4 perc olvasási idő
A Mindenség emberszabású. Az ember Mindenségszabású. Az ember nemcsak része a teremtett világnak, de teljességének is letéteményese, így a testén is megtalálhatók az állatövi analógiák. Ezt a keretrendszert a magyar néptánc-hagyomány is alkalmazza, az állatöv jelei és a mozdulatok megfeleltetésével. A tánc lehetőségét adja annak, hogy az ember “mikrokozmosza” ráhangolódjon a Mindenség “makrokozmoszára” és így töltekezzen annak energiájával.
A Skorpió mozdulata a magyar néptáncban a taps. A taps a fönt és a lent (a szellem és az anyag) küzdelme, erős “ütközete”, “összecsapása”, a hirtelen és nagy erők összpontosulását jelzi. Taps előzi meg a táncokban a csapásokat, amelyeket általában a combra (Nyilas), a térdre (Bak), a lábszárra (Vízöntő) és a lábfejre (Halak) ütnek.
A kéznek ugyanez a mozdulata – csak csattanás nélküli mozdulatlanságban – az ima során is, hiszen az imádkozás célja (tenyerünk az Égre „mutat”) az égi kapcsolat keresése. Az ima másik formájánál, amikor összekulcsolt kézzel imádkozunk, a „befelé” fordulás, a láthatatlan világok(kal való kapcsolat) keresése a hangsúlyosabb. Amikor az ember befelé fordul isteni önvalójához, végső soron az ég felé fordul. A magyar nyelvben a BeNT és a FeNT egymás hangalaki megfelelői.
A verbunk „a halálba beavatás mágikus tánca” írja Born Gergely. A verbunk eredetileg menyegzői fegyveres tánc, a fegyver a kard volt, amit minden résztvevő az őseitől örökölt (általában a fegyver – kard, tőr, kés, bicska, pisztoly – Skorpió jellemzék). A KaRD a kar meghosszabbításaként az aKaRaTot teljesíti ki, egy olyan úton, melynek nélkülözhetetlen eleme a harc és ez által a hősiesség.
A verbunk jellegzetes kéztartása az egyik kézben felfelé tartva a kard, a másik kéz csípőn. A csípőre tett kéz a medence erőit hangsúlyozza, azaz az egyensúlyt (Mérleg), „a termékenység, az élet testi újjáteremtésének és tisztulásának forrását, épp azon erőket, melyek a páros, házas élet működésének az alapjai.” (Emlékezzünk: a Skorpió/Kígyó termékenység szimbólum is.) A nász (elhálás) a régiségben minél közelebb Istenhez, a ház felső világában, a padláson történt. A menyegző a leányból asszonnyá történő átváltozás aktusa. A menyasszony fektetésének szertartását követően, a nász ideje alatt a ház középső világában táncolták a verbunkot, a világ analógiás működési elvének megfelelően („amint fent, úgy lent”).
A verbunk legjellegzetesebb viseleti kelléke a sarkantyú, a sarkalló erők megjelenítője. Sarkantyúja a Kakasnak van, ami éppen a Halak jelenlétére utal (a Halak keleti megfelelője a Kakas). A Skorpióhoz is hozzá tartozik az elmúlás, amikor még az életben átéljük, megéljük a beavatást, a misztikus átváltozást. Ez előlegezi azt a másikat, amely a Halakban esedékes, és amely már a befejezés, a lezárás, a “halál” minőségileg átalakító, új megjelenésre felkészítő ideje. A Halakhoz tartozik az áldozatvállalás. Ahogy a házas élet feltétele is az áldozatvállalás.
Az áldozatvállalás és a hősiesség hívta életre a verbunk táncot a toborzások alkalmával is a XVIII. századtól kezdődően. Dobszóval, és ezzel a tánccal toboroztak a hazának újoncokat. Mivel szorosan kapcsolódott a katonatoborzáshoz, az elnevezése is a német nyelvű „toborozni” alakban maradt fenn.
A Skorpiónak az emberi zodiákusban (elsősorban a férfi) altesti szervek és az orr felelnek meg.
A három kívánság című mesében a kolbász az ügyetlenkedő férj orrára ragad, a felmérgesedett feleség elvétett kívánsága miatt. Tényleg elvétett? Vagy csak azt hangsúlyozza a megidézett mesei kép, hogy milyen gondot okoz, ha ezek az erők nem a helyükön (övön alul) és nem rendeltetésszerűen működnek?
