7 perc olvasási idő
Előző cikkünkben említettük a precessziós mozgást. Erre adunk most rövid magyarázatot (bal oldali képünk). A precesszió a tavaszpont haladása a csillagképek előtt. A tavaszpont abban a csillagképben van, amely a felkelő Nap mögött látható a tavaszi napéjegyenlőség idején, azaz március 21-én. Ez évről évre kicsit hátrébb látható, mint az előző évben, így a tavaszpont lassan végigvándorol az Ekliptika körén, a jegyek sorrendjével ellentétes irányban, hátrafelé.
Ennek oka a földtengely elmozdulása. A Föld tengelye forgás közben változtatja az irányát. Jobb oldali képünkön látható, hogy jelenleg a Föld tengelye a Sarkcsillagra mutat (lásd a 2005AD alatti nyíl), ezért látjuk mozdulatlannak, mintha minden csillagkép e körül a csillag körül forogna. Mivel a földtengelynek van egy pici billegése forgás közben – olyan ez, mintha a tengely egy kúppalást mentén folyamatosan elmozdulna, képzeljünk el egy lassuló búgócsigát -, ezért időben mindig „késésben” leszünk egy picit az égháttérhez képest és így egy látszólagos hátráló mozgás következik be. Ez azt jelenti, hogy precesszióban a kis-éves (értsd a 365-366 napos év) menethez képest fordított irányban araszolunk csillagképről csillagképre.
Ennek a hátrálásnak a távolsága nagyon kicsi, 72 évente 1 fok, ami azt jelenti, hogy 25.920 év múlva (ezt nevezzük nagy-évnek, Nagy Napévnek vagy világévnek) érünk vissza ugyanarra a kozmikus pontra. A térbeli Állatöv és az időbeli Állatöv így kerekítve 26 ezer évenként van szinkronban. (Ez legutóbb Jézus születése körüli időben volt megfigyelhető.) Másképpen fogalmazva: a Nap a tavaszpont precessziós útján 72 év alatt tesz meg 1 fokot. Ha 12 egyenlő részre osztjuk a 25.920 éves nagy-évet, megkapjuk a 2.160 éves „világhónapot”. Ez egy megegyezés alapján történő egyenlő részekre osztás, tudni kell ugyanakkor azt is, hogy az egyes csillagképek nem azonos kiterjedésűek.
Jelenleg a Halak világhónapjában vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi napéjegyenlőség idején, a Kos havában, március 21-én, már nem a Kos, hanem a Halak csillagkép látható a felkelő Nap mögött. Fontos megjegyezni, hogy egyúttal a Vízöntőben is vagyunk, a precessziós nagyságrendben kifejtődő, ún. Vízöntő-paradoxon miatt. A Vízöntő a szomszédos Halakra (Halak és Déli Hal csillagképek) és Bakra (két irányban, mint síkhullám) ráterül, azok téridejéből gazdálkodik. Paradoxon, mert van is meg nincs is, de hatásában jelen van.
A precessziós nagyságrend az ember szempontjából nagyon nagy idő, ez csak nemzedékekben élhető át, így itt nem az egyéni mivoltunk a főszereplő, hanem az, hogy melyik nemzetbe, kultúrába születtünk bele. Az egyetemes csillagmítoszi hagyomány és a mundán asztrológia ez alapján a magyarságot a Nyilas (Keleten a Ló) képviselőjeként tartja számon.
Az emberiség életében nagyon nagy jelentőségűek a fenti számok. Baktay Ervin könyvében ezt írja: „Az egészséges, normális ember életkora 72 év, vagyis a precessziónak egy foknyi útja. Az ember normális hőmérséklete 36 fok, ez a 72-nek a fele; az egészséges ember érverése percenkint átlag 72; percenkint 18-szor veszünk lélekzetet, vagyis négypercenként 72 a lélekzések száma. Tudjuk, hogy a forgó Föld kb. 4 perc alatt fordul 1º-ot, tehát a Föld 1º-nyi elmozdulásának 72 lélekzetvétel felel meg, mint ahogy a precesszióban 72 év egyezett 1º-kal. Ha az ember egy perc alatt 18 lélekzetet vesz, akkor egy nap – 24 óra – alatt 25 920-szor lélekzik; ugyanennyi a Nagy Napévben lepergő földi évek száma. Ezek a számok tehát igen mélyen gyökereznek a lét törvényében és rejtelmes, örök összefüggéseket tárnak fel.” Ezért mondhatjuk, hogy a Mindenség emberszabású, és az ember Mindenségszabású. Amint fent úgy lent.
A precesszió az éghajlat örökös körforgását is eredményezi a bolygónkon. 26 ezer év nagyon nagy idő, ez alatt az idő alatt folyamatosan csúsznak az éghajlati viszonyok mind az északi, mind a déli féltekét illetően. A „Föld tengelyének a Naphoz viszonyított dőléseinek eltérő helyzetei miatt az északi és a déli féltekén a precesszió különböző hatású éghajlati elváltozásokat okoz” (Szűcs László nyomán). Ez sorozatosan mélyreható változásokat eredményez a természet világában is, így a természet rendje a Földön általunk befolyásolhatatlanul teljesen megváltozik 26 ezer évenként.
Korunkban a bolygó tengelyének dőlése a legnagyobb felületet biztosítja a Nap sugárzó energiáinak az északi félteke tekintetében, így nyáron és télen is a leghatásosabban melegíti az élővilágot. Most hat a legnagyobb olvasztó energiával a Nap, beleértve az Északi-sarkot is. Forró és esős, árvizes, belvizes időszak a Halak világkorszak (a Vízöntővel átitatva). Ezt az időszakot nevezhetjük a világév nyarának. Ha a Föld tengelyének dőlésszög változásai módosítják a Naphoz viszonyított helyzetét, akkor a Nap Holddal való kapcsolatában is módosulás következik be, ennek megfelelően az óceánok és kontinensek viszonyai is változnak.
26 ezer évenként „egyszer, mint egy naptári év folyamán, nem hirtelen, egyik napról a másikra, hanem egy hosszabb folyamat lezáródásaként, egy tartós téli időszakra elszunnyad a természet, ott ahol azt megelőzően virágba borult. Majd megint feléled, újjászületik, fejlődik, kiteljesedik és újra fénypontját éli meg. Eljön újra a nyár, majd ismét beköszönt az ősz, majd megint tél következik”. Jégkorszak, özönvíz, globális felmelegedés, lehűlés. Így egy világév során teljesen átrendeződnek az életkörülmények a Föld különböző kontinensein.
Az emberi történelemnek csupán majd 6.000 évéről vannak információink, az előtte lévő évezredeket a legendák világába száműzte a tudomány, emiatt nem is tudunk semmit a nagy ókori civilizációk tudásának keletkezéséről. „Az élőhely keresés útvonalát a precesszió szabta meg”, és ez magyarázat lehet kultúráknak (Mezopotámia, Egyiptom) a „semmiből” való kiemelkedésére.
Korunkban sok változást idéz elő az éghajlatban az ember maga is, ezért mindenképpen óvjuk a természetet és a környezetet. Lelkünk és szellemünk egészségén kell folyamatosan dolgozni, és akkor majd a Föld is egészséges lesz körülöttünk.
