8 perc olvasási idő
Korábbi bolygó-analógiákról szóló írásainkban utaltunk rá, hogyan jelenhet meg a képzőművészetben az asztrálmítoszi keretrendszer, illetve mely „honfoglaló” vezérnek, törzsnek, illetve a hét napjai közül melyiknek feleltethető meg egy-egy őselv. Most a Vénusz elvének bemutatásával folytatjuk.
A Vénusz tavasszal a Bikában a termékenységet, a bujaságot, a természetben lévő harmóniát és az egyensúlyra törekvést jelképezi elsősorban anyagi szinten. Vénusz másik otthonában, a Mérlegben, a szépség és a harmónia a kapcsolatokra irányul, ilyenkor a belső szépséget és belső harmóniát, valamint a hosszú távon egyenletesen égő szerelemet képviseli. A Mérleg közegében menedékkel, “burokkal” védi az életet.
Ábrázolásában Vénusz mellett ott van Amor, kezében az “élettámasztó” nyíl. A tavasz kezdete előtt a szerelem motivál, hogy élet induljon (a Vénusz a Halak jegyében erőben van), és azt az igényt hívja elő, hogy amit a mélyben megismertünk, azt a felszínre hozzuk. Amor nyila egy magasabb, teremtői szinthez való kapcsolódásra késztet a szeretet és szerelem megélésének segítségével. Az Ikrekben Vénusz rejtett erőben van, a kiegyensúlyozottság és a szeretet biztosítja ebben az időszakban a tiszta, egymásért való küzdelmet.
A Vénusz megfelelője a mozgó népcsoportokban, illetve a karavánokban a vendégeknek felel meg, kapcsolódásuk a fő néphez harmonikus, a szereteten és a kölcsönös megbecsülésen alapul. A Vénusz képviselője Anonymus vezérei közül Huba; a krónikás névsorban Szabolcs, a törzsek közül pedig Kér. Szabolcsban maradt fenn olyan földvár, ami valószínűleg (venerikus) szakrális központ volt. Huba feltehetően a Kér törzs vezére volt.
Hubáé az egyetlen szerepkör, amelyet közvetlenül a nevéből – egyelőre – nem tudunk magyarázni. A nevét tekintve van némi áthallás a Vénuszhoz, ha a gyökök felől közelítünk: a HuBa egyik hangalaki megfelelője a HaB. Aphrodité-Vénusz a tajtékból, a HaBokból született, és a HaB jelenti még a mozgásban levő víznek hánykódó felszínét, gördülését, egymás fölébe tódulását (másképp nagyobb fokozattal: a hullámot). Tudjuk, hogy Aphrodité-Vénusz a szelíd, part menti vizek úrnője is. További hangalaki megfelelések a HéV (a szerelem heve) és a HíVság (hiúság). A HoVad (felemelkedik), a HuPa, a KúP és a GaB (valaminek a felső része) szavakban pedig az emelkedés képzete jelenik meg. Érdekes módon a Czuczor-Fogarasi szótár alapján a „HoPistál” szó jelentése az, hogy valakinek sehol sincs állandó lakhelye, hanem mindenütt vendég gyanánt él. A vendég pedig – vénuszi karakteréhez illően – „kér”.
A magyar műveltségben Vénusz napja a péntek, ami megegyezik az indoeurópaival, de a többi napnál eltérés mutatkozik. A hét napjainak a bolygó-sorrendje mindkettőben ugyanaz, csak a péntek napján, mintegy csomóponton átfordul az egész rendszer és a sorolás iránya fordított. A különbséget ugyanúgy magyarázhatjuk, mint pl. a nevek vagy a dátumok különböző leírásánál. Az indoeurópai műveltségben előbb van a keresztnév, majd követi a vezetéknév, nálunk a családnév van elöl, majd jön az egyéni keresztnév. A dátum náluk pl. 14 May 2021, nálunk 2021. május 14. Az indoeurópai szemlélet a legkisebb dolgok felől a nagyobbak irányába halad, a Nyilas szellemiségű magyar szemléletmód azonban az egész, a teljesség felől közelít rá az apróbb dolgokra.
Szinyei Merse Pál Majális című festményén művészien jeleníti meg a hétbolygó-rendszert. A Vénusz képviselője (képünkön) kacéran fogadja Mars udvarlását, réz-vörös-rőt haja és rózsaszín ruhája már nem a szűzi tisztaságot, inkább a szerelem jelenlétét idézi. A nyakán lévő (az emberi zodiákusban a Bika területe) hangsúlyos kereszt – a Vénusz másik otthonára – a Mérleg jegyére jellemző tárgy, amelyhez a kereszténységben a legmagasabb-rendű szeretet, a krisztusi szeretet társul. A réz a Vénusz féme, a réz színe a hajnalpírt vagy az alkony vörösét idézi (Vénusz másik neve a mitológiában Hajnal, illetve nálunk Esthajnalcsillag).
