4 perc olvasási idő
A Rák havának (június 21-július 20.) kezdetén, június 21-én van a nyári napforduló. Aki velünk volt a tavaszi napéjegyenlőségkor, és esetleg megfigyelte – vagy az óta megfigyeli – a Napkelte járását, az most tapasztalhatja, hogy a Napkelte eléri a legszélső (észak-keleti) Napfelkelte pontot, ahol látszólag három napig áll, majd rák módjára visszafelé kezd el haladni. Ezért is lett Rák ennek az időszaknak a neve. Ugyanígy, a fény és sötétség egymáshoz való folyamatos arányváltozásai jelennek meg a Napút csillagképei nevében, így a Rák csillagkép nevében is. A nyári napfordulón, a Földtengely ferdesége miatt, a merőlegesen beérkező napsugarak a Ráktérítőnél északabbra már nem lépnek, hanem „visszafordulnak” és vándorolni kezdenek az Egyenlítő felé, hogy majd azt is elhagyva, a téli napfordulón, a Bak havának kezdetén a Baktérítőnél újra visszaforduljanak.
Még nem késő, aki most csatlakozik hozzánk, és akinek van kedve és megteheti, ilyenkor nézzen körül a környezetében, válasszon ki egy egyszerű „tereptárgyat”, egy épületet, egy egyedülálló fát vagy egy kiemelkedő sziklát, és mindig ugyanoda állva, figyelje meg az éves Napkelte-járást. Június 21-én a napos órák száma a legmagasabb, leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. Kiteljesedik, tetőzik a Fény, majd a napforduló után fokozatosan csökken a nappali órák száma, a Nap visszafelé, újra keletre veszi az irányt, hogy az őszi napéjegyenlőségkor (szeptember 23) ismét pontosan keleten keljen fel. Bal oldali képünkön a Baranya-megyei Kórós település református templomának festett mennyezetkazettája a Fény fordulását, a Rák képjelét, és a Rák hagyományos jelét is idézi (ha megfigyeljük a jobb oldali képet, a mozgástendencia ugyanaz, ott a növekvő virágok ívét a kismadarakat összekötő vonal rajzolja).
A természet ilyentájt egy terített asztal, a táplálékok gazdagságát ontja felénk, és ilyenkor érik be a legtöbb gabonaféle. Az Anyaföld befogadta a magot, tavasszal megindult a csírázás, a növekedés, virágzás. Most már érnek a gyümölcsök, és megkezdődik az új mag érlelése. Ahogyan az Anya testével táplálja a gyermekét, úgy táplálja a természet is a gyermekeit. Az utódok életerejének növelése érdekében az elődök befejezik saját energiáik gyarapítását, erejüket az utódokra fordítják, önkéntes áldozatot hoznak. Az élővilág gyarapodása eléri a tetőpontját, és az utódok megerősödnek.
Ahogy korábban már többször említettük, a fény és sötétség arányához erkölcsi értékek is kapcsolódnak. A Fény a jósággal, a szeretettel, az ingyen kegyelemmel függ össze, ezek érvényre jutásához a nyári napfordulón van a legnagyobb esély. (A másik oldalon – mivel a megnyilvánult mindenséghez hozzátartozik a sötét oldal is –, a jósággal szemben megjelenik a gonoszság, a szeretettel szemben a gyűlölet, és az ingyen kegyelemmel szemben a parttalan, oktalan bosszúvágy.) Az ingyen kegyelemmel sajnos mostanság nem sokszor találkozunk, pedig éppen ez a magatartás különbözteti meg az embert a főemlőstől. Az embert, az az emberszabású magatartásforma teszi emberré, amikor érdek nélkül úgy tud adni, hogy nem vár vissza semmit, sőt annak is tud adni, aki az ellensége – természetesen mindezt szerényen és alázatosan, nem világgá kürtölve…
A rábízott életet önmaga megkisebbítése árán felnevelő, felemelő magatartás képjele a magyar hagyományban az ún. “fiait vérével tápláló pelikán”, a nyári napforduló megjelenítője. A Pelikán az önfeláldozó szeretet gyönyörű, általánosan használt képjele a magyar népművészet valamennyi ágában, pl. templomokban, hímzéseken, festett templomi mennyezetkazettákon és a népmesékben.
A református egyházművészetben is az ingyen kegyelem megtestesítője a „pelikán”. Ennek a Pelikánnak, madártani értelemben semmi köze ahhoz a vízimadárhoz, a pelikánhoz, vagy más néven gödényhez, amelynek alul tasakos a csőre és abba gyűjti a halakat. Se mesében, se képen nem találkozunk olyan pelikánnal, amely halat enne. A templomok és a népművészet Pelikánja megsebzi a begyét és a kiömlő vérével táplálja – vagy életre támasztja – a fiókáit, de sok ábrázoláson a fiókák mellett megjelenő halálos ellenségét, a Kígyót is. Ebből a Pelikánból lett Krisztus-jelkép a keresztény egyházművészetben.
Jobb oldali képünkön a szamosháti Csengersima település református templomának festett kazettás mennyezetén láthatjuk az önfeláldozó szeretetet megjelenítő Pelikánt. Önfeláldozása teljes értékű, mert akkor is táplál, ha esély van arra, hogy az életre támasztott fiókája felrepül és visszacsap rá. A szellem szintjéről (fej) a lélek szintjére (kebel) kell visszafordulni, hogy hiteles, lélekből jövő legyen az áldozat.
