7 perc olvasási idő
A Szent István-i térítést megelőző ünnepek közül a nyári- és a téli napfordulóhoz kötődően nagyon sok rítus, szer, emlék maradt ránk. A nyári napfordulóhoz a szentiváni „hosszú ének” (közmondásunk is van róla: „Hosszú, mint a szentiváni ének”), illetve a hozzá tartozó rítusok (tűzugrás, tüzes kerék dombról való legurítása), a téli napfordulóhoz pedig pl. a betlehemezés és a regölés rítusa tartozik.
Ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékezik a keresztény hagyomány. János, Jézus előtt fél évvel született, édesanyja Erzsébet. Lukács evangélista szerint anyai ágon Jézus rokona, távoli unokatestvére volt. Gábriel arkangyal először Erzsébetet köszönti, hogy fia fog születni és János lesz a neve, majd rá hat hónapra Máriát. A művészettörténetben sok helyen találkozunk a „Vizitáció” témájával, amikor az áldott állapotban lévő Mária meglátogatja a szintén várandós Erzsébetet (lásd képünkön Petrás Mária alkotását). János a pusztában élt, itt prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről, bűnbánatra szólította és a Jordán folyó vizében keresztelte meg őket. Innen ered a keresztelés szentsége a keresztényeknél. Jézust is ő keresztelte meg, ekkor hallatszott a szózat az égből, amelyben az Atya Jézust „szerelmes fiának” jelentette ki, és Jézus fölött megjelent a Szentlélek. Jézus korának legnagyobb embereként említette Jánost. Mai tudásunk szerint János mártírhalált halt, Heródes király lefejeztette.(Van olyan elképzelés is, hogy Keresztelő János nem halt meg, hanem ő János, az apostol.)
Az évkörben a Fény születésének és a Fény kiteljesedésének szomszédságában is megtaláljuk Jánost. Apostol János ünnepe a téli napfordulóhoz (december 27), Keresztelő Szent János a nyári napfordulóhoz esik közel (június 24). Keresztelő János előkészíti az Egyetemes Megváltó eljövetelét, Jézus pedig Jánost, az apostolt – a keresztre feszítéskor – a testvérévé fogadja és mintegy a saját helyére állítja őt. Jézus életében így valósul meg az „ikrekség”, előbb Keresztelő Jánossal, majd Jánossal, az apostollal.
Keresztelő Szent János szájából hangzik el az a mondat, amely a Rák jegy legfontosabb üzenetét fogalmazza meg, ugyanakkor a Rák mozgásdiagramját is megrajzolja. Keresztelő János, amikor meglátja Jézust, azt mondja: „néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”. A nyári napforduló után a Fény egyre kevesebb, így Jánosnak valóban kisebbednie kell, hogy Jézus növekedhessen, hiszen a téli napfordulón Jézus születése, a Fény születése, ezután egyre több a fény és egyre hosszabbak a nappalok. Jánosnak ez a mondata az előző írásunkban bemutatott Pelikán önsebzésével analóg, amikor elérkezünk az önmegvalósítás végletéhez, elindítunk egy ellenkező irányú folyamatot önmagunk megsebzése árán, mi kisebbedünk, akit pedig táplálunk, növekedni kezd. János az alázat példaképe lehet számunkra.
A nyári napforduló ünnepéhez mágikus cselekedetek is tartoznak, melyek a tűzzel vagy a vízzel vannak kapcsolatban. Keresztelő Szent Jánoshoz a víz tartozik, ő vízzel, Jézus Krisztusé a tűz, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel.
A régi hagyományban, a házi tűzhelyben a tűznek megszakítás nélkül (éjjel parázsként) égnie kellett. Ez szellemi, lelki tartalmában az ősöket, az Élet folyamatosságát jelentette. A nyári napfordulón, a Fény maximumának tetőpontján azonban nem őrizni, hanem épp ellenkezőleg: kötelező volt eloltani a tüzet. Eloltani, és az isteni forrásból újra lehozni, meggyújtani és újabb egy esztendőn át őrizni az örök Fényt, ami összeköti Istent az emberrel.
A domboldalról leguruló tüzes karika a Napot és annak fordulatát idézi. A tűzugrás a megtisztulást szimbolizálja (gondoljunk arra, hogy a tűz tisztít, ha fölé helyezzük a fertőtlenítendő tárgyat). A lányok egyedül, vagy a legénnyel együtt ugorják át a tüzet azért, hogy testileg-lelkileg-szellemileg megtisztuljanak, termékenyek legyenek, mielőtt családot alapítanak.
