KosMAGYAR NÉPTÁNC – EMBER ÉS MOZDULAT – KOS

2020.04.15.

1 perc olvasási idő

A Mindenség emberszabású. Az ember Mindenségszabású. Az ember nemcsak része a teremtett világnak, de teljességének is letéteményese, így a testén is megtalálhatók az állatövi analógiák. Ezt a keretrendszert a magyar néptánc-hagyomány is alkalmazza, az állatöv jelei és a mozdulatok megfeleltetésével. A tánc lehetőségét adja annak, hogy az ember “mikrokozmosza” ráhangolódjon a Mindenség “makrokozmoszára” és így töltekezzen annak energiájával.

A Kos mozdulatában megjelenik a lendület, az erő, a kitörés, a kirobbanás, a feltámadás. Ilyen például a kalocsai „mars” tánc. Legtöbbször előre lépéssel indít és a két kéz együttesen írja le a Kos jelét hangsúlyosan a fej előtt, úgy, hogy a két kéz a mellek előtt együtt indulva egyszerre „kicsapódik”, majd szétválva és a fej fölött V alakban magas tartásban végződve. Sokszor csettintés is van a mozdulat végén, hangsúlyozva annak intenzitását. „Véletlenül” a Kosnak az emberi zodiákusban a fej felel meg, és a Mars bolygó uralkodik ebben a jelben. A fejhez a gondolatiság, a szellemiség, a szellemi irányítás tartozik, ami a tudatosodás lehetőségét adja, és új felfedezésekre ösztönöz.

https://csillagmesekucko.hu/wp-content/uploads/2020/06/Csillagmese_logo_Csillagmese-logo-white.png

© Minden jog fenntartva!

Nink Gabriella

LIBRA Magyarország Kft.

Cégj. 13-09-178181

Adósz. 25426920-2-13

error: A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll!!