3 perc olvasási idő
Népművészetünk ránk maradt (képes és szöveges) emlékeiben három jelentésszint jelenik meg. Az első, a hétköznapi, életképi jelentésszint, az „itt és most” megidézése. Ezt látja mindenki, ez alapján sorolják be témák vagy stílus alapján a műveket. A második jelentésszintre az „ilyentájt” megjelölést alkalmazhatnánk, ahol a téridő-egységek szerint tudunk tájékozódni. A harmadik szint pedig a képírási szint.
Első képünkön hétköznapi, életképi szinten: egy ivócsanak (fából készült ivóedény) látható. A téridő egységek szerinti szinten, az ivócsanakon lévő Kígyó a Skorpió keleti megfelelőjét, illetve első Hold-házát jeleníti meg.
Az alsó világ erőinek hordozója az ivócsanakon megjelenő Kígyó.
A kígyó, a kígyóspirál különböző rendű-rangú képjele minden nép jelkészletében föllelhető. A kígyó tekeredése, a spirál megidézi az egymásból következést, a másik alak teremtődésének lehetőségét, a folyamatot, és így az élet folytonosságát, a szerves lét képlékenységét.
Az élet körforgását szimbolizáló, saját farkába harapó kígyó a gyógyítás-gyógyulás, a megújulás képviselője is. Az észak-amerikai navajó indiánok kígyóspirálok forgásrendszerével idézték meg a gyógyítást. Ausztráliában a szivárványkígyó sziklafestmény (amelynek a színe narancssárga) világteremtési motívum. Az élet-, víz- és termékenység-teremtő kígyó Afrikában is megjelenik. Egyiptomban az egyik ősisten, a királyi kobra az isteni bölcsességet képviseli. A maja Tollaskígyó szintén világteremtő isten. A kígyó az aztékoknál a mindent elnyelő földanya jelképe, aki az anyaméhet és a sírt egyaránt magában hordozza.
Az ivócsanak falán a teremtődés hármas levélcsírája is megtalálható az éKkel (éGgel, mint fénnyel) szegett boltozatos ív alatt. Eleink úgy tartották, hogy jobban esik az ital az olyan edényből, melynek oldalára kígyót faragtak, valószínű azért, mert a hagyományban a kígyó a kutak, források vizét tisztán tartja.
Jobb oldali képünkön – életképi szinten – egy hímzés látható szarvasokkal. Ha a “Teremtőtől” a “teremtett” felé haladunk, akkor a Szarvas magának a Tejútnak a képjele. Ha a Hold-házakat nézzük (azaz Nap-ritmus helyett a Hold ritmusát), a kétféle szarvasság – Gím-, illetve Dámszarvasként – a Skorpió és a Nyilas jegyek második, “teremtés körüli” Hold-házaként jelenik meg. Miért mondjuk, hogy teremtés körüli? Mert a Mindenség központjából, a Skorpió égbolt-tartománya irányából érkező teremtő erők nem közvetlenül, hanem áttételesen, a Tejútrendszer központján és a Nyilas csillagképen keresztül érnek el hozzánk. Ha térben is tájékozódunk, akkor a “Szarvasnyom” jelenik meg. Ha újra időben nézzük a szarvasságot, akkor az megidézi a “teremtő erők” talajt fogását (Jézus születését) a karácsonyi ünnepkörön, és az ünnephez tartozó kolindálást, a házról házra járva történő karácsonyi éneklést. Megint meg kell jegyeznünk, hogy egy kép többet mond ezer szónál…
Következő írásunkban újra kezdjük az évkört, de amíg az első évben az évkörben a fény-árnyék arányváltozása volt a hangsúlyosabb, a következőkben a tér lesz a középpontban, azaz a csillagokkal, azok fényüzeneteivel, a bolygókkal és a hozzájuk kapcsolódó őselvekkel ismerkedünk meg. A Szarvasnál maradva a legmagasabb minőséggel, a Tejúttal indítjuk újra a kört. Velünk tart?
