7 perc olvasási idő
A Bika jegyének uralkodó bolygója – ahogyan a Mérleg jegyé is – a Vénusz (a görögöknél: Aphrodité). Mindent, amire az emberek vágynak, Vénusz képviseli: a békét, a nyugalmat, a szeretetet és a szerelmet, a szépséget, a harmóniát, a biztonságot és a társas életet. A kellemes és szép dolgok, pl. művészet, zene (különösen a hanghatásokhoz szorosan kapcsolódó hangszeres, illetve hangszálakra épülő művészeti ágak), a tánc és a nőiség, mint vonzó és delejes erő, vénuszi jellegű.
Képünkön a késő középkori miniatúra a Vénusz bolygó-istenséget jeleníti meg. A Vénusz nőies, föld elemű őselv, emiatt képviseli női minőség. A lábánál lévő két kis körön belül utalnak a két „otthonára”, a Mérleg- és a Bika jegy-érvénytartamokra. A kép utal arra is, hogy Vénuszhoz a kapcsolatok, a szerelem, az udvarlás, a zene és a művészetek tartoznak. Vénusz mindkét otthona a szerelemről szól, legyen az akár a buja szenvedély (Bikában) vagy a harmonikusan, egyenletesen égő, kiegyenlített szeretet (Mérlegben).
Ha csak a fizikai megjelenését nézzük, a Vénusz a második bolygó a Naptól számítva. A keringési ideje 225 nap, a Hold után a legfényesebb éjszakai objektum. Maximális fényességénél még nappal is észrevehető. A Földről látható “hétbolygó-rendszer” tagja. Nevét Vénuszról, a szerelem és szépség istennőjéről kapta.
Legszebb hónapunk a május, ilyenkor töltekezhetünk a tavasz színeivel, illataival, hangjaival – a madarak csiripelésével, méhek döngésével-, a korai gyümölcsök ízével, a növények bársonyosságával. Minden érzékszervünk tobzódik: bársonyos, puha érintések, ölelések, színek, hangok, ízek, illatok vesznek körül bennünket. A természet elkényeztet bennünket hihetetlen gazdagságával és szépségével. Az egész évben ekkor ér bennünket a legtöbb érzéki típusú kísértés. A szerelem és nász időszaka ez, szívünket melengető érzelmekkel.
A görög mitológiában Aphrodité a szerelem istennője. Általánosan úgy tartják, hogy a tengernek Uranosz, az égbolt istene által megtermékenyített habjából, Gaia Föld-istennő (ős) magzatvizéből emelkedett ki, bár van olyan származás elmélet is, hogy ő Zeusz és Dióné esőistennő leánya. A rómaiak a tavaszistennővel, Venus-szal azonosították. Április hónapunknak is ő adta a nevét, az etruszkok Apru istennője után Aperirének is hívták. A név a latin aperire szóból származik, melynek jelentése „megnyitni”, ami valószínűleg utalás az ekkor kinyíló természetre és – hozzátesszük – a befogadó női minőségre. Előképe még a kis-ázsiai eredetű Astarta, illetve a babiloni szerelem-istennő Istár.
Aphroditét Hajnalnak is nevezték, ő az a gyönyörű jelenség, amely napkeltekor a tenger horizontján jelenik meg. A hajnal szépsége a gyöngédség és a szerelem képzetét adta. Aphroditének sok-sok szerelme volt, Árésztól – a harc istenétől – születtek Deimosz (Rettegés), Phobosz (Félelem), Harmonia és Erósz (Szerelem) nevű gyermekei. Harmónia nevű lányának analógiája megfejthető: a marsikus harcokat és háborgásokat csak a vénuszi szeretet tudja harmóniává szelídíteni.
Ahogy Istárt, úgy Aphroditét is felruházták új szereppel, a viszály istennőjeként is számon tartották. A mitológiájában, amikor Parisz Aphroditének ítélte oda a legszebb istenasszonynak járó aranyalmát, az Héra (Zeusz felesége), Athéné és Aphrodité között nagy viszályt szült. Akit Vénusz befolyásolt – az ő befolyására estek szerelembe halhatatlanok és halandók -, annak mindig megbocsátottak a görög istenek, egyrészt mert általában a Bikában lévő buja Vénusz az, amelyik a legképtelenebb vétkeinket okozhatja – jól tudják ezt azok, akik voltak már szerelmesek! -, másrészt ő az is, aki helyreállítja a megbomlott egyensúlyt és elhozza a viharok lezajlása utáni megnyugvást és harmóniát.
