4 perc olvasási idő
Népünk ősvallásában Nagyboldogasszony az Anya, a személytelen anyagi természet szellemisége (Nagy Istenanya, Anyatermészet), míg leánya, a Boldogasszony, a megszemélyesült mennyei istenasszony őrködik az anyák és az ország felett. A Szent István-i térítés óta Nagyboldogasszonyt általában Szent Annával (Szűz Mária édesanyja), Boldogasszonyt pedig Szűz Máriával azonosítjuk. Az évkörön hét jelentős Boldogasszony ünnepünk van, Boldogasszony hét megjelenési formája, hét tulajdonsága érvényesül ekkor. A női minőséget akár hétszer is ünnepelhetjük egy évben, mert a Boldogasszony ünnepek tökéletesek a női nem iránti tisztelet, szeretet és nagyrabecsülés kifejezésére. Hét ünnep és hét bolygótulajdonság –„asszonyi tulajdonságokká erősítve, szelídítve”.
Március 25-e, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Jézus fogantatásának, illetve a születése hírüladásának főünnepe. Az Angyali üdvözlet (Annuntiatio) napja – hagyományunkban „Boldogasszony fogadása”, „Testbefogadó Boldogasszony” -, amikor Gábriel (Gábor) arkangyal köszönti Szűz Máriát, mint kiválasztottat, aki az Atya kiáradó kegyelme okán áldott állapotba került Jézussal.
A Húsvét előtti nagyböjt a tisztulás, a kifehéredés ideje. A tiszta fehér a Szüzet idézi meg, a Szűzzé válás a kifehéredés folyamata, a kifehéredés pedig a kiüresedésé. Ami tökéletesen üres, az válhat a teremtő Ige közvetítőjévé. Így adhat testet az Igének Szűz Mária. Korábban említettük már, a női test, mint kupa, kehely, a benne zajló átváltozás eszköze, hiszen a nem-lét életté alakul át benne. Ilyentájt a befogadás, a remény, a kezdet analógiája.
Az Angyali üdvözlet: igével való teremtés. Gábriel örömhír (euangelion) formájában hozza be a magasabb minőséget az emberi közegbe, teremtőerőt hoz be a világba, amely teremtőerő magasabb szintre emeli az emberiséget. Ez az örömhír tulajdonképpen nemzés értékű, mert pontosan kilenc hónapra rá, december 25-re virradóan, születik meg a Világ Világossága, az Isten Fia, Jézus. Gábriel a jó hírrel egy új magot hoz be az emberiségbe, amitől, ha hajlandóak vagyunk ráhangolódni, magasabb szintre kerülhetünk.
A Kos jegyben a Mars van uralomban, ez azt jelenti, hogy egyenletesen ömlenek rá a marsi tulajdonságok az egész jegy-érvénytartamra. A marsi erő megjelenik a természet újjászületésében és a teremtő ige továbbmondásában is. Március 25-e oltás és termékenység-varázslás ünnep is, hiszen a Szűzanya ekkor fogadta méhébe Jézust. Gyümölcsoltó Boldogasszony a Kosban a kezdetet, a lelkesedést (itt most a lélekkel való átitatódást/megtöltődést is értsd alatta!), a termékenységet és az emelkedést szimbolizáló Mars otthonában a teremtő asszonyi erőt jeleníti meg.
A teremtést általában a férfi minőséghez kötik, pedig a nő is teremt, pl. akkor, amikor a fogantatás után saját testéből, véréből táplálja a magzatot. Ennek gyönyörű analógiája az ünnep fő üzenete, a lélek táplálása egy magasabb minőséggel.
Ez a nap a fák oltásának és szemzésének szent alkalma. A vad, magból kihajtott fát be kell oltani, hogy nemes fa legyen és ugyanolyan ízű, formájú és tulajdonságokkal bíró gyümölcsöt teremjen, mint az anyanövény. Az oltás, vagy szemzés műveletekor a vad fa ágát bemetszik és a nemes fa ágának darabkáját, vagy egy rügyét illesztik a bemetszett résbe, majd szorosan megkötözik. Így idővel az oltás helyén a nemes fa egybeforr a vaddal, a nemes fa anyagai a vad fa vérkeringésébe jutnak, és nemesítik azt. Az oltással tehát a termés, a termékenység növelése érdekében teremtő módon termővé teszik a vad gyümölcsfákat.
A fa az egyik leggazdagabb önismereti szimbólum, a fa velünk együtt növekszik, virágzik, termést hoz, öregszik, meghal. Ciklusai hasonlóak az ember ciklusaihoz. A fejlődés és folyamatos megújulás szimbóluma. És az emberhez hasonlóan, nemesedhet is. Gyümölcsoltó Boldogasszony a jó befogadásának napja, ezen az ünnepen mi magunk is alkalmassá válunk a legfőbb jó befogadására, a bennünk lévő életfa is nemesre oltódhat, gyümölcse, termése nemesebbé válhat. Ilyenkor itt az ideje, hogy mi is belekezdjünk valamibe, ami által nemesedni tudunk!
Gyümölcsoltó Boldogasszony termékenység-varázslásához tartozik az is, hogy a böjtben nincs testi szerelem, de a néphagyomány szerint a magzat után sóvárgó asszony ezen a napon együtt lehet az urával, és áldott állapotba kerülhet.
A képen Petrás Mária alkotása: Angyali üdvözlet