gyűlölet, és az ingyen kegyelemmel szemben a parttalan, oktalan bosszúvágy.) A mesei cselekményeket a bolygó-képviseletek működtetik. A csillagképek leképeződése a népmesékben pedig a csillagbölcselet magasságaiba emeli a mesék tanulságait. Éppen az egyetemesség miatt lehet tökéletes a népmesék dramaturgiája.
Minden művet három oldalról lehet megközelíteni. Van a művész, az író üzenete, amit szeretett volna kifejezni a művel. De van a műnek is üzenete, ami bármikor túlléphet a művész által átadni kívánt gondolatokon. És egy művel kapcsolatban van az olvasó, a befogadó által megfogalmazható üzenet, amely mindig a befogadó tájékozottságától, lelkiségétől, ön- és világismeretétől függ.
Ezek alapján van a valóságnak olyan szintje, amelyen minden magyar népmese igaz. A kérdés az, hogy mennyire ismerjük a valóságot, mert csak annyit tudunk a mese tanulságaiból levonni, amennyit mi tudunk a valóságról. Ha ez csak az életképi szint, akkor még nagyon szegények vagyunk. A népmese valóságértéke nem kizárólag a hétköznapok szintjén vizsgáztatható. A magyar népmesék mondanivalója és üzenete lehet sokkal több, mint amennyit az olvasó elsőre megért belőlük. Nagyon magas erkölcsi tanulságai és mély valóságmegidézési képességük van. A népmesék többrétegűek, az analógia nyelvén fogalmaznak, a világot az egyetemes működés szintjén tárgyalják. Nem csak életképi szinten lehet tájékozódni bennük, hanem az analógiák és a szimbólumok szintjén is. Minél jobban ismerjük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot, annál jobban megértjük a népmesék mélyebb szintjeit, üzeneteit is.
Emiatt nem kell feltennünk a kérdést, hogy tudhatta-e a mesélő, amit végül a népmesével üzent. Nem szabad lebecsülni az őseinket! Bizonyos tekintetben – a világ működésében – tájékozottabbak voltak nálunk, az ismereteik szerves egységet képeztek. Lehet, hogy a részletekben nem, de a teljesség ismeretében sokkal többet tudtak a mai embernél, akinek a rész-ismereteknél csak a gőgje nagyobb. Sokszor saját ostobaságunk, saját nagyképűségünk és rossz beidegzettségeink rejtik el előlünk a népmesék bölcsességét.
Ne keverjük össze a műmeséket (pl. Hófehérke, Piroska és a farkas, Csipkerózsika) a magyar népmesékkel! A műmesék között lehetnek lélekromboló mesék, mert belőlük éppen az egyetemesség hiányzik. Találhatunk azokban is fontos analógiákat és szimbólumokat, de már nem szerves a működésük.
A magyar népmesék hallatlanul magas erkölcsiségre tanítanak. Tanulságai mindig az emberséget, a tisztességet, és a becsületet hirdetik. És ezek nem elavult fogalmak, ezek nem avulnak el! A népmesében nincsen kisajátítás, nincsen torzítás, és nincsen meg a kizárólagosságra törekvés szándéka. Ha meg is jelennek ezek a minőségek, mindig követi őket a korrigálásra való kényszerítés.
Hadd soroljunk fel néhány embert, akiknek a gondolatait mi is továbbadjuk az írásainkban. Ők azok, akik nagyon magas szintű igényességgel foglalkoztak az elmúlt évtizedekben a magyar népmesékkel: Berze Nagy János, Bősz Imre Ádám, Gyárfás Ágnes, Jankovics Marcell, Koszecz Sándor, Kustár Zsuzsa, Magyar Adorján, Makay László, Makoldi Sándor, Pap Gábor, Szántai Lajos, Vámos Ferenc, és még sokan mások.
Vigyázzunk a magyar népmesékre! Azért mert másoknak csinos és divatos falába van, nekünk meg két egészséges lábunk, őrültség lenne levágni az egészséges lábunkat csupán azért, hogy divatos falábra cseréljük őket!
A képen Makoldi Sándor alkotása látható.