Szent Iván éjszakáján nem szabad elaludni. (Vannak ilyen éjszakák a népmeséinkben is. A téli napfordulón is fenn maradunk, csak ez a szokás mára már Karácsonyról átcsúszott a szilveszteri évfordulóra.) A tűzre vetett illatos fűvel űzik el a gonoszt, amelynek ilyenkor van a legkevesebb esélye a megvalósulásra (ez az év legrövidebb éjszakája).
De hogyan lesz Szent Ivánból Keresztelő Szent János? A szentiváni énekfüzért Kodály Zoltán szerkesztette újra egésszé. A nyári szertartás során a legtöbbet emlegetett név a magyar hagyományban és az énekekben Magyar Ilonáé. Jelen írás kereteibe sajnos nem fér bele ennek a levezetése, de Pap Gábor nyomán annyit a hagyomány és a hangalaki megfelelések figyelembevételével elmondhatunk, hogy „a szentiváni szertartás során a Fénytől, mint ősforrástól vezet az utunk a Lányhoz, majd rajta keresztül a „lyányos” fiúhoz, Jánoshoz.”
Szent IVáN ünnepe magyarul – a hangalaki megfelelést segítségül hívva – a Szent FéNY-ünnepe (ahol a „V”-nek az „F” a váltópárja, az „N”-nek pedig az „Ny”). A nyári napfordulón itt van a legtöbb fény az évkörben, és itt van a legnagyobb esélye a megvalósulásra mindabból, ami a fénnyel összefügg: jóságból, szeretetből, ingyen kegyelemből. IVáN nevében ugyanakkor benne van a FeNN és a BeNN is. Tudjuk, hogy aki Istent keresi, annak először befelé kell elindulnia. A személyes szint és az egyetemes szint itt ugyanazt jelenti, itt ér össze az Ég a Földdel. Így tudunk elindulni a Fénytől, mint ősforrástól.
IVáN hangalaki megfelelője nemcsak a FéNY, hanem az ILoNa név is (ezt most higgyék el nekünk, van egy „őshang”, ami mintegy „kuplungként” szerepel ebben az esetben). ILoNából a LáNY felé jutunk el, de elérünk az iLLaNó, éLő Nő, eLő Nő, eLLő Nő kifejezésekhez is, azaz a tünékeny, eleven ősasszonyig, vagy szülő anyáig.
Ha az előbbi felsorolásból az eLő-Nőből vagy ősasszonyból indulunk ki, akkor nem állunk messze a LáNy-őS kifejezéstől, amely pedig rávezet JáNoSra. Így lesz magyarul megmagyarázható, hogyan függhet össze Szent Iván ünnepe – Magyar Ilonán keresztül – Keresztelő Szent János ünnepével.
Népmeséink hősének leggyakoribb neve: János. Míg az indoeurópai mesekincsben legtöbbször nő a mese főszereplője (Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Holle Anyó), addig nálunk dominánsan, de nem kizárólagosan férfi a mesehős. A „JáNoSság” viszont – ahogy fent levezettük – önmagában tartalmazza a „LáNyoSságot” is. Éppen úgy, ahogy a Yin-Yang jelben mindkét minőségben benne van a másik magja, pl. a férfi minőség tartalmazza a női minőséget és fordítva. A „jánosság” így maga a férfi és női Yin-Yang megszemélyesítője… A mesék indulásakor Jánosban benne van a női minőség, és a mesehősnek a fejlődése, beavatása során el kell jutnia addig, amíg egy magasabb szintű létfokozaton tudja újra megtalálnia a magasabb szintű „összetevőjét”, elérve ez által a teljességet.
Még egy érdekes adalék János és Iván nevéhez. Janus az elmúlás és a kezdet római istene – kelta előzmények alapján – ezért kezdődik az év „Januárként” az ő nevével. Nálunk sokáig – az 1900-as évekig – januárt Boldogasszony havának nevezték. A hidak kapuzatait is pl. a régi Erzsébet híd vagy Lánchíd esetében Janusoknak nevezték. Így Janus kaput is jelent, mint ahogy az elmúlt és a kezdő időszakot kapuként fogja össze. Ahogy korábban mi is írtuk, a kapu, a híd, a rév analógiájában távoli, ellentétes tartalmú világokat köt össze – más világokból származó lelket váró asszonyi testtel azonosul. Ezért nincs ellentmondás a január és Boldogasszony hava elnevezések között. Ugyanakkor (Hintalan Lászlótól tudjuk) a közel-keleti hagyományban a tűz-szentélyhez vezető kapu elnevezése: iván. A magyar „ív” szó is benne van, az „án” jelentése pedig keleten:”égi”. Együtt tehát: ív-ég, égi ív. Vagyis egy kapuív, amin keresztül bejut a Fény a szent térbe…
„Aki nem hiszi, járjon utána!”
