4 perc olvasási idő
A keresztény egyház Mindenszentek napján (november 1.) azokat az üdvözült, megdicsőült lelkeket ünnepli, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek a Halottak napjának vigíliája (előestéje). Halottak napja (november 2.) a magyar régiségben a „lölkök napja”, amikor minden elhunytról megemlékezünk. Minden más ősi hagyományban is ekkor van a holt lelkek kultusza.
Ahogy korábban írtuk, a természetben lezajló lebomlást és a halált jelképezi a Skorpió jegy-érvénytartam. A természet elcsendesedik, befelé fordul, erőt gyűjt az új élethez. A levél (anyag) lehull, az energia (szellem) felemelkedik. Ami az anyag bűvkörében élt, a Földbe kerül, ami pedig a “Napot célozta meg”, a magasba szárnyal. Ezt jeleníti meg a Sas és a Kígyó küzdelme (képünkön egy kalotaszegi kapuzábé rajzán), ami az anyag és az energia kettéválását jelöli, éppen ott, ahol az átváltozás helye van: egy kapun.
A temető az a (nyitott) szakrális tér, ahol az égi világokkal tökéletes a kapcsolat. A lelket a Menny, a testet a Föld fogadja be. Radiesztéziai mérések igazolják, hogy – a templomokhoz és más szakrális helyekhez hasonlóan – a temetőkben és a ravatalozókban is jelen vannak az ún. „kozmikus csatornák”, amelyek a lélek eltávozását biztosíthatják, egyfajta kozmikus kapuként, átjáróként. A lehetőség a lélek távozására így a halál beálltát követően folyamatosan biztosítottnak látszik. Más népek – például a kelták – hagyományában ez az átjáró csak egyszer nyílik meg, amely kapun az itt ragadt lelkek mennek át, de mivel nyitott a kapu, így a túloldalról is érkezhetnek „látogatók”. Ezen alapul a manapság nálunk is egyre népszerűbb angolszász hagyomány, a Halloween, aminek a mai kivitelezése (a félelemkeltés és az üzlet) már sajnos nélkülöz minden szakralitást.
A fent említett kozmikus csatornák másik funkciója az is lehet, hogy a hozzátartozók imái, érzései vagy gondolatai eljussanak a „címzetthez”, legyen az akár a Jóisten, akár az elhunyt. A Skorpióban vagyunk (régi magyar neve: Ollós), imáinkban, gondolatainkban a megértéssel, a megbocsátással, az elengedéssel és a szeretettel tudunk segíteni a távozó léleknek emelkedni. Az ima és a szeretet így egyesíti az élők és a holtak közösségét. A lelkek napján, a halottak napi terített asztalnál étel, ital, gyertyafény, imádság hívta-várta az elhunytat. Együtt ült az asztal körül, aki élt, és aki a másvilágról jött vissza.
Ennek az időszaknak a régi magyar neve: Enyészet hava. Az Enyészet hava az elmúlás, az emlékezés és elengedés ideje. Az elmúlás magában hordozza az elengedés erejét: minden folyamat, életszakasz, feladat lezárul egyszer. Elengedés nélkül nincs lehetősége új dolgoknak születni az életünkben. Ez az ünnep segít szembenézni az elmúlással, az elmúlás miatt érzett félelemmel. Tudatosíthatjuk és emlékeztethetjük magunkat arra: mi az, ami igazán fontos az életben.
Az évkör időbeli szakaszolásában kizárólag a fénynek a sötétséghez mért mindenkori viszonya a mértékadó. A fény-árnyék arányváltozás nemcsak fizikai jelenség, hanem egyúttal az erkölcsi értékek hordozója is. Életünket végigkíséri a Fény és az árnyék váltakozása. Az élet természetéhez tartozik, hogy a Fény és a szeretet ugyanúgy létezik, mint a sötétség és a fájdalom.
Népi műveltségünk különbséget tesz a halál és a pusztulás között. Népünk hitében a halál nem jelentett pusztulást. A születés és a halál a mindennapi élet szerves része volt. Nálunk az ember „visszaadja a lelkét a Teremtőnek”, valamilyen formában tovább él, visszakerül a nagy Egységbe, az örök körforgásba. A halál tehát átváltozás. Eleink az (utolsó) átváltozáskor úgy búcsúztak, hogy a másik világba indulásnál felvértezték az elhunytat a tudás, a másik világba való beilleszkedés valamennyi szükséges eszközével. Ezért találkozunk népművészetünkben a halottas lepedők olyan gazdag – halál és újjászületés – jel-együttesével (jobb oldali képünkön egy pécsi halottas lepedővég látható a XVIII. századból). A szeretet és a tisztelet kapcsolódik ezekhez a napokhoz – félelem nélkül.
Volt, ahol Mindenszentek estéjén egy-két órát szóltak a harangok. A harang a lélek szava – a hangnak, a zenének csak az időben van kiterjedése –, ez szólítja meg a lelket az átkelésre. Halottak napján a lélekharang, a lélek szava a „csak lélekben létezőkhöz” szól.