Nálunk Vénusz a Fényes csillag, az Esthajnalcsillag. Népköltészetünkben gyakran fordul elő az Esthajnalcsillag, ami a Nap és a Hold után a legtündöklőbb égitest. Mivel a Vénusz a Naphoz közelebb kering, mint a Föld, emiatt néhány hónapig a Naptól keletre, később néhány hónapig tőle nyugatra tűnik fel, ennek köszönhetően vagy megelőzi a napkeltét, és hajnalban figyelhető meg, vagy napnyugta után látható. A Napot legfeljebb három órával előzi meg, illetve követi az égen. Így lett a neve Esthajnalcsillag. A Vénusz megnevezéseiből egy csodálatos csillagmondavilág alakul ki (Torockay Wigand Ede és Bödők Zsigmond nyomán). Az esti Vénusz nevei: Alkonycsillag, Esteli csillag, Vadak csillaga, Vadlegeltető, Szarvaslegeltető, Vacsoracsillag, Álomhozó csillag. A hajnalban látható Vénusz régi magyar nevei: Pitymalló csillag, Virradó csillag, Pásztorserkentő, Pásztorcsillag, Ökörkereső csillag, Hajnalcsillag, Hajnal Hírmondója, Reggeli csillag. Egyéb elnevezései: Szerelemcsillag, Szél, Esthajnali csillag és Beteggyógyító.
Az elemek közül a föld eleme tartozik a Vénuszhoz, de érdekes módon még három elemet, a levegőt, a vizet, de még az ötödik elemet (éter, szerelem) is társíthatjuk hozzá. Talán nem véletlen, hogy Aphrodité-Vénusz meghatározó kapcsolata a tűz elemű Árész-Marssal volt, ketten együtt megvalósítják a teljességet, a termékenységet, velük és bennük egyesül az öt elemi minőség.
A Bikában uralomban lévő Vénuszt, a föld termékenységét az itt erőben lévő vizes Hold is segíti, de a tengerből vagy esőistennőtől született Aphrodité nevéből kiindulva ő maga is képviseli a vizes elemet – a nevében az aphrosz görögül „tajték”-ot, „hab”-ot jelent -, és emellett ő a szelíd, part menti vizek úrnője is. A föld és víz együttes működése során megjelenő termékenységet jelzi a legenda is, miszerint amikor Aphrodité a tenger habjából kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földből. A vízhez kötődéséből vezethető le az is, hogy ő képviseli a társas kapcsolatokban az érzéseket (szeretet, szerelem, szenvedély), az összekapcsolódást, az adás és elfogadás képességét.
A Vénusz a Világszép Nádszál kisasszony című mesénkben Hajnalként lép elénk. A magyar néphagyományban a Hajnal- és Esteli csillag az időjárás-változás jelzője is, amely a levegő eleméhez kapcsolódik. Népmeséinkben és a festett kazettás mennyezeteken egyszerűen Csillagként – mindig nyolc ágú csillag képében -, vagy Szélként jelenik meg. Az alkonyi ég vöröse másnapra szeles időt ígér, a SZéL, a SZeLek a világ SZéLei felől fújnak és a napszakok SZéLein támadnak, illetve SZéLsőséges időjárási helyzetet teremtenek. Állítólag a kelták tavasz kezdő ünnepe, az Imbolc „szélzsák” jelentésű. A termékenységet tavasszal a széllel is összekapcsolhatjuk, a vadul nyargaló, szeszélyes áprilisi szeleken túl a szélnek termékenyítő ereje is van, gondoljunk a szél sodorta virágporra. „Tavaszi szél vizet áraszt”, azaz Vénusz ilyenkor elindítja az érzelmeket. A formák és a színek tavaszi harmóniája az öröm forrásai, és itt anyagba ültethetjük, amit megalkottunk magunkban, hiszen alkotni csak örömmel lehet.
A tavasz végén pedig, Pünkösd ünnepén a tüzes szelet, a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Hagyományunkban a Nap-Hold-Szél (Vénusz) hármasságából fakad az élet. Minden, ami mozog, él, az örökösen mozgásban lévő levegő pedig maga az élet. Levegő szavunk, a LéG, és a LéLeK, a LéLeGzet közös tőről erednek.
A Bikában a Vénusz a szeretet és a szerelem égi megtestesítője, a kézzelfogható élettel és annak örömeivel – de árnyoldalaival is – megismertet bennünket. Megtapasztalhatjuk – akár túlzott mértékben is – a szerzést és birtoklást, a földi szerelmet. Alacsony szintű működéssel csábító, kéjelgő, anyagias, birtokló igénytelenség jelenhet meg. Fel kell ismernünk a magasabb rendű működésünk lehetőségét, nem ragadhatunk bele az étel, az ital, a nemi élvezetek tengerébe. Ekkor megtapasztalhatjuk, hogy a földi szerelemnél, szeretetnél létezik magasztosabb, éteri magasságban cselekvő szeretet és szerelem is.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan tudnánk szebbé, termékenyebbé tenni a mindennapok apró cselekedeteit? Hogyan tudnánk a szépséget, a művészetet és a harmóniát belecsempészni a hétköznapokba?