A rózsaszín a vadrózsa színe. A rózsa a nőiség virága, a földi és égi szerelem szimbóluma. A rózsa megidézi a női nemi szervet is, a szerelem kertjének rózsaszín/piros virágát. Ha analógiásan gondolkodunk, akkor a rózsaszín – a földre lehozván magunkat – a malac színe is, a „malackodás” pedig egyértelműen szexuális töltetű (nem is beszélve arról, hogy a Bika megfelelője a keleti zodiákusban a Disznó). Tudnunk kell, hogy a korok, melyekben ezek a képzetek születtek, nem ismerte úgy az erotikát, mint ahogy a ma embere gondol rá. Eleink az élet eredetének, a létezés, a természeti lét működésének egyetemes misztériumaiban gondolkoztak, és alkották meg csodálatos tömörséggel a szimbólumaikat. Nálunk a szerelmes férfi azt mondja, hogy „édes rózsám”. A rózsa eredendően a földi szerelem jelképe volt, csak később lett a szent, égi szerelem szimbóluma is. Az ókorban a rózsavirágzás idejére esett Vénusz ünnepe, a Floralia, ami a keresztény rózsaünnep (a Pünkösd) előfutára volt. Pünkösd ünnepéhez hozzátartozik a pünkösdi rózsa vagy a piros rózsa úgy is, mint a szeretet szimbóluma. A kereszténységben Vénusz jellemzőinek egy részét a Szűzanyához társították. Vénusz és Szűzanya neve „Tengernek csillaga” a Szűz és a Bika jegyek egymásra íródása, ami nem is nagy probléma, mert egymás dekanátusai. De van erre egy másik magyarázat is.
Az ókori Babilonban élők Nap, Hold és Vénusz imádók voltak. Népművészetünkből és népköltészetünkből is jól ismerjük ezt a három égi vándort, a festett kazettás mennyezeteken is éppúgy találkozunk velük, mint népmeséinkben, de még a Szent Koronán is megtalálható ez a hármasság. A Vénusz a Nappal és a Holddal együtt gyakran jelenik meg a népmeséinkben (Berze Nagy János nyomán), ahol Szélként lép elénk – gondoljunk a segítőkre: Szél anyja, Hold anyja, Nap anyja -, vagy ahol mindhárman a réz, az ezüst és az arany különféle formáiban jelennek meg (rézerdő, ezüsterdő, aranyerdő, vagy rézalma, ezüstalma, aranyalma). A réz a Vénuszhoz tartozik, az ezüst a Hold féme, az arany a Napé. A sámándobok csillagtérképén is megjelenik ez a három égitest.
A legősibb értelmezésben a Nap-Hold-Vénusz hármasságából fakad az élet. Az élet első mozdulásainak leképeződéséhez nem elég csak a Nap és a Hold. Elengedhetetlen a Nap fényt és hőt adó, kiáradó tevékenysége és a Holdé (aki a működés ritmusát adja meg), de magát az életet a vénuszi minőség adja hozzá. Földi világunkban az Egyetemes Megváltó és a Szűzanya képviseli ezt a hármasságot (Pap Gábor nyomán). Bár Jézus Krisztus az Igazság Napja, így egyértelműen kapcsolódik hozzá a Nap, de Jézus legfontosabb szerepe a harmónia visszaállítása a Teremtő és az ember között. Az iszlám mitológia egyik ágában Jézus a Vénusz bolygó tulajdonságait megtestesítő próféta, így írják le és így is ábrázolják. Jézusban a Nap-szerep és a harmóniateremtő Vénusz-szerep egyszerre jelenik meg. Ez magyarázhatja azt is, hogyan hozhatott az ellenségeiért áldozatot (az áldozathozatal nem Nap-szerep). A Szűzanyához – aki Holdsarlón áll – a Holdat szokták társítani, de tudnunk kell, hogy nemcsak a Hold lehet az, ami fénylő és sarló alakú. (A Vénusz is fel tud venni sarló alakot, mivel belső bolygó, ugyanúgy változtatja a fázisait, mint a Hold.) Ha csak a Hold-szerepet szánjuk a Szűzanyának, akkor a Szűzből nem lesz Anya, hiszen a Hold a szüzesség jelképe, a nem várandós nő a Hold ciklusával „működik”, míg az áldott állapotban lévő asszony a termékenységet szimbolizáló Vénusz hosszabb – kilenc hónapos – ciklusára tér át a várandósság idejére. Így a Szűzanyát a Hold és a Vénusz együtt tudja leírni. Ezért is lehet a neve a Vénusznak és a Szűzanyának is: „Tengernek csillaga”.
